Színpad

„Neil Simont játszani olyan, mintha Molnár Ferencet játszanál”

Szilveszteri bematatóval zárja az évet a 6SZÍN-ben Peller Károly. A Szabó P. Szilveszter rendezésében készülő Édeskettes hármasban musicalben partnere Földes Eszter lesz. Az Operettszínház művésze a zenés komédiáról beszélt.

Operavita – Vidéki operatársulatok vezetői válaszoltak Ókovács Szilveszternek

Vidéki operatársulatok vezetői nyílt levelet küldtek Vidék kontra főváros? Főváros és vidék! címmel Ókovács Szilveszter A szomszéd tehene, avagy vidék kontra főváros című, az Origón megjelent írására. A levelet változtatás nélkül közöljük.

Év végi monológ: Sneciből nem lesz haltepertő

Merész képzettársításokkal, messzemenő következtetések boncolgatásával, számmisztikai összefüggések fejtegetésével alkotott rendkívül kedves, szeretetteljes és mosolyogtató képet a Radnóti Miklós Színház színészeiről Schneider Zoltán, azaz Sneci, a társulat oszlopos tagja.

„Szeretettel álljatok szóba egymással akkor is, ha ellenkező véleményen vagytok!” – Novák Tatával beszélgettünk

Kilencvenévnyi tömény élettapasztalat, bölcsesség és több emberöltőnyi fantasztikus szakmai pályafutás – Novák Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező a „nagy nemzedék” ma is aktív doyenje, akinek egyéniségét elsősorban munkáiból ismerjük. Kevésbé köztudott, milyen út vezetett a kivételes tehetségű, erdélyi örmény gyökerekkel is rendelkező fiatalember életében a tánchoz, honnan származnak karakteres vonásai és minek köszönheti, hogy ma is a legnagyobbak keresik fel, hogy tanácsot kérjenek tőle.

„Fontosak az efféle szertartások” – Galambos Erzsi karácsonya

Moszkvától Las Vegasig mindenhonnan hozott egy karácsonyfadíszt. A decemberben 90. születésnapját ünneplő színművésszel szívmelengető ünnepi pillanatokról, másnap reggeli töltött káposztáról és a legkedvesebb ajándékáról is beszélgettünk.

Györfi Anna Domján Edit-díjas

Györfi Anna, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze kapta a 2021. évi Domján Edit-díjat.

„Az inspirál, ha látnak” – Interjú Rónai Andrással

Rónai András egy „stage animal”: ezzel az elismerő szóösszetétellel illette a balettművészt próbái során egy neves külföldi balettmester. A Les Enfants Terrible (Veszedelmes éden), A diótörő, A vágy villamosa, a Párizs lángjai, a Dózsa-gála és a KON-TAKT(S) című előadásokban az a közös, hogy András kiemelt szerepet táncol bennük. Nem csoda, hogy nem lesz karácsonyi szünete, és 24-én két Diótörő között rohanja körbe a családot.

Vera – Grecsó Krisztián regényének színpadi változata Grisnik Petra előadásában

A Kőszegi Várszínház Vera című produkciója 2022 januárjában a budapesti Thália Színház Arizona Stúdiójában látható.

A diótörő – karácsonyi varázslat a pécsi Kodály Központban

Zene, tánc és mese egy estén a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett és a Bóbita Bábszínház közös előadásában.

„Lehet terápiás hatása” – Csókási Anna a táncmeditációról

Szent Ferenc szamár testvérnek nevezte a testet: ez kedves, de némi lenézés is vegyül belé. Ma állítólag testkultusz van, de hogy ez egyet jelentene a testünk elfogadásával, a testi-lelki harmóniával, azt sokféle válságjelenség cáfolja. Csókási Anna nővér, a Szent Szív Társaság szerzetesrend tagja a táncmeditáció elkötelezettje. Nagyon hisz ebben az útban, és egységet lát ott, ahol mi feloldhatatlan ellentéteket „Táncolj, és a zaklatottság kisimul” – mondja.

„Nevetésen keresztül hatni” – A Tartuffe bemutatójára készülnek Miskolcon

December 18-án mutatja be a miskolci színház Molière vígjátékát. A Tartuffe Rusznyák Gábor rendezésében érkezik a Kamaraszínház színpadára.

Balfácánt vacsorára – Bemutató a Csokonai Színházban

A Balfácánt vacsorára című darabot mutatja be a Csokonai Színház. A fordulatokban gazdag francia vígjáték december 18-án, szombaton lesz először látható a Csokonai Irodalmi Labor Szabó Magda Pódiumterében.

„Felszabadultabb lettem az évek során” – Beszélgetés Teszárek Csaba színművésszel

„A színpadot könnyen belakom. Nekem időnként a hétköznapi, prózai dolgok szorongatóbbak, nehezebben tudok velük mit kezdeni” – mondja a Budapest Bábszínház művésze. 17 éve tagja a társulatnak, ahol egy ideje zeneszerzői feladatokkal is megbízzák. Érzelmi tartalékokról, krimikről és az aktuális bemutatókról is szót ejtettünk.

Új kortárs drámakötetek – Darvasi László, Pass Andrea és Szücs Zoltán színdarabjai

A közelmúltban három új drámakötettel jelentkezett a Selinunte Kiadó, amely egyik legfőbb feladatának a mai magyar színdarabok megjelentetését tartja. 2017-ben indította útjára a Kortárs drámaírók című sorozatát, melyben először Székely Csaba, Tasnádi István, majd Kárpáti Péter kötetét adta közre. Idén három új könyvvel bővült a kínálat.

Zavarba ejtő karácsonyi kérdések – Gyöngy Zsuzsa a K2 Színház Béke! című előadásáról

December 18-án 17 órától Szentendrén láthatjuk a K2 Színház Béke! című darabját, egy izgalmas, felemelő, zavarba ejtő előadást. Úgy indul, hogy a pásztorok hagyományos népi betlehemi játékkal köszöntik a Kisjézust, majd szépen hazaballagnak otthonaikba, ahol gyermekeik vérbe fagyott testére és zokogó anyákra találnak. Hát persze, hiszen Heródes minden kisfiút lemészároltatott Betlehemben, egyetlenegyet kivéve… Ezután hogyan őrizze meg a három apa a hitét Jézusban és a megbocsátást hirdető kereszténységben?

Operavita – Szinetár Miklós a vidéki operajátszásról

Igazi operajátszás Magyarországon akkor létezhet, ha Budapesten kívül Győrben, Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Pécsen is működik teljes értékű operatársulat – véli a Kossuth-díjas rendező, a Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója. Erre mindig minden kormány sajnálta a pénzt, teszi hozzá.