bemutató
Mire készül a Nemzeti Színház?
A Csíksomlyói passió című nagyszabású produkcióból tízállomásos turnét tervez a Nemzeti Színház, amely a jövő évadban bátor, kompromisszumok nélküli programmal várja a közönséget – erről Vidnyánszky Attila igazgató beszélt az M1-en. A direktor így fogalmazott: „számomra ez a legfontosabb színházi történet, ami eddig az életemben zajlott”.
Tizennégy új színdarab Kecskeméten!
Tizennégy bemutatóval készül a kecskeméti Katona József Színház a 2018/2019-es színházi évadra: jól ismert és újragondolt előadások egyaránt szerepelnek a repertoárban. Láthatjuk többek között A király beszéde, A beszélő köntös, a Balfácánt vacsorára!, illetve az És már senki sem, avagy a tíz kicsi néger című előadásokat.
Ausztrál író színdarabja a Hatszínben
A Hatszín Teátrumban augusztus 10-én mutatják be magyar nyelven Andrew Bovell elismert ausztrál dráma- és forgatókönyvíró Majd, ha az eső eláll című darabját. A színdarab nemzetközileg számos elismerésben részesült, irodalmi és színházi díjakat nyert, a New York Times pedig az egyik legjobb kortárs családdrámának nevezte. Generációs problémák, titkok és felismerések, múlt és jelen fonódnak össze egyetlen történetben.
Készüljetek az új színházi évadra!
Ősszel kezdődik a 2018/2019-es színházi évad, melyre számos premierrel készülnek a hazai színházak. A fővárosban például Az ember tragédiája, a Tündér Lala és a Vesztegzár a Grand Hotelben című darabokkal, vidéken pedig többek között a Virágot Algernonnak, az Esőember és Lars von Trier Főfőnök című vígjátékával várják a közönséget. Cikkünkben kilenc színház premierjeit mutatjuk be.
Szerelmi történetek szilveszterkor
Erdeős Anna rendezésében mutatják be az Így viszik át – Nyáry Krisztián alapján című darabot december 31-én a Mozsár Műhelyben. A Nyáry Krisztián Így szerettek ők című köteteiből készült történeteket Tóth Réka Ágnes írta át külön erre a produkcióra. A híres írók és költők különféle szerelmi történeteit Bakonyi Alexa, Döbrösi Laura és Mohai Tamás előadásában ismerhetik meg a nézők az év utolsó napján.
Háború és béke a Vígszínházban
A Vígszínház december 16-án mutatja be Lev Tolsztoj világhírű klasszikusát, a Háború és békét. Az előadás főbb szerepeiben Király Dániel, Bach Kata, Wunderlich József, Hevér Gábor, Hegyi Barbara, Seress Zoltán és Szilágyi Csenge látható. „A Háború és béke csodálatos regény, amely engem is megváltoztatott és megváltoztatja a világot is körülöttem” – mondja Alekszandr Bargman, az előadás rendezője.
Bankjegyek a múzeumban
Ünnepélyesen átadták december 13-án a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által idén kibocsátott érmék és bankjegyek múzeumi példányait a Magyar Nemzeti Múzeumnak (MNM), ahol az MNB erdélyi tallérgyűjteményét ismertető kötet angol nyelvű változatát is bemutatták.
Az oroszlán télen - új darab a Belvárosi Színházban
James Goldman Az oroszlán télen című drámáját világszerte nagy sikerrel játsszák, 1968-ban film is készült belőle. A hazai előadásban Plantagenet Henrik angol királyt Gálffi László, a feleségét, Aragóniai Eleonórát Hernádi Judit, Oroszlánszívű Richárdot, Schruff Milán alakítja. A Szikszai Rémusz rendezte darabot december 21-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda.