Színpad
Luxusnak tűnik csak hangokat eregetni, ha mondhatnék is valamit
Kolonits Klára operaénekes nemrég egy gálaesttel ünnepelte színpadra lépésének 30. évfordulóját, és bebizonyította: a hangja izgalmas, új színekkel teli, pedig – mint mondja – akadt, aki azt gondolta, megőrült, hogy Verdi-szerepeket vett elő. Őt azonban a kihívások éltetik, és abból akad bőven: a Testnevelési Egyetem sport-mentáltréner mesterképzésére jár, szabadidejében pedig kerteket tervez és a sajátját szépítgeti.
Velem most szállt fel a griffmadár
Két napig ünnepelték a győri Vaskakas Bábszínházban Rab Viki bábszínész, zeneszerző, a társulat zenei vezetőjének kerek születésnapját. Az 50/25 félidő koncerteken megmutatott negyedszázados művészi pályaívéről, annak hátteréről beszélgettünk az alkotóval.
Csapnivaló színészből lesz a legnépszerűbb drámaíró
Kétszáztíz éve, 1814. március 8-án született Szigligeti Ede, a magyar színházművészet meghatározó egyénisége, a magyar népszínmű műfajának megteremtője, a Liliomfi írója.
Hatvan év, három évtized a rendezői székben
Március 8-án ünnepli hatvanadik születésnapját Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Világpremier és visszatérő alkotók a 11. MITEM-en
Tizennyolc produkció, köztük világpremier érkezik tizenegy országból a 11. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM), amelyet április 6. és 28. között rendeznek meg a Nemzeti Színházban.
Akikből nem lett szent király
Melyik döntés a helyes? Mi az ország érdeke? Kiből válik jó uralkodó? A Nemzeti Színházban, Sík Sándor István király című drámájának főpróbáján jártunk.
Miskolc mítosza múlt időben
A Miskolci Nemzeti Színház Kabai Lóránt és Zemlényi Attila színdarabjából készült, Vasgyári eklógák című előadása Miskolc egykori acélszívébe, a Vasgyárba visz el. A dicső múltba, aztán a rozsdás-romos jelenbe. De az utóbbi végleges elhagyásának szándékával.
A szerepeimből nem tudok idézni, de rendezőként be nem áll a szám
„Nekem óriási motiváció olyan előadásokat készíteni, amelyek többféle buborék lakójának lehetnek érdekesek, de nem kamuznak” – mondja Keszég László, aki nem először rendez Szabadkán, szülővárosában. A Kosztolányi Dezső Színházban a Vér és a Vojáger című előadások után most Spiró György Árpád-ház című drámáját viszi színre.
Pintér Béla nyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat
Horváth János Antal Becsapódás című drámája pedig különdíjas lett. Bátorság ma politikai darabot írni? Lehet-e egy előadás gyónás vagy inkább harakiri? Ezekről is szó esett a díjátadón.
Visky András Kitelepítése szürreális színpadi értelmezést kapott
Az író mindössze kétéves volt, amikor lelkész apját börtönbe zárták, őt pedig hat testvérével, anyjával és a hozzájuk csapódó cselédlánnyal egy Duna menti lágerbe száműzték. A nagy sikerű önéletrajzi ihletésű könyvből rendhagyó előadás készült az Óbudai Társaskörben.
Magyar díjeső jöhet a legrangosabb román színházi díjátadón
Két magyar nyelvű színházi produkciót is jelölt a legjobb előadásnak járó díjra a Román Színházi Szövetség (Uniter), valamint számos kategóriában szerepelnek még magyar jelöltek.
Újcirkuszi gasztroperformansszal jön el a bűnbeesés
A Juhász Kata Társulat és Kereszty Gábor étteremtulajdonos által megálmodott Utolsó előtti vacsora lukulluszi lakomáján újcirkuszos eszközök és szimbolikus fogások segítik elő a kapcsolódást.
Nincs itt semmi… látnivaló
Borbély Szilárd Nincstelenek című regényének adaptációja a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban méltó megemlékezés a szerzőről, és elősegítheti a múltból megmaradt, társadalmilag mégis bennünk élő ellentmondások felszínre hozását, a róluk való beszélgetést.
Az ideiglenes győztes
A férfi magabiztosan sármos. Mindenre talál frappáns és elgondolkodtató magyarázatot. A nő kissé unott, és nem kíváncsi a másikra. Az utóbbi túl szeretne jutni a számára a minisztérium által előírt kötelező kommunikációs penzumon, mert nem hisz abban, hogy valójában segítségére lehetnek az elkövetkezendők. Kritika az Orlai Produkció Mikor hazudtam? című előadásáról.
A komoly bohóc, aki nem tűri a hamisságot
Bár sokáig tudatosan ellenállt, a vérvonal kikövetelte jussát: Anton Franke ma már ünnepelt bohócként járja a világot és nevetteti meg a közönséget cirkuszművész édesapja és ötéves lánya társaságában.
Miért ne lehetne ebből a talált gyerekből uralkodó?
Állami gondoskodásban nevelkedett fiatalok készülnek a Jurányiban A kaukázusi krétakör sajátosan átdolgozott előadására. Helyszíni riportunk.