Artisjus

Darvasi László az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa

Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért. A fődíjas mellett Visky András, Babics Imre, Herczog Noémi és Bene Sándor vehet át elismerést egy-egy kötetéért, négy kategóriában.

A mesterséges intelligencia is feladja a leckét a nemzetközi dalszerző táborban

Tizenegy országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők és producerek az Artisjus budapesti nemzetközi dalszerző táborába, hogy szerdától három napon át közösen alkossanak a hazai dalszerzőkkel.

Az Artisjus 8,67 milliárd forintot fizetett a szerzőknek

Az Artisjus 2022-ben 8,67 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek. Ez 29 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest, de még nem éri el a koronavírus-járvány előtti szintet.

Dalszerző Expo: ismét rendezvénysorozat indul

Ismert magyar és külföldi zenei szakemberek részvételével április 27-től június 8-ig rendezvénysorozattal jelentkezik a Dalszerző Expo (DEX) az Artisjus fővárosi székházában.

Artisjus előadói és pedagógusi díjakat adnak át

Tizenegy pedagógus és tizenegy előadóművész részesül idén az Artisjus elismerésében. A kitüntetéseket szerdán este adják át a szerzői jogvédő iroda egyesület székházában.

Madarász Iván az Artisjus tiszteletbeli elnöke lett

Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzőt az Artisjus tiszteletbeli elnökének választották. A művész 2014-től 2022 februárjáig az egyesület elnöke volt.

Artisjus: A Sacemmel együttműködve gyorsabb és hatékonyabb lesz az online jogdíjak kezelése

Az Artisjus Egyesület Európa legnagyobb zenei közös jogkezelőjével, a Sacemmel együttműködve gyorsabban és hatékonyabban kezeli a jövőben az online jogdíjakat, így világszinten is kiemelt pozícióba kerülnek a magyar dalszerzők.

Még nem érték el a pandémia előtti mértéket tavaly a globálisan beszedett szerzői jogdíjak

Globálisan 5,3 százalékkal, 9,6 milliárd euróra növekedtek 2021-ben a világszerte beszedett szerzői jogdíjak, de még nem érték el a pandémia előtti, 10 milliárd euró fölötti szintet.

Megjelent a dal, amit 37 magyar szerző közösen írt

Ez a dal mindenkié címmel megjelent az a szerzemény, amely 37 ismert magyar dalszerző közös munkája. Soha ennyien nem írtak még együtt dalt Magyarországon. A mű a dalszerzők napja alkalmából, az Artisjus felkérésére készült.

A streaming a zenerajongóknak jó, a szerzőknek kevésbé

Átláthatóbb, a dalszerzőket jobban bemutató, nekik magasabb jövedelmet biztosító működésre van szükség a zenei streaming piacán – állapította meg a szerzői jogkezelőket tömörítő GESAC által megrendelt európai tanulmány.

Rekordkísérlet a dalszerzők napján

Több tucat ismert magyar dalszerző, köztük Müller Péter Sziámi, Bródy János, Bérczesi Róbert, Deva, Hien, Jónás Vera, Pajor Tamás és Tariska Szabolcs az Artisjus felkérésére az eddigi legnagyobb hazai együttműködésben ír dalt az október 8-i dalszerzők napjára.

Dalszerzői témában indít új platformot az Artisjus

Songwriting HUB néven indított online gyűjtőoldalt dalszerzői témákban az Artisjus. Az új felület célja, hogy egy helyen elérhetővé tegye a dalírással kapcsolatos összes hazai szakmai eseményt, programot, pályázatot, kiadványt, tartalmat – beleértve a saját és más zeneipari szereplők kezdeményezéseit is.

Ukrán–magyar dal született az Artisjus dalszerző táborában

A táborba tizenegy országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők, énekesek és producerek, hogy közösen alkossanak a hazai dalszerzőkkel.

Kilenc ország alkotói a budapesti dalszerző táborban

Kilenc országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők, énekesek és producerek a szerdán kezdődő budapesti Artisjus Songwriting Campre, ahol három napon át közösen alkotnak a hazai dalszerzőkkel.

Artisjus: Rekordszámú szerző részesült jogdíjban

Az Artisjus 2021-ben 6,7 milliárd forint jogdíjat fizetett ki magyar és külföldi alkotóknak, a pandémia kedvezőtlen hatásai ellenére minden korábbinál több hazai szerző részesült az összegből.

Ukrajnai háború – Segélyakciót indít az Artisjus

Songs for Ukraine néven segélyakciót indít az Artisjus az ukrán dalszerzők megsegítésére. A kezdeményezés keretében arra kérik a rádiós-televíziós szerkesztőket és más zeneszolgáltatókat, hogy válogassanak be ukrán dalokat csatornáik zenei kínálatába.