bemutató
„Élni kell: szeretni, szenvedni, csalódni” – A falu rossza népszínművel indul az évad Miskolcon
Tóth Ede után és helyett most Kovács Márton és a Mohácsi testvérek állítják színpadra A falu rossza című népszínművet Miskolcon szeptember 9-én a Nagyszínház színpadán, három felvonásban.
A véletlen találkozás története a Csokonai Fórumban
Mihail Sebastian román drámaíró romantikus vígjátékát szeptember 9-én mutatja be a Csokonai Színház Ilja Bocsarnikovsz rendezésében.
Für Elise a Csokonai Fórumban
A Csokonai Fórum avatóünnepsége és az Országos Színházi Évadnyitó meghívott vendégei után Debrecen közönsége is láthatja a Csokonai Színház Für Elise című előadását.
Indul a veszprémi Petőfi Színház évada
Több musical és a Petőfi-bicentenárium alkalmából színre kerülő darab, köztük ősbemutató is szerepel a veszprémi Petőfi Színház következő évadnak műsorán, a teátrumban szeptember elején hagyományteremtő jelleggel fiataloknak rendeznek fesztivált.
Öt új produkció lesz a pécsi Bóbita Bábszínház ősszel induló évadában
Négy bemutatóval és egy felújított produkcióval készül az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház, amely további mintegy húsz darabot tart műsoron az előző évadokból.
Négy bemutató szeptemberben a Csokonai Színházban
Négy bemutatóval várja szeptemberben a közönséget a debreceni Csokonai Színház.
Bemutatják Bozóki Gabriella első verseskötetét
A budapesti Casanova Pubban mutatják be augusztus 27-én Bozóki Gabriella fiatal költő első, Létminimum című verseskötetét.
Öt bemutatót tervez az idén a nagyváradi Szigligeti Színház
Öt bemutatót, tantermi előadásokat tervez a nagyváradi Szigligeti Társulat, amelynek a 2022–2023-as évadtervében három vendégelőadás