Színpad

„Pingpongozva dolgoztunk együtt” – Závada Péter a Leonce és Léna szegedi előadásáról

Nagy siker a Szegedi Nemzeti Színház legújabb ősbemutatója, a Leonce és Léna című zenés színpadi játék. Georg Büchner eredeti művét Závada Péter helyezte át mai szövegkörnyezetbe.

Veszedelmes viszonyok címmel zenedrámát mutat be az Operettszínház

Veszedelmes viszonyok címmel zenedrámát mutat be a Budapesti Operettszínház; a Kiss Csaba rendezésében, kettős szereposztásban színre vitt produkció premierjét január 28-án és 29-én láthatja a közönség a Kálmán Imre Teátrumban.

A kaméliás hölgy a Csokonai Színházban

Ifjabb Alexander Dumas regényét és Verdi Traviata című operáját alapul véve állította színpadra A kaméliás hölgy, avagy a kegyveszettek tündöklése című előadást Sardar Tagirovsky a Csokonai Színházban. A produkció premierje egy hét múlva lesz a Csokonai Irodalmi Laborban.

A korszak kulturális olvasztótégelye – Szabó Máté és Selmeczi György a Veronról

Szabó Máté rendezésében ősbemutató született a Miskolci Nemzeti Színház deszkáin. Hunyady Sándor Bakaruhában című novellájából – amelyből Fehér Imre híres filmje is készült – Szőcs Géza és Selmeczi György Veron címmel új magyar operát írt. A különleges körülmények között íródott és a Kolozsvári Magyar Operával koprodukcióban létrejött darabot májusban az Erkel Színházban is láthatjuk. Ennek hátteréről kérdeztük a rendezőt és a zeneszerzőt.

Ősbemutató Miskolcon – Selmeczi György legújabb operája a Miskolci Nemzeti Színházban

Január 21-én a miskolci színház Nagyszínházában lesz látható a világon első alkalommal Selmeczi György Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző hetedik operája.

De mi lett a nővel? – Tasnádi Csabával az örök kérdésről beszélgettünk

„Egész életünkben szerepeket játszunk, a nővel kapcsolatos alapkérdés mentén kutakodva, kóvályogva, kétségbeesetten” – mondta Tasnádi Csaba rendező a De mi lett a nővel? című előadás kapcsán, amelyet Tűzkő Sándor, Stubnya Béla és Kálid Artúr szereplésével a Fém Színházban (FÉM Arts & Café) mutatnak be.

A király bolondja – A Network a Centrál Színházban

Puskás Tamás új rendezése egyszerre ejt kétségbe és tesz lelkessé. Roppant magas színvonalon mutatja be ugyanis, hogy milyen az, amikor minden fokozhatatlanul rossz. Így miközben a fejünket kapkodjuk a tűzijáték újabb meg újabb hatáselemei láttán, és lúdbőrzünk, hogy ilyen teljesítményekre képes a magyar színház, mindentől, amit üzen, legszívesebben lemenekülnénk a térképről.

Tíz meghökkentő anekdota a franciák Shakespeare-jéről – Négyszáz éve született Molière

Molière, ha ma élne, bizonyára celeb lenne, akinek a botrányai maximális profitot hoznának a pletykalapoknak: Börtönbe került az örökös! A saját lányát vette feleségül! Holtan esett össze a színpadon! – harsognák a szalagcímek. De vajon mi a valóságtartalmuk az őt övező legendáknak?

Szélvész után is szép vagy – Két szereplőre írt monodráma ősbemutatója a Vígszínházban

A Szélvész után is szép vagy című előadást január 21-én mutatják be a Vígszínház Házi Színpadán Dino Benjamin rendezésében, Szántó Balázs és Kovács Olivér szereplésével.

Minek ide a sátán? – A Mester és Margarita Miskolcon

„Kicsoda vagy tehát? / Az erő része, mely / Örökké rosszra tör, s örökké jót művel.” Goethe Faustjának részletével indul a Miskolci Nemzeti Színház előadása, ahogyan Bulgakov regénye is. Különös látomásba csöppenünk, amelyben a költői elemeltség kisrealista képekkel vegyül; a szinte oratóriummá lett történetben a zene hol a szakralitást, hol pedig a profán elemeket tolja előtérbe, egységet teremtve a regény szerteágazó történeteiben.

Nemzetközi fesztivál reklámfilmjében szerepel egy magyar táncos

Magyar előadóművész közreműködésével népszerűsítik azt a filmfesztivált, amelyet Litvániában rendeznek márciusban. A Kino Pavasaris elnevezésű filmes megmérettetést idén 27. alkalommal szervezik meg.

Antigoné-bemutató a Radnótiban

Március 6-án kerül színpadra a Radnóti Színházban Szophoklész Antigoné című drámája. A rendező, Porogi Dorka először dolgozik a Radnóti társulatával, a darabban hosszú idő után újra színpadon láthatjuk Cserhalmi Györgyöt, ezúttal Teiresziasz szerepében.

„A kocsi előállt” – Tóth Károly színésszel beszélgettünk

„Eddig sem féltem a színpadtól, de most olyan nyitottságot és önbizalmat érzek a deszkán, mint még soha” – mondta a Kultúra.hu-nak a nemrégiben Aase-díjjal kitüntetett Tóth Károly színművész, aki idén 40 éve tagja a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak.

A klímaváltozás problémájára reagál a Pesti Magyar Színház

2022. február 24–25-én mutatják be a Rojik Tamás Szárazság című nagy sikerű ifjúsági regénye alapján készülő előadást a Pesti Magyar Színházban. A komplex színházi nevelési előadással a teátrum az elsők között kíván színházi eszközök segítségével a klímaváltozás problémájával foglalkozni.

„A rák ne legyen tabu, ne legyen stigma” – Ördög Tamás Lengyel Annáról és új előadásukról beszél

„Lengyel Anna eredeti elképzelése szerint a komédia és a revü elemeivel játszottunk volna. Azt hiszem, a középkori halálünnepek, a haláltánc inspirálta: az a hozzáállás, hogy meghalok, vidáman halok meg. Rendezőként az érdekelt az anyagban, hogy miként tudjuk megjeleníteni ezt a mentalitást a színpadon.”

Az iskolai zaklatás a Radnóti új workshopjának témája

A Radnóti Színház pedagógusoknak szóló, soron következő workshopján az iskolai zaklatás kerül fókuszba, a színház Gina című előadásához kapcsolódóan. Az érdeklődőket január 22-én várják a Keres Emil próbaterembe. Az esemény díjmentes, de regisztrációhoz kötött.