Program

Szüreti vigasságok, közös munka és közös élmény

Taktaharkányban a Tájház nem holt tér, nem néma múzeum: az udvart és a pajtát zene, tánc, gyerekzsivaj hangja tölti meg tavasztól őszig.

Világzenei csűrfesztivál és tánc egész éven át

Idén nyolcadszor ad otthont Méra a Világzenei Csűrfesztiválnak. A csűr azonban a fesztiválközi időben is zenétől és a táncos lábak dobogásától hangos.

Az Omega Testamentum nyitja a Cervinus Művészeti Fesztivált

Idén 13. alkalommal rendezik meg a Cervinus Művészeti Fesztivált július 11. és 24. között a Szarvasi Vízi Színházban. A kéthetes programsorozat az Omega Testamentum koncertjével, Debreczeni Ferenc csapatával indul.

Best of Diploma kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Immár hagyományosnak számító, a legjobb diplomamunkákat bemutató kiállítással zárja a tanévet a Magyar Képzőművészeti Egyetem. A végzős hallgatók munkáit július 11. és augusztus 31. között tekinthetik meg az érdeklődők az MKE Andrássy úti és epreskerti épületében.

Fotókiállítás nyílt a tomboló nagyikról

Illés, LGT, Mini, Beatrice – legendás zenekarok, akiknek dalai több generációban is visszhangzanak. Kőbányai János a ’70-es, ’80-as évek beatkoncertjein készült sok tízezres képanyagából látható több mint száz a Szentendrei Régi Művésztelep galériájában megnyílt Beat! kiállításon.

Kusnyár Eveline képzőművész bemutatkozása a HAB-ban

Július 4-én nyílt meg az MBH Bank Művészeti Alapítvány pályázatán nyertes művészek második kamarakiállítása. A Hungarian Art & Business (HAB) földszintjén lévő központi térben mutatkozhatnak be a meglévő vagy kifejezetten a helyszínre tervezett művészeti projektek.

Három új kötet jelent meg André Kertész munkásságáról

A Magyar Nemzeti Múzeum André Kertész világhírű fotóművész születésének 130. évfordulója alkalmából kiállítássorozatot rendez három helyszínen, amelyek a 2021-ben New Yorkból vásárolt Kertész-képekből válogatva mutatnak be sosem látott fotókat, fényképészeti ritkaságokat. A kiállítások képanyagából könyvek is megjelennek a múzeum kiadásában.

Művészeti fesztivál Cereden, változatos programokkal és egy óriási présgéppel

Augusztus 10-én összművészeti fesztivállal, az ArtPiknik Cereddel zárul a 29. Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelep. A kiállítások, tárlatvezetések, zenei és színházi előadások mellett jazzkoncert, házibuli, néprajzi gyűjteményből összeállított kiállítás, illetve a művésztelep idei alkotásaiból nyílt tárlat is szerepel a programban, és Európa egyik legnagyobb grafikai présgépét is leleplezik az ünnep alkalmából.

Molnár Piroska a Hyppolittal tér vissza a Kőszegi Várszínházba

A Kőszegi Várszínház a nyári szezonban negyven különféle produkcióval várja a közönséget, és együttműködésben más teátrumokkal számos saját bemutatót is tart. Többek között a városba költözik Hyppolit, a lakáj, és vele együtt Molnár Piroska is visszatér Kőszegre.

Lassú turizmus Bükkalján

Hogyan működhet napjainkban a lassú turizmus? Milyen értékeket őrizhet egy Eger melletti község? A noszvaji Szilvanapon jártunk, és megkerestük a hamisítatlan bükkaljai hangulat eredőjét a helyi kultúrpajtában.

Népzene, breaktánc és tahiti dobok a Francia Intézet utcabálján

Július 13-án a francia nemzeti ünnep alkalmából ingyenes koncertekkel és műhelyfoglalkozásokkal várja az érdeklődőket a Francia Intézet.

Kultúrcsűr a mezőségi szórványban

Feketelak neve ma már fogalommá vált a néprajzzal foglalkozó szakemberek és a táncházasok között. A mezőségi táncrendek népszerűsége, az itteni népdalok sajátos hangulata széles körben ismertté tette a falu nevét. Kallós Zoltán etnográfus családi kötődései is jelentős vonzerőt jelentettek és jelentenek. A Téka Kultúrcsűr egy igazi központ is: összefogja a mezőségi szórványban élő magyarságot, és lehetőséget teremt a kapcsolatok szorosabbra fűzésére és közösségi élmények megélésére.

Kollár-Klemencz László és Háy János állatok szemszögéből nézik a világot

A szerkesztett, ám mégis improvizatív KutyaGOló című előadás a Zsámbéki Nyári Színházban debütál július 14-én.

Alföldi Róbert, Stohl András és Trokán Nóra is Szigligeten játszik

Július 30. és augusztus 20. között a Centrál Színház két, Puskás Tamás rendezte Molnár Ferenc-darabbal várja a közönséget a Szigligeti Várudvarba. Július 30-tól augusztus 4-ig esténként a Delila, augusztus 13. és 20. között pedig a szerző talán leghíresebb, de biztosan legszemélyesebb darabja, a Játék a kastélyban lesz műsoron.

Bach H-moll miséje zárja a 40. Régi Zenei Napokat

A Capella Savaria és a Purcell Kórus hangversenyével zárul a 40. Régi Zenei Napok július 6-án este nyolc órakor a Fehérek templomában Vácott.

Eötvös Péter utolsó munkája is hallható Pannonhalmán

A 20. jubileumára készül augusztus 23–25. között az ország egyik legegyedibb hangulatú művészeti fesztiválja, a pannonhalmi Arcus Temporum. Az idei Arcus öt hangversenye Mozart és Eötvös Péter munkásságát állítja párhuzamba, míg irodalmi díszvendégként Röhrig Géza érkezik a fesztiválra.