bábszínház

Húsvéti hagyomány a Budapest Bábszínházban

Folytatja sokéves hagyományát a Budapest Bábszínház, idén húsvétkor is láthatják a gyerekek a Nyúl Péter című előadást, ám ezúttal a színház YouTube csatornáján.

Bábelőadások szombatonként a Budapest Bábszínház Youtube csatornáján

A vírushelyzet következtében zárva tart a Budapest Bábszínház, ám ebben a nehéz időszakban sem szeretnék bábszínházi élmények nélkül hagyni nézőiket.

„Azért vagyunk a világon, hogy ízletes gyümölcsöket teremjünk”

Nőnapi beszélgetés Fabók Mariann színművésszel, bábos mesemondóval.

Mini Textúra programsorozat és bábkiállítás a Nemzeti Galériában

Márciusban harmadszorra tér vissza a Mini Textúra programsorozat a Magyar Nemzeti Galériába, ahol képzőművészet, irodalom és színház találkozik. Ehhez kapcsolódóan bábkiállítás is várja a közönséget.

Akiknek a Bábszínház volt a nyugalom szigete

A Tiltottak menedéke című kiállítás arról a korról mesél, amikor a Bábszínház égisze alatt alkotott Bálint Endre, Ország Lili, Bródy Vera, Márkus Anna és Jakovits József.

Kissági vagyok, így, egybeírva

Július elsejével új igazgató kerül a 75 éves szegedi Kövér Béla Bábszínház élére Kiss Ágnes személyében. Interjúnk az országszerte népszerű, elismert, sokszínű bábművésszel.

„Játszani, játszani, játszani akarok!”

Ma lenne 95 éves Kemény Henrik. A Vojtina Bábszínház tárlattal emlékezik meg a világhírű bábművészről.

Izgalmas január a pécsi bábszínházban

Remek darabokkal indítja az évet a Bóbita Bábszínház Pécsen.

Bábszínházi bemutatók nem csak gyerekeknek

A B32 Galéria és Kultúrtérben december 8-án a Karácsonyi asztal meséje és a Punchék karácsonya című produkció látható.

Megmentők és óriásölők

Debrecenben és Veszprémben is bábszínházi bemutatóval várják vasárnap a gyerekeket.

A hókirálynő a Griff Bábszínházban

Andersen klasszikus meséje a zalaegerszegi Griff Bábszínházban Szálinger Balázs József Attila-díjas költő átdolgozásában kerül a gyerekek elé.

„A lényeg, hogy a történet érdekes legyen"

Intelligens rizsfőzőkről, ír feminista népmeséről és a bábok lehetőségeiről is beszélgettünk Gimesi Dórával, a Budapest Bábszínház dramaturgjával.

Az Ariel Színház nyerte a FuxFesztet

A legjobb előadás díját és a gyerekzsűri díját nyerte el az Ariel Színház Volt egyszer egy című előadása a nagyváradi FuxFeszten, az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján.

Ma kezdődik a X. BÁBU Fesztivál

A Budapest Bábszínház a tíznapos rendezvénnyel, amelyre a bábművészet kiemelkedő magyarországi és külföldi alkotóit hívták meg, fennállásának 70. évfordulóját ünnepli.

Hat izgalmas előadás a bábművészet kedvelőinek

Ember nagyságú „játszótársak”, karikatúraszerű maszkok és távoli tájakat idéző, izgő-mozgó fények a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjában.

FuxFeszt: erdélyi bábszínházak fesztiválja

Tizenhét bábtársulat huszonnégy előadását láthatja a közönség a nagyváradi FuxFeszten, az erdélyi magyar hivatásos bábszínházak fesztiválján. A seregszemlén több magyarországi társulat is részt vesz.