„Olyan ritka manapság az efféle makulátlan történet” – Koltai Lajos a Semmelweis-filmről

Számos film készült már Semmelweis Ignác életéről, köztük amerikai alkotás is. Miért kívánkozik filmvászonra a története, és milyen megközelítésben érdemes foglalkozni ezzel?

Semmelweis története számomra szép embermese arról, hogy valaki megtalálja a saját ösvényét, és mindenáron végigmegy azon. Ez az ember orvosnak született, mániákus eltökéltség jellemezte a sebészi pályán is. A kitartása, elszántsága egyedülálló, és engem ez érdekelt leginkább. A születés egyébként is misztikus dolog: a köldökzsinór elvágása körüli pillanatról még a filmben segédkező orvosok is azt mondták, hogy bibliai alapon lehet csak megközelíteni.

A film története egy évet ölel fel, a nagy felfedezés évét. Semmelweis a diplomája megszerzése után az Allgemeines Krankenhaus szülészeti osztályára került. A részlegnek rendkívül rossz híre volt a gyakori halálozások miatt. A film nyitójelenetében egy megesett utcalány inkább az ég alatt szülné meg a gyermekét; kézzel-lábbal tiltakozik, mikor a rendőrök erőszakkal beviszik az említett kórházba. Az ő történetét végigkísérjük a filmben. Engem személyesen is az foglalkoztat, hogy az akadályok ellenére miként járhatja végig az ember a saját útját. Semmelweis magára volt hagyva ebben a küzdelemben, a környezete és a felettesei folyamatosan bojkottálták a javaslatait. Egyedül egy osztrák bába, Emma áll mellé.

Az ő karakterét valós figuráról mintázták?

Nem tudunk a létezéséről, a szerepe dramaturgiai szempontból volt fontos. Emma karaktere rendkívül összetett. Semmelweis mellett áll, sőt idővel vonzalom támad köztük, ám a kórházban mindenki igyekszik őt felhasználni a fiatal sebész elleni küzdelmében. Jóformán érdekesebb szerep, mint Semmelweisé. De visszatérve rá: ezeket a hősöket szerintem érdemes újra és újra megmutatni.

Lajos Tamás producer kereste meg önt Kormos Anett és Maruszki Balázs forgatókönyvével, amin Goda Krisztina dramaturggal dolgoztak.

Már az első változat is kiváló volt, elképesztően jó dialógusokkal. Azonnal éreztem, hogy én ezt szívesen megcsinálnám, a fő dilemmám az volt, hogy ki fogja eljátszani a két főszerepet.

Hogyan talált rá Vecsei H. Miklósra és Nagy Katicára?

Sokáig keresgéltem. Vecsei H. Miklóst nem láttam színpadon, viszont rengeteg felvételt megnéztem róla, különösen azok érdekeltek, amelyeken a közönséghez beszélt. Jó darabig bizonytalan voltam, a szőkesége is félrevitt: lágyabbnak tűntek a vonásai. Ilyenkor az ember hangosan mond maga elé mondatokat, és elképzeli, hogy az a színész, vajon tud-e ilyen gondolatokat hitelesen elmondani, indulattal vagy épp lágysággal. Aztán egyszer csak jött a bizonyosság pillanata, hogy ő az. Miklós azt mondja: a lelkét láttam meg, és valóban így volt. Attól kezdve elkezdtem hinni benne.

Semmelweis különös karakter lehetett, még a tudományos írásaiból is süt a szenvedély. Bizonyára nehéz ember volt: éppen az eltökéltsége miatt.

Annak ellenére, hogy otthon szigorú nevelésben részesült, feljegyezték róla, hogy minderről egy pillanat alatt meg tudott feledkezni, és olyankor minősíthetetlen durvaságokra is hajlamos volt. Miklósnak is ez volt a legnehezebb: megmutatni ezt a temperamentumot, erőt, ami olykor minden átmenet nélkül tör felszínre.

Gondolom, még egy hőstörténtben is fontos árnyalni a figurát.

Nem akartuk idealizálni Semmelweis alakját, miközben a világraszóló felfedezésével örökre beírta magát a történelembe. Ő csak annyit szeretne, hogy mindenki végezze a dolgát. Azzal a szenvedéllyel vegyen részt az orvoslásban, segítségnyújtásban, amivel ő létezik. A már kiütköző kórral szemben lényegében tehetetlenek voltak: a láz csillapítását szolgáló borogatáson kívül szinte semmit nem tudtak tenni. Azzal is meg kellett barátkozni, hogy ez egy nagyon sötét világ. Folyamatosan szól a csengő, jön a pap, a ministráns és a hullaszállító, egyre-másra hordják ki a halottakat.

Semmelweis élete rendkívül kalandos volt a szabadságharctól kezdve az elmegyógyintézetben bekövetkezett haláláig, ám a film ezekről nem ejt szót.

