animáció

A magyar animáció új nemzedéke Berlinben

A Collegium Hungaricum Berlin régi törekvése, hogy a magyar kultúrát nemzetközi összefüggésekbe ágyazva mutassa be Németország globális kisugárzású művészeti központként számontartott fővárosában.

Megtartották Tóth Luca Lidérc úr című alkotásának világpremierjét

Tóth Luca a teltházas vetítés utáni rövid beszélgetésen elmondta, hogy erősen kötődik karaktereihez, de igyekszik távolságot tartani tőlük.

Hét animációs sorozat kap támogatást a Médiatanácstól

Az online tartalmak gyártását és közzétételét támogató Neumann János-pályázaton hét magyarországi és egy határon túli alkotó részesült egy-egy millió forintos támogatásban.

Ez még az Oscar-díjnál is jobb – Interjú Rófusz Ferenccel

Nemrég befejezte egy negyven évvel ezelőtt elutasított rövidfilmjét, az Utolsó vacsorát, amely Leonardo lenyűgöző freskójának állít emléket. Most a Nemzet Művésze címmel tüntették ki.

Ők kapták a Nemzet Művésze díjat

A Magyar Művészeti Akadémia november 5-én adta át a Nemzet Művésze díjakat. Az elismeréssel idén hét művészt jutalmaztak: Budai Ilona népdalénekes, Fekete György belsőépítész, Kampis Miklós építész, Kunkovács László fotóművész, Lator László műfordító, Orosz István grafikus és Rófusz Ferenc filmrendező kapta a díjat. Ismerjük meg a díjazottakat!

Animációs filmklub az MMA-ban

A magyar animációs film történetéből válogató filmklubot indított október 8-án a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A 25 hetesre tervezett sorozatban a vetítéseket beszélgetések egészítik ki az alkotókkal, illetve szakértőkkel. A filmklub műsorán szerepelnek a Filmarchívumban felújított alkotások, de azokat a műveket is bemutatják, amelyek nincsenek a legjobb állapotban.

Versenyben a magyar animáció!

Ausztrália legrangosabb filmes szemléjén, a Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztiválon és Kanadában, a Calgary-i Nemzetközi Filmfesztiválon is versenybe száll Traub Viktória Sellők és Rinocéroszok című rövidfilmje. A 15 perces alkotás korábban megnyerte Indiában a 7. Bangalore Rövidfilmfesztivál és az amerikai California Women’s Film Festival legjobb animációs filmet elismerő díját is.

Magyar animáció a versenyben!

Az animációs filmszakma legnevesebb eseménye, a június 11. és 17. között zajló Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjába válogatták be Traub Viktória Sellők és Rinocéroszok című alkotását. Utoljára kilenc éve, 2009-ben versenyzett magyar rövidfilm Annecy-ban! A film a tervek szerint idén ősszel kerül hazai forgalmazásba.

A virtuális valóság a jövő – Interjú Shelley Page-dzsel

„Manapság a virtuális világ már az emberek életének szerves része, és új távlatokat nyit meg. Épp ezért gondolom azt, hogy a VR, a virtuális valóság uralja majd a jövőt” – mondta Shelley Page, a DreamWorks Animation korábbi nemzetközi igazgatója, aki a 15. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál zsűritagjaként érkezett hazánkba. Többek között az animáció jelenéről és jövőjéről kérdeztük.