a hét szerzője
„Alighanem költő vagyok” – Interjú Zsille Gáborral
Fontos nekünk a lengyel–magyar barátság, de kevesen vannak, akik olyan odaadó szeretettel tekintenek lengyel barátainkra, mint Zsille Gábor József Attila-díjas, Tóth Árpád Műfordítói Díjas és Térey-ösztöndíjas költő, műfordító, szerkesztő, publicista.
Rend van, ujjbegyem nem sebzi fel egy papírlap
Az 1972-ben született Zsille Gábor a lírikusi középnemzedék elismert alakja, számos pályadíj kitüntetettje. Megkapta egyebek közt a Magyar Arany Érdemkeresztet és a József Attila-díjat is. A termékeny szerző, műfordító és szerkesztő hatodik önálló verseskötete, a Készülődés 2019-ben, a Magyar Napló gondozásában látott napvilágot.
Portréfilm Zsille Gábor költőről
„Konzervatív bohém”, mint szenvedélyes polonistához illik; mániákus olvasószerkesztő, aki gondolatban még a körúti üzletek feliratait is korrektúrázza a villamosablakból, 1997 óta a Magyar Napló munkatársa. Tekintetéből ítélve különösen érzékeny ember, le sem tagadhatná, hogy költő.
Eleven Költők Társasága – Zsille Gábor: Kőszáj
Hallgassátok meg a József Attila-díjas költő kő hívószóra született versét az Eleven Költők Társaságának tolmácsolásában!
Eleven Költők Társasága – Bék Timur: Entrópia XI
Vers csészére, kulcscsomóra és világegyetemre.
Nálunk, Rodostóban – Szálinger Balázs Mikes Kelemen-verseiről
Világjárvány, önkéntes karanténok és lezárások idején Szálinger Mikes Kelemen alakjában talála meg a kényszeres emigráció és elzártság eminens figuráját.
A hét szerzője – Portréfilm Szálinger Balázsról
22 éves korában Ady szellemének nyomába eredve egy évre Nagyváradra költözött, és, mint mondja, negyven centivel a föld fölött járt. Vagyis annak idején pontosan olyan volt, amilyennek az igazi költőket képzeljük. Valami petőfis dacot most is érezni benne, például abban, hogy azt mondja: megvan ars poetica nélkül, de talán egyszer majd kitalál egyet a Nők Lapja-olvasók számára. Együttese, a Szűcsinger révén a versei ifjú szívekben élnek tovább. Kívánhat-e többet egy költő?
Eleven Költők Társasága – Szálinger Balázs: Családregény
Szálinger Balázs József Attila-díjas költő Nyolcadik hónap és Ez a hajó mire fölér című verseinek közös zenés feldolgozása az Eleven Költők Társasága előadásában.
„Hihetetlenek vagyunk” – Szálinger Balázs Al-dunai álom című könyvéről
„A valósággal való egyezés nem a véletlen műve. Hanem a költői képzeleté” – szól a figyelmeztetés a könyv elején. És valóban. Szálinger Balázs első prózai kötetében a költői fantázia találkozik a realizmussal.
Feketén-fehéren – Lövétei Lázár László Feketemunka című kötetéről
Ahogy az előtte lévő generációkból Majoros Sándor vagy az utána jövőkből Nagy Koppány Zsolt, úgy most Lövétei Lázár László is megírta a maga vendégmunkáskötetét.
Zöld – Portréinterjú Lövétei Lázár László költőről
A Lövétei Lázár Lászlót bemutató film még azoknak is kedvet csinál a költészethez, akiket eddig nem érdekelt. Életszagú, az alkotó világába gyönyörű képekkel és kedves jelenetekkel bevonzó.
Eleven Költők Társasága – Lövétei Lázár László: Veronál helyett
A József Attila-díjas költő verse az Eleven Költők Társaságának interpretációjában.
„Mit tudom én, mi szeretnék lenni” – Beszélgetés Lövétei Lázár László költővel
„Amíg meg tudunk hatódni irodalmi műveken (is), addig nincs minden veszve. Kell-e szebb karitatív cselekedet, mint meghatni embertársainkat?! ”
Eleven Költők Társasága – Regős Mátyás: Az érchegységbeliek
Ritmusjáték Regős Mátyás versére.
Portréfilm Regős Mátyás költőről, íróról
„Az írás nekem arra ad lehetőséget, hogy magamnál, saját lényemnél valami jobbat és többet hozzak létre.”
„Másoknak egyre szimpatikusabb, magamnak egyre érdektelenebb vagyok” – Regős Mátyás Patyik Fedon élete című könyvéről
Patyik Fedon bátrabb, sőt vadabb, bevállalósabb, életre készebb, elszántabb égi mása Regősnek, szóval olyan figura, amilyenné az író – hiába is vágyna lenni – soha nem lehet.