Minket az érdekelt, amikor Semmelweis megtalálta az említett szert. Teljesen véletlenül, miközben a szállásadónője mosott az udvaron. Érdekes lenne persze megmutatni a halála körüli eseményeket, hiszen az utóbbi években teljes bizonyossággal állítják a történészek, hogy agyonverték a döblingi elmegyógyintézetben, ahol nem tudtak mit kezdeni az agresszivitásával. Felmerült bennem, hogy felvillantsunk valamit ebből, de elvetettem, mert itt valóban a felfedezés a lényeg. Gondoljon bele, egy egészen apró dologról, lényegében a kézmosásról van szó, ami alapjaiban változtatja meg az orvostudományt.

Semmelweisnek komoly ellenlábasai voltak. A bécsi klinikát vezető Johann Klein egyfolytában akadályokat gördített az útjába. A figurát játszó Gálffi László alapos színész, aki utánajár a karakterének, így a második beszélgetésünk alkalmával már Klein családi hátterét is ismerte. Arra volt kíváncsi, hogy ez az állandóan kételkedő ember miért támad folyton. Nyilván tart Semmelweis elhivatottságától, mániákusságától, amivel elsodorhatja őt akár a vezetői posztjáról is. A történeten ráadásul végigfut egy krimiszerű szál. Ahogy említettem, még az utcalányok sem akartak ebben a kórházban szülni, ám mivel Semmelweis egy bálon megmenti a városvezető feleségének életét, a nő ragaszkodik ahhoz, hogy nála hozza világra a gyermekét. A kórház vezetőinek utasítására azonban a kézmosóvízből kisprórolják a szükséges fertőtlenítő szert, így újra emelkedik a halálesetek száma, és természetesen a befolyásos asszony is meghal. Az állandó árulások, küzdelmek folyamatosan fenntartják a feszültséget.

Egy nagyszabású történelmi drámánál fontos a történeti hűség a karaktereket, a dramaturgiai fordulatokat és a látványvilágot tekintve?

Mindig a film az első. Törekszünk arra, hogy megidézzük a kort, de olyan történetet szeretnék elmesélni, ami mindenkihez szól. Éppen ezért a látványvilágot tekintve is van néhány évtizedes tolerancia. Ami döbbenetes volt számomra, hogy a Semmelweis Egyetem Anatómiai Intézetében még akad egy előadóterem, ami a 19. század második felében épült, és tökéletesen megfelelt számunkra a bécsi oktatás helyszíneként.

A jelmezeket Szakács Györgyi tervezte, vele sokszor dolgoztunk együtt, elképesztő kincseket őriz: 19. századi ruhákkal, kiegészítőkkel van tele a raktára. Amikor első nap megkértem: hozzon valamit Miklósnak, hogy megnézzük a figurát, olyan öltönyt kerített, ami végül a filmben is szerepel, annyira tökéletesen passzolt. Az 1800-as évek viseletei egyébként is lenyűgözőek. A ruha akkor még tartást adott, összetartotta a férfit. Vecsei H. Miklós mindig kérte, hogy a szünetekben is maradjon rajta a felöltő, mert úgy érezte, segíti az átlényegülésben.

Vecsei H. Miklós beszélt arról a forgatáson, hogy bár drámai filmről van szó, olykor finoman megjelenik benne a humor.

Kacagni senki nem fog, de valóban, a dialógusokban néha elhangzik olyasmi, ami derűt kelthet. Szükség van ezekre az apró, elengedett pillanatokra a drámai feszültséggel átszőtt történetben. A szerelmi szál is efféle. Emmát, akit Nagy Katica játszik, magával ragadja, hogy Semmelweis egyenes, őszinte ember. Minden durvasága dacára következetesen képvisel valamit, akkor is, ha folyton akadályokba ütközik. Olyan ritka manapság az efféle makulátlan történet, az ilyen példát mindig érdemes megmutatni.

Persze ehhez az érdekfeszítő történeten túl érdekes közvetítők kellenek. Olyan színészek, akik hordozzák és közrebocsátják a néző számára a történetet. A pályám elején nem hittem ebben, de már rég tudom, hogy a szereposztás gyakorlatilag eldönti a filmet. Nagy Katicában van valami nyersesség, naivitás és olyan lágyság, amire csak egy nő képes. Az utolsó jelenetben, mikor újra találkoznak Semmelweisszel, és elhatározzák, hogy együtt jönnek vissza Magyarországra, megjelent az arcán egy addig sosem látott, különös kifejezés, amiről rögtön éreztem, hogy megvan, ez kell ide. Hittünk a filmben és egymásban. Hit alapon csináltuk ezt a filmet. Nem is lehet másként.

Fotók: Kurucz Árpád

A teljes interjú a Magyar Kultúra magazin 2022/12. számában olvasható.