Art Market Budapest
Az MTK Sportparkba költözött az Art Market Budapest
Új helyszínen, az MTK Sportparkban várja a látogatókat csütörtöktől vasárnapig az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár, amely több mint 500 művész több ezer alkotását vonultatja fel.
Elkezdődött az Art Market Budapest, térségünk legnagyobb képzőművészeti vására
Október 17. és 20. között tizennegyedik alkalommal fogadja a közönséget Közép- és Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi képzőművészeti vására, az Art Market Budapest, ezúttal a Millenáris épületeiben és parkjában. A Magyarországon látható leggazdagabb nemzetközi művészeti választék mellett a művészeti seregszemle az idei évben is számtalan kísérőprogrammal várja a látogatókat.
Vásár, kiállítás és hallgatói aukció a jumpSTART induló eseménysorozatán
A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) a 2024/2025-ös tanévben hagyományteremtő céllal elindítja jumpSTART nevű eseménysorozatát, amely lehetőséget nyújt hallgatóinak, hogy betekintést nyerjenek a műkereskedelem és a kortárs művészeti piac világába, illetve bemutatkozzanak a nagyközönség előtt.
Kezdődik a Budapest Design Week
Több mint száz helyszínen várják a design iránt érdeklődőket október 10. és 20. között.
Régóta várt bemutatók és kivételes együttműködések a Liszt Ünnepen
Az október 11. és 22. között nemzetközi világsztárok és hazai művészek részvételével zajló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál több mint száz programja között két ősbemutató, két zenetörténeti jelentőségű magyarországi premier és kortárs művekre koreografált táncbemutató is szerepelt.
10+1 ünnepi és kulturális program a hosszú hétvégére
Milyen volt az 1956-os forradalom vidéken? Hogyan látta a fővárosi eseményeket egy amerikai fotós? Milyen volt Nagy Imre magánemberként? Országszerte ünnepi megemlékezések és zenei, képzőművészeti események váltják egymást a hosszú hétvégén.
Megnyílt az Art Market Budapest
Az Art Market Budapest rendezvény az évek során inspirációvá vált, hiszen külföldi és hazai alkotók, feltörekvő képzőművészek számára jelent zsinórmértéket, célkitűzést és vonzerőt rangjával és egyedülálló lehetőségével – hangsúlyozta Závogyán Magdolna a 13. Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásár (AMB) szerdai budapesti megnyitóján.
Keserü Ilona képével jelentkezik a FreylerArt Galéria az Art Market Budapesten
A FreylerArt Galéria és Stúdió több remekművel is képviselteti magát az október 19-én kezdődő Art Market Budapesten.
Négy kiállítás egy standon – A MANK az Art Marketen
A kortárs művészet érzékekre ható, vizuális élmény. A kortárs művészek kortársai vagyunk. Senki sem érti jobban egy adott kor művészeit, mint saját kortársaik. Te is kortárs vagy. Ez a mi korunk, a mi képeink.
10+1 műtárgy az Art Market Budapest 2022 kínálatából
Az idei Art Market Budapesten 26 ország 116 kiállítójának köszönhetően több ezer művet nézhetünk meg. Mutatjuk a kedvenceinket.
Négy képzőművészeti egyetem hallgatói mutatkoznak be az Art Marketen
A Magyar Képzőművészeti Egyetem idén egy különleges nemzetközi válogatással jelentkezik az Art Market Budapesten: a római, a drezdai, a rigai és a budapesti képzőművészeti egyetemek hallgatóinak munkáit mutatja be.
Gazdag programot ígér az idei Art Market Budapest és a 360 Design Budapest
Még több különleges programmal várja az érdeklődőket ősszel az Art Market Budapest és a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által szervezett 360 Design Budapest eseménysorozat.
Szorosabbá válik a Magyar Divat & Design Ügynökség és az Art Market Budapest együttműködése
A magyar dizájn és a képzőművészet két, nemzetközileg elismert eseménye – az MDDÜ által szervezett 360 Design Budapest és az Art Market Budapest – 2022 őszén még több különleges programmal várja az érdeklődőket a Bálna Budapest épületében.
Nemzetközi szakemberek vitatták meg a Liget Budapest-projekt fejlesztéseit
A kulturális nagyberuházások szinte mindenhol megosztók, de a jól kigondolt projektek aztán a társadalom és a gazdasági élet katalizátoraiként működnek – mondták el az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásár Építkezés a művészet és kultúra bázisán című, szombat esti panelbeszélgetésén részt vevő nemzetközi szakemberek.
Belakja a Bálnát az idei Art Market Budapest
Közel 30 ország 120 kiállítójával a Bálnában indult el a régió legjelentősebb képzőművészeti seregszemléje, az Art Market Budapest 2021.
Velünk történő valóság: derkósok az Art Market Budapesten
Velem történő valóság címmel nyílik be a Derkó-ösztöndíjas fiatal művészgeneráció munkáiból kiállítás. A Bálnában berendezett standon október 7. és 10. között tekinthetik meg a látogatók a nyolc művész alkotásait.