Színpad
Nevetés és borzongás – A „K” ügy Miskolcon
A „K” ügy – igazságtalanság két részben című darabot mutatja be szeptember 10-én a Miskolci Nemzeti Színház, mely Henrich Von Kleist Michael Kohlhaas című kisregénye alapján, Rusznyák Gábor átiratában és rendezésében készült a Kamaraszínház színpadára.
„A háború nem oké, a halottak egyformák” – Elstartolt a Julius Caesar a Vörösmarty Színházban
Bagó Bertalan rendezésében október elején mutatják be Székesfehérváron a Shakespeare-klasszikust, amely a demokrácia kontra diktatúra problematikáját járja körül.
Magyar írók művei határozzák meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház 230. évadát
Elsősorban magyar írók művei határozzák meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház 230. évadát – közölte a 2022–2023-as évad tervét ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján Tompa Gábor, a színház igazgatója.
„Jólesik a visszaigazolás, de fontosabb a józan önértékelés” – Interjú Barabás Árpád Freddy székelyudvarhelyi színésszel
Szakmailag régen kinőtte a várost, de azt vallja, ez az ő léptéke. Barabás Árpád 12 éve alapembere a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatának, szinte folyamatosan közönségdíjas. A Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján újabb szakmai elismerést kapott, ezúttal intenzív színpadi jelenlétét értékelte a zsűri. Hazatérése után egy kávé mellett a díjak jelentőségéről is kérdeztem.
„Élni kell: szeretni, szenvedni, csalódni” – A falu rossza népszínművel indul az évad Miskolcon
Tóth Ede után és helyett most Kovács Márton és a Mohácsi testvérek állítják színpadra A falu rossza című népszínművet Miskolcon szeptember 9-én a Nagyszínház színpadán, három felvonásban.
A véletlen találkozás története a Csokonai Fórumban
Mihail Sebastian román drámaíró romantikus vígjátékát szeptember 9-én mutatja be a Csokonai Színház Ilja Bocsarnikovsz rendezésében.
Sokszínű évadra készül a Szegedi Nemzeti Színház
Ősbemutató a szegedi boszorkányperekről, több opera és Petőfi-versek ihlette táncjáték is szerepel a Szegedi Nemzeti Színház évadtervében. Az első bemutatót Bezerédi Zoltán jegyzi rendezőként, érkezik Novák Eszter, Szőcs Artur, Szikszai Rémusz és Vidovszky György is.
„Úgy éreztem, pár napig jó lesz Harsányi Attilának lenni” – Beszélgetés a Kaszás Attila-díj idei nyertesével
Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház tagja kapta idén a Kaszás Attila-díjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a színművésszel, hogy a díjaktól meg azok mentális hatásaitól eljussunk a legókig és a diafilmekig.
„A művészet csúcsa az egyszerűség” – Mozaikkockák az idei Arcus Temporumról
Az augusztus végén lezajlott művészeti fesztiválra két pódiumbeszélgetésével tekintünk vissza, amelyek különösen sok érdeklődőt vonzottak. Az elsőn Mácsai Pált és Várszegi Asztrikot, a másodikon Nádas Pétert kérdezték.
Négy új bemutatóval készül az évadra a kecskeméti Ciróka Bábszínház
Négy új bemutató, köztük egy felnőtteknek szóló darab, foglalkozásokkal egybekötött kórházi előadások és a legkisebbeket megszólító produkciók is szerepelnek a kecskeméti Ciróka Bábszínház 2022/2023-as évadában.
A világot jelentő deszkák Nyíregyházán
A nyíregyházi kulturális élet talán legfontosabb eseménye a nyár végén zajló Vidor Fesztivál, amelyre az ország minden részéből érkeznek színházi társulatok. A rendezvénysorozat idei programjának a város színházi életének kezdeteit bemutató műsor is része volt.
Fodor Tamás 80 éves
1942. szeptember 3-án született Fodor Tamás színész, rendező, tanár, színházalapító és színházigazgató.
Mézeskalácstól a Gólemig – Kulturális központ a Csányi utcában
A mézeskalács és a gólem között első pillantásra nehéz kapcsolatot találni, a gordiuszi csomó a történelem és a kultúra segítségével oldható ki. A Gólem Színház a budapesti belváros régi épületében lelt otthonra, amely egykor mézeskalács-készítő üzemként működött. Frissen felújított tereit jártuk be.
12 premier, amit nagyon várunk szeptemberben
Monodráma, musical, catwalk koncert, hollywoodi bombasiker színpadi változata, klasszikus vígjáték és kortárs kamaraopera – Budapesten és vidéken is fejest ugorhatunk a színházi szezonba. Az évad első bemutatóiból választottunk tucatnyi kihagyhatatlannak tűnő előadást.
Így készült a Chicago a Szegedi Szabadtérin
A kulisszák mögé visz a félórás werkfilm, amely végigkövette a nagyszabású musical elkészülését az olvasópróbától a premierig.
Közelebb a Radnótihoz
Ünnepi évadnyitót tartott a Radnóti Színház. A négy évig tartó kényszerhelyzet után végre ismét birtokba veheti a társulat a teljes színpadot, visszatér A párnaember és a III. Richárd is.