Színpad

Ezeket az előadásokat láthatjuk a kaposvári Országos Színházi Találkozón

A kaposvári Csiky Gergely Színház, az idei Országos Színházi Találkozó házigazdája bejelentette, hogy összeállt a szemlén résztvevő előadásokat tartalmazó teljes szakmai program.

Csorba Lóci: Életemben először tudok egy szereplő bőrébe bújva a saját hangomon szólni

Csorba Lóci és Vecsei H. Miklós a világirodalom egyik leghíresebb regényét, A kis herceget viszi színpadra a Poket és a Petőfi Kulturális Ügynökség közös eseményén. A produkcióról Lócit faggattuk, aki nemcsak zenészként, de a Róka szerepében is feltűnik majd.

Nálam a castingok mindig jó hangulatban telnek

Még zajlik a szereplőválogatás a Szegedi Szabadtéri Játékok Rebecca-előadásához. A darab koreográfusa, Tihanyi Ákos a musicalről, saját pályájáról és a hazai táncoktatásról is beszélt.

Csikos Sándor egyedül ünnepelte a Nemzet Színésze elismerést, de tanítványai sorra gratulálnak

Csütörtökön, április 4-én vált hivatalossá, hogy a debreceni művészt választották maguk közé a nemzet színészei. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, színigazgató, pedagógus, aki jövőre ünnepelheti meg pályafutásának hatvanadik évfordulóját, elmondta lapunknak, hogyan fogadta a hírt, és volt tanítványai is megszólaltak.

Csikos Sándort választották a nemzet színészének Benedek Miklós helyére

Csikos Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje címmel kitüntetett, Kazinczy-díjas színművész a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagja.

Aki nélkül nem lenne ugyanaz Columbo és dr. Bubó

Tíz éve, 2014. április 4-én hunyt el Szabó Gyula Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze.

Háborúzzatok csak, hülye halandók, beledöglötök mind

A trójai nők debreceni előadása fájdalmasan szépen mutatja meg egy háború nyomorúságát, és tágítja egyetemessé az antik tragédiából kitűnő alapvetést, hogy egy ilyen küzdelemben kizárólag vesztesek vannak.

Táncoltok? És van, akit ez érdekel?

Egy valaha volt mesebeli faluról, Székről, és annak táncairól tartotta székfoglaló előadását Novák Ferenc Tata a Magyar Művészeti Akadémián. A nagyapja táncosi hivatásról alkotott sommás véleményétől a falusi Rómeó és Júlia-történeten át a sóbányákig kalandoztunk.

A világjáró balett-táncos, akire rászabták Júliát

Március 31-én hatvanéves Volf Katalin Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magántáncos, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház mesterművésze. Korán induló pályáján a legnagyobb női szerepeket táncolhatta el: Giselle-t, Júliát, Odette-et és Mária hercegnőt.

Nem mondok le magamról

Még soha nem volt ilyen sűrített színpadi helyzetben, mint amivel az Emma című monodrámában szembesült. Kerekes Éva azt mondja: az előadás megerősítette a belső stabilitásában. Közben érezzük, hogy kivételes produkció: helyenként szívmelengetően, derűsen, máskor kíméletlen őszinteséggel tár fel egy küzdelmes női sorsot, ami sokunké lehetne.

Naivan és tiszta szívvel fordulunk egymáshoz és a világ felé

A Bach Kata–Wunderlich József színész házaspár életében nemcsak a Vígszínház és két gyermekük jelenti a közös nevezőt, hanem azonos életszemléletük, világfelfogásuk és gondolkodásmódjuk is eggyé fonta őket, noha karakteres egyéniségek. Párosuk hiteles és önazonos színfoltja a hazai kulturális életnek.

Ezt az előadást Vörösmarty is megköszönné

Milyen egy színházi közönségtalálkozó, ha az alkotók és a nézők csak annyi instrukciót kapnak, hogy beszélgessenek? Mernek-e a nézőtéren ülők kérdezni? A feltétel nélküli rajongás vagy a felkérdezés indítja be a párbeszédet?

Ők kapják a Hevesi Sándor-díjat 2024-ben

Az elismerést idén is, mint minden évben, három, alkotóművész, kultúraközvetítő és előadóművész kategóriában osztották ki.

A Nobel-díjas Jon Fosse írt üzenetet a színházi világnap alkalmából

Március 27. a színházi világnap, mely ünnepre minden évben egy-egy jelentős színházi személyiség készül üzenettel a világ művészei és közönségük számára. Idén Jon Fosse norvég író és drámaíró fogalmazta meg gondolatait háborúról, békéről és művészetről.

Volt taxis és vagyonőr, ma ő az egyik legismertebb hazai nevettető

Lakatos László Bátya az első cigány standuposként indult el a nevettetés útján, de mára túllépett ezen, szerinte a humor egyetemes. Telt házas előadásai és százezres követőbázisa bizonyítják, hogy széles körben van kereslet a poénjaira.

Harkányi Endre, aki hangot adott Mézga Gézának

Harkányi Endre Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész március 26-án kilencvenéves. „Azt mondják rám, hogy jó ember vagyok, pedig ez nem egészen így van. Csupán megpróbálom megérteni őket. Nem az ellenérzés, a megértés vezérel” – nyilatkozta egy ízben.