Színpad

Danis Lídia kapta a Domján Edit-díjat

A Takács Katalin elnökölte kuratórium a tatabányai Jászai Mari Színház színművésznőjének, Danis Lídiának ítélte oda az elismerést.

Isten pénze az Arénában

Jóhiszeműség, kedvesség, alázat, szeretet, emberség – ezekről szól az Isten pénze. A Dickens Karácsonyi ének című regényéből készült musicalt, amelynek szövegkönyvét Müller Péter, zenéjét Tolcsvay László, dalszövegeit Müller Péter Sziámi írta, december 22-én 14.00 órakor, a Magyarország Karácsonya rendezvényen játsszák a Papp László Sportarénában.

Külső-belső utat járunk be együtt

2015-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd a Vígszínházhoz szerződött. Ő az Ózban a Bádogember, A Pál utcai fiúkban Barabás, a Háború és békében Dolohov hadnagy, Molnár Ferenc Liliom című drámájában Hugó. Nemrég Junior Prima díjat kapott. Interjú Zoltán Áronnal.

Átadták a Magyar Teátrum Díjakat

Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák művelőit elismerő Magyar Teátrum Díjakat hétfőn este a Nemzeti Színházban, Budapesten. Az ünnepi gálán a Magyar Teátrum Díj alapítója és ötletgazdája, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kiemelte: a kilencedik alkalommal átadott elismerésekkel kitűnő színészek köszönik meg sikereiket a mögöttük állóknak.

A legmeghatározóbb színházi élmény

A Csíksomlyói passió – Egy színházi előadás zarándokútja című könyvben gyűjtötték össze az alkotók, színészek vallomásait a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes augusztusi csíksomlyói produkciójáról, amelynek a helyszínen mintegy 25 ezer fős közönsége volt, a Duna Televízió élő adását pedig legalább még százezren nézték meg.

Jótékonysági est a Liliommal

Színházi előadással témogat beteg gyerekeket az Országos Gyermekmentő Szolgálat. A jótékonysági est december 17-én lesz a Vígszínházban. A nézők Molnár Ferenc Liliom című darabjának előadására 25 ezer forintos, emelt árú jegyet vásárolhatnak, mellyel a szolgálat egészségügyi programját segítik.

Mese nem csak gyerekeknek

December 5-én mutatták be a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumának első ifjúsági előadását, A kék madár című zenés mesét. Maurice Maeterlinck darabját Szenteczki Zita állította színpadra, zenéjét Ádám Rita és Darvas Benedek szerezte.