Balatonfüred

Beck Tamás a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny fődíjasa

Mintegy 160 pályázó több mint háromszáz verse érkezett az idei, 33. alkalommal kiírt Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. A fődíjat Beck Tamás Önarckép című költeményével érdemelte ki. A szeptember 6–7. között zajló irodalmi fesztiválon átadják a Térey-díjat, és két különdíjat is kiosztanak.

Salvador Dalí és Európa-hírű magyar kortársak a füredi aukción

Tizenötödik alkalommal rendez a Pintér Galéria és Aukciósház nyári árverést Balatonfüreden, amely az utóbbi években az egyik legkiemelkedőbb társasági eseménnyé emelkedett az északi parton. Az aukció képeit a Vaszary Galéria termeiben lehet megtekinteni, az augusztus 17-én tartandó árverés az elmúlt évekhez hasonlóan a Vaszary Galéria Széchenyi nagytermében, illetve a galéria parkjában fogadja az érdeklődőket.

Augusztusban kiderül, hogy szól Magyarország legrégebbi orgonája

A Balaton körül különleges orgonakoncertek közül választhatnak a klasszikus zene szerelmesei.

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe

Soós Kriszta Szonja a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

Füred Art Week: az új Balaton-parti műkincsseregszemle

Az első Füred Art Weeken művészeti szenzációkkal, több tíz, illetve száz millió forint értékű alkotásokkal is találkozhatnak a műkedvelők.

Fiatal festőtehetségek kiállítása Balatonfüreden

Pop-up kiállítással indult útjára a fiatal festőtehetségek támogatása Balatonfüreden. A Hotel & More Group és az Alkoss Szabadon Alapítvány együttműködése hosszú távon segíti a fiatal tehetségek kreativitásának kibontakozását.

Fantáziakert rejtőzött a füredi Esterházy-kastélyban

A nemrég átadott balatonfüredi Esterházy-kastély állandó kiállítása a reformkor ragyogó társasági életének megidézése mellett mélyebben foglalkozik a város kultúrtörténetével, körüljárva a gyógyvíz és a köré épült komplex gyógyászati központ történetét.

A 199. Anna-bált rendezik meg júliusban Balatonfüreden

199. alkalommal rendezik meg az Anna-bált július 27-én Balatonfüreden, a rendezvényre hatszáz vendéget várnak – közölték a város önkormányzatának honlapján.

Veszprém vármegye

Veszprém vármegye területe három nagy tájegységre, a Kisalföld déli részére, a Bakony hegységre és a Balaton-felvidékre bontható. Székhelye Veszprém, a királynék városa, az egyik legfontosabb ékköve a Balaton.

Balatonfüreden járt a Helyőrség.ma antológia

Tarka, élet, fekete-fehér, lélek. A helyőrség.ma szerkesztősége e fogalmakon keresztül próbálta valamiképpen megragadni azt a szövegegyüttest, mely nem kevesebb, mint 42 fiatal szerző alkotásából  – lírai és prózai művekből – áll.

Megkezdődtek a balatonfüredi Jókai-napok

Jókai Mórra emlékezve nemcsak a nagy írót, hanem egy kulturális aranykor örökségét is megidézzük – mondta Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára pénteken Balatonfüreden, a 33. Jókai-napok megnyitóján.

Ők a Magyar Mozgókép Fesztivál idei életműdíjasai

Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal.

Balatonfüreden ünnepelték a magyar széppróza napját

A kultúra támasz és tájékozódási pont, a ma folyó kultúrharc tétje pedig a kultúra megmaradása – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Balatonfüreden.

Balatonfüreden tartják idén a magyar széppróza napja gáláját

A magyar széppróza napját a Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018 óta ünneplik meg minden év február 18-án, Jókai Mór születésnapján. Az idei eseményen egyebek mellett bemutatják Az év novellái 2024 című antológiát.

Milliárdokból fejlesztették a Balaton-felvidék világörökség-várományos helyszíneit

A Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökségi várományos helyszínek turisztikai fejlesztésére 3,65 milliárd forintot fordítottak az elmúlt közel hat évben, amelynek révén műemléképületek, közterületek újultak meg, látogatóközpontok és interaktív kiállítások nyíltak – hangzott el a projektzáró rendezvényen szerdán Tihanyban.

Reformkori városrészt újítottak fel Balatonfüreden

Megújultak Balatonfüred reformkori városrészének épületei. A beruházás csaknem 900 millió forintos uniós forrásból valósult meg a Jókai-villában, a Kerektemplomban, a Vaszary-villa kertjében és a Hurray-villákban.