Balassagyarmat

A palócokat ünneplik Balassagyarmaton

Idén harmincadik alkalommal rendezik meg Balassagyarmaton a Szent Anna-napi Palóc Búcsút, mely az évtizedek alatt folklórfesztivállal egészült ki; a július 24. és 27. között zajló négynapos programsorozat teljes körű, különleges alkalom a palóc identitás ünneplésére, ahol népzene, néptánc, kézművesség és vallási hagyományok találkoznak.

A Palócföld művészete koncentrálódik Balassagyarmaton

Balassagyarmaton is bemutatkozik a Kárpát-medence-szerte működő Szakkör elnevezésű alkotóprogram, amely a Nemzeti Művelődési Intézet, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ és a Jánossy Képtár együttműködéseként jött létre. A Nógrád megyei közösségeket bemutató kiállítás a Palócföld kiváló kézműves alkotóit reprezentálja.

Madáchot ünnepli Balassagyarmat

Madách Imrére emlékeznek születésének 202. évfordulója alkalmából pénteken Balassagyarmaton. A hagyományos vármegyei rendezvényen Bán János írónak és Shah Timor fotográfus, operatőr, rendezőnek adják át az idei Madách-díjakat.

Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton

A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton; a Szent Anna tiszteletére rendezett búcsút palóc vendégség követi majd vasárnap.

„Biciklivel bármit el lehet érni” – A balassagyarmati kerékpármúzeumban jártunk

Négy évvel ezelőtt a Tour de Hongrie mezőnye Balassagyarmaton kezdte meg a második etapot. Akkor a város központjában három gyűjtő állított ki néhány régi kerékpárt. E pillanattól is számíthatjuk az 1. Kerékpármúzeum történetét.

„Láng van szívemben” – Petőfi körút 200

„Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy segédszerkesztő, ki diszes hivatalába beleunván, utazni ment. Nem titok, hát kimondom, hogy ez a segédszerkesztő én voltam" – kezdte 1845-ös Úti jegyzeteit Petőfi Sándor. A nevezetes utazás emlékét kívánja feleleveníteni a Petőfi körút 200 kiállításlánc.

A szecesszió gyöngyszemei a hazai építészetben

Budapest igen gazdag szecessziós műemlékekben, elég csak a Postatakarékpénztárra, a Gresham-palotára vagy a Zeneakadémia épületére gondolni. De a korszak magyar szecessziós építészetének számos emléke áll alföldi, dunántúli és határon túli városokban is, Debrecentől Szolnokon át Szabadkáig.

Szlovákiai és magyarországi múzeumok közösen ünneplik Petőfi Sándort

Öt szlovákiai és magyarországi múzeum közösen ünnepli Petőfi Sándort a költő születésének 200. évében. Az intézmények más-más témát emelnek ki az életműből – tájékoztatta az MTI-t a szécsényi múzeum igazgatója pénteken.

Mi köze Arany Jánosnak Az ember tragédiájához?

Kétszáz éve, 1823. január 20-án született Madách Imre. A Talpig magyar e heti adásában – a kerek évforduló apropóján - Madách fordulatokban gazdag életét és életművét ismerhetjük meg. Podcastajánló.

Kövér László: Madách előrevetítette a mai világunkat

Madách Imre 163 évvel ezelőtt megírt művében, Az ember tragédiájában előrevetítette a mai világunkat, benne „valamennyiünk félelmét és reményét” – mondta Kövér László házelnök pénteken Balassagyarmaton, a Madách Imre születésének 200. évfordulóján tartott Nógrád vármegyei Madách-ünnepségen.

Mikszáth Kálmánra emlékeznek születése 176. évfordulóján

Nógrád vármegyében és Budapesten is megemlékeznek hétfőn Mikszáth Kálmánról születése 176. évfordulóján a salgótarjáni székhelyű Mikszáth Kálmán Társaság szervezésében, de születésnapi megemlékezést tartanak szülőfalujában, a ma már Szlovákiához tartozó Szklabonyán, és ünnepségeket szerveznek az író nevét viselő nógrádi iskolákban is.

Kisvárosi szecesszió nagyvárosi léptékben

Balassagyarmat szecessziós építészeti öröksége meglepően gazdag. A mindössze tizennégyezer lakosú kisváros századforduló környéki fellendülése egybeesett a szecessziós stílus virágkorával. A palóc főváros utcáin téglaszalagos és virágos, geometrikus és hullámos minták váltakoznak.

Horváth Endre pénzjegytervezőről, grafikusművészről nyílik emlékkiállítás Balassagyarmaton

Horváth Endre pénzjegytervező, grafikusművész emlékkiállítását nyitják meg Balassagyarmaton a nevét viselő kortárs képzőművészeti galériában október 27-én.

Palóc Hagyományéltető Napokat rendeznek Balassagyarmaton

Palóc Hagyományéltető Napokat rendeznek a hétvégén Balassagyarmaton; a háromnapos rendezvényen megemlékeznek a 175 éve született Mikszáth Kálmánról, és vasárnap tartják a palóc vidék egyik legnagyobb vallásos-népművészeti eseményét, a palóc búcsút.

Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napok Balassagyarmaton

Tizenegy előadást mutatnak be Balassagyarmaton a Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napokon péntektől vasárnapig. Az amatőr színházi mozgalom seregszemléjét 38. alkalommal rendezik meg a Nógrád megyei városban.

Palóc Hagyományéltető Napok Balassagyarmaton

Palóc Hagyományéltető Napokat tartanak a Nógrád megyei Balassagyarmaton; a négynapos rendezvény színházi előadással kezdődik csütörtökön. A palóc vidék egyik legnagyobb vallásos-népművészeti eseményét, a palóc búcsút vasárnap tartják.