Hétfájdalmú Szűzanya, Mária felmagasztalt anyai fájdalmáról való megemlékezésre jellemzően éppen a Szentkereszt felmagasztalásának ünnepét követő napon, búcsúnapjának megülésére pedig a rákövetkező vasárnap kerül sor.
Mária hét fájdalmát az egyházi év – mint láttuk – fájdalmaspénteken is számontartja, de ez a nap a nagyböjt ősi liturgikus rendjében mindig megmaradt jövevénynek. Ezért volt szükség önálló ünnepre, amely az emésztő anyai fájdalomnak egyszerre archaikus és szakrális képzetvilágát dicsőíti meg.
A kultusz eredetét a kutatásnak még nem sikerült teljesen tisztázni. Aligha tévedünk, ha kibontakozását nem korábban, hanem a keresztesháborúk Szentföld-élményében és a nyomában születő passiómisztikában keressük. Felvirágoztatása körül különösen a koldulórendek, főleg a franciskánusak, majd önállóbban a szerviták buzgólkodnak.
Költészetünk legrégibb és legszebb középkori emléke az Ómagyar Máriasiralom, amely már a XIII. században tanuskodik népünknek még napjainkban sem lankadó tiszteletéről.
A Szűzanya fájdalmainak kultuszát az evangélium tekintélye alapozza meg, amikor Simeon szavaira emlékezik: S a Te lelkedet is tőr járja át, hogy kinyilatkoztassanak sok szívből a gondolatok (Lukács 2,35). Menekülnek Egyiptomba: Heródes keresi a Gyermeket és meg akarja ölni (Máté 2,13). Nem találja a tizenkét éves Jézust: Atyád és én bánkódva kerestünk (Lukács 2,48). Mária ott áll a keresztfa alatt: Jézus keresztje mellett ott állott édesanyja (János 19,25). Mindez azonban Mária fájdalmának csak négy evangéliumi megnyilatkozása. A másik háromról: a Szűzanyának a keresztvivő Jézussal való találkozásáról, a keresztről való levételről, illetőleg halott Fiának ölében való megpihenéséről és a temetésen való részvételéről csak a tiszteletre méltó ősi hagyomány tud. Erről nagypénteknél bővebben is szólottunk. Mindenesetre ezzel kerekedik a szakrális számszimbólika szellemében 7-re a Szűzanya keserűsége.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

Az Európai Mozdonyvezetők Szakszervezetének Szövetsége (European Autonomous Train Drivers Union, ALE) 1995-ben hozott határozata értelmében ezen a napon az európai országok mozdonyvezető-szakszervezetei megemlékeznek szakmájukról. A nap célja, hogy felhívja a közvélemény és az utazóközönség figyelmét a sok lemondással járó hivatást választó mozdonyvezetők felelősségteljes munkájára.

KOVÁCS GYULA, (Buda, 1815. szeptember 15. – Budapest, 1873. június 22.) a hazai paleobotanika megalapozója Budán született 1815-ben. Marosvásárhelyen nevelkedett, ott kezdett növényeket gyűjteni. Pesten bölcsészeti, Kolozsváron jogi, Bécsben orvosi tanulmányokat folytatott, majd 1844-50 között mint botanikus dolgozott a császári füvészeti múzeumban és füvészkertben. 1850 és 1865 között a Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi tárának őre volt. 1850-ben részt vett a Magyarhoni Földtani Társulat megalapításában, melynek első titkára lett. 1862-ben a botanika tanárává nevezték ki a pesti egyetemen. Megbízatásának csak rövid ideig tudott eleget tenni, 1863-ban agyvérzés érte, bénultan élt haláláig. Tudományos munkássága során egyaránt foglalkozott az élő flórával és a magyarországi ősnövények kutatásával. Kéziratban maradt fenn a Brassai Sámuellel együtt készített Új Magyar Füvészkönyve, amelynek részleteit azután Brassai és más munkatársai tették közzé. Fontos munkái közé tartozik Az ausztriai birodalom, különösen Magyarország és Erdély ritkább szárított növényei (Bécs, 1844-1850), valamint az Ungarns fossile Flora (Jahrbücher der geol. Reichanstalt Wien, 1851-60).
Kovács Gyula 1873. június 22-én hunyt el Budapesten.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990, Magyar Életrajzi Lexikon.)

SZÉNÁS GYÖRGY (Mátészalka, 1921. szeptember 15. – Bp., 1974. december 19.): geológus, geofizikus, c. egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudományok doktora (1966). Első diplomáját 1944-ben a műszaki és gazdaságtudományi egyetem közgazdaságtudományi karán szerezte, majd 1950-ben a budapesti tudományegyetem geológus szakán kapott diplomát. 1949-től 1974-ig a Geofizikai Intézetben dolgozott, mint szeizmikus kiértékelő, főgeológus (1950, 1954–55), minisztériumi referens (1951), a szeizmikus csoport vezetője (1952–53; 1956–57). 1958-tól a geofizikai mérési eredmények földtani értelmezésével foglalkozott. E témakörből írt dolgozataival szerezte doktori fokozatát. A budapesti tudományegyetem c. egyetemi tanára; a montreáli egyetem vendégprofesszora volt egy éven át. A Magyar Geofizikusok Egyesületének alapító tagja. A Geofizikai Közleményeket 1964-től haláláig szerkesztette. Tragikus halála miatt tudományos tervei többségét nem tudta megvalósítani.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar életrajzi lexikon MEK; Évfordulóink 1996. MTESZ)

Fejes Endre  (Budapest, Józsefváros, 1923. szeptember 15. – Budapest, 2015. augusztus 25.)

Kossuth- és József Attila-díjas magyar író. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

Fejes Endre 1923. szeptember 15-én született Budapesten. Szülőháza az egykori Tisza Kálmán tér (később Köztársaság tér, ma II. János Pál pápa tér) 27. alatt található. Szűkebb pátriája, a Józsefváros kitüntetett jelentőséggel bír teljes életművében. Írásainak témái és szereplői szinte kivétel nélkül „az ezerszer áldott nyolcadik kerülethez” kötődnek: a városrész rendszerint a történetek helyszíneként (például novelláiban, színdarabjaiban, a Rozsdatemető vagy A fiú, akinek angyalarca volt című regényekben), olykor pedig az onnan útnak induló szereplők származási helyeként (például a Szerelemről bolond éjszakán című regényben) jelenik meg.

A polgári iskola első négy osztályának elvégzése után Fejes – foltozó szabó édesapja közbenjárására – szabóinasnak szegődött egy István utcai üzletbe, ahonnan hamar továbbállt, hogy a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek csepeli üzemében kitanulja a vasesztergályos szakmát. 1944-ben besorozták, de megszökött a hadseregből, a háború végéig Budapesten bujkált. 1945 őszén elhagyta Magyarországot, 1949-ig Nyugat-Európa számos országát bejárta. Fizikai munkákból tartotta fenn magát, egyebek mellett bányászként is dolgozott a belgiumi Charleroi régió bányáiban. A nyugat-európai vándorlások kezdeti időszakát idézte fel Szerelemről bolond éjszakán című, 1975-ben megjelent művében, amelynek Zimonyi István nevű szereplője számos hasonlóságot mutat az életrajzi szerzővel.

Hazatérése után újra esztergályosként helyezkedett el az angyalföldi Bosch-gyárban. 1951-ben nyolc hónapra Kistarcsára internálták tiltott határátlépés miatt. Büntetésének előzménye, hogy kiutasították az országból Párizsban megismert és vele együtt Magyarországon letelepedni próbáló szerelmét – az utánaszökő Fejest pedig a határon elfogták. (Yvonne alakja feltűnik néhány későbbi novellában, sőt Fejes filmet is szeretett volna írni közös történetükből – az Yvonne munkacímű alkotásra 1957-ben leszerződött a Hunnia Filmgyárral, de a terv végül nem valósult meg.)

Reichert Gábor: Fejes Endre életrajza (részlet)