Színpad
Szerb és orosz közönsége is van a magyar színháznak Újvidéken
Urbán András rendező, igazgató nevéről a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház jut eszünkbe, ám egy ideje már az Újvidéki Színház élén áll. Friss igazgatóként csupán kicsivel több mint fél éve került Újvidékre, de már ennyi is elég volt, hogy pezsgést indítson be az idén ötvenéves intézményben.
Pénteki kultúrrandi Koltai-Nagy Balázs színművésszel
Sokáig sportolói jövőképet vizionált magának, aztán egy nap végleg letette a hokikorcsolyát, és elhatározta, hogy színész lesz. Az alig 31 éves Koltai-Nagy számtalan színházi darabban mutatta meg magát; szerepelt sorozatban, mozifilmben, legutóbb pedig a Majdnem menyasszony című tévéjátékban.
Anyukám szerint előbb énekeltem, mint beszéltem
Az európai operaszínpadokon népszerű művek egyike Antonín Dvořák Ruszalkája. A budapesti Operaház a szláv évadban először tűzi műsorra a lírai alkotást. A legjobbkor, hiszen a zeneszerző hazája 2024-ben a cseh zene évét ünnepli. A címszerepet Brassói-Jőrös Andrea alakítja. Vele beszélgettünk.
Ötévesen azt mondtam: „kojojatúr” leszek
Ötvös Csillát 35 éven át több mint ötven szerepben láthatta a közönség az Operaház színpadán, tavaly a Halhatatlanok Társulatának tagjává választották. Hogyan lett énekes, mit jelent számára ez a díj, miként lehet olyan csengő a hangja most is, akár egy kislányé, és mire a legbüszkébb az életében?
Másik dimenzióba repített el engem
A magyar kultúra napja alkalmából ismert embereket faggattunk első kulturális élményeikről, amelyek máig emlékezetesek számukra. Ahány ember, annyi találkozás, egyvalami mégis közös. Ki így, ki úgy fogalmazta meg, Sümegi Eszter operaénekes ezekkel a szavakkal: „másik dimenzióba repített el engem”.
Bevisz az erdőbe
Mindjárt negyedszázada, hogy a fiatal frankfurti rendezőre rácsodálkozott a világ operaszerető közönsége. Claus Guth világjáró útját a szakma legfontosabb díjai és a legnevesebb operaházak meghívásai szegélyezik. Korszakváltó Don Giovannija márciustól az Opera repertoárját gazdagítja. Jászay Tamás írása.
Búcsú Csíky András színművésztől
Kedden vettek végső búcsút Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművésztől Kolozsváron. Köllő Kata kolozsvári színikritikus búcsúztatója.
Cirkusz a kirakatban
Már a Városligetet átszelő Kós Károly sétányról látszik, hogy nem mindennapi kiállításnak ad helyet a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Kék lobogók hirdetik a Csodálatos cirkuszvilág tárlatot, amelyre a magyar anyag mellé szerte Európából érkeztek plakátok, jelmezek, rekvizitek.
Bulitól buliig tart az élet
Kevés dolog állandó az Extázis gyakran tudatmódosult világában. De nemcsak az iránytévesztésről, a tartalmas élet lehetőségéről is szól a Katona József Színház előadása.
A balett magyar hercege Picasso születésnapi ajándéka volt
Harminc éve, 1994. január 15-én hunyt el Róna Viktor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, érdemes és kiváló művész. Amellett, hogy pályája során a klasszikus-romantikus darabok legszebb férfiszerepeit táncolta el, a nemzetközi szcéna jelentős balettmesterként is számontartotta.
Pénteki kultúrrandi Baumgartner Krisztina táncművésszel
Táncalapú életforma: ez a kifejezés jellemzi Krisztit, akit hallgatva egy idő után mi is hasonlóra kezdünk vágyni. A tánc ereje hajtja a színpadon, tanítás közben, koreografálás során, és akkor is, amikor a mozgás terápiás hatásaival foglalkozik. Ilyen az, amikor valaki igazán megtalálja a hivatását.
Gyermek lettem újra
A cirkusz, tetszik, nem tetszik: gépezet, amelyet a precizitása mér meg. De az azért soha nem tesz neki rosszat, ha lelke is van.
Színésztársai emlékeznek Benedek Miklósra
Nem csak a színházi szakma gyászolja a ma reggel elhunyt Benedek Miklóst, a Nemzet Színészét, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, hanem az egész ország megrendülten áll a gyászhír előtt. Kollégái, barátai emlékeznek vissza, ők milyen Benedek Miklóst őriznek magukban.
Míg fekszem kiterítve
A Budaörsi Latinovits Színház Liliom című előadásában Kovalik Balázs rendező amellett érvel, hogy a színész közéleti szerepe lényegtelen a pálya egésze szempontjából, a tehetség átlépheti a politikai szekértáborok rajzolta határokat. A címszereplő Alföldi Róbert a darabban kiemelkedő alakítást nyújt.
Az operaéneklés a világ legjobb dolga
Brickner Szabolcs pályájának íve korábban külföldön, most Budapesten rajzolódik ki. Nyáron Kamaraénekesi díjat vett át, az egyik novemberi Verdi Requiem-előadást, amelyben a tenorszólót énekelte, Angelina Jolie, a hazánkban forgató Oscar-díjas színésznő is megkönnyezte.
Pénteki kultúrrandi Mentes Júlia Virginia színésznővel
Arcát az Ida regénye című filmből, hangját pedig a Vaják című sorozatból is ismerhetjük. Szorongását a színházzal oldja, és a módszer működik: megkapó precízsége mellett csak úgy árad belőle a vibráló lelkesedés. Utazásról, zeneszeretetről és a Katona József Színházban megtalált „extázisról” mesélt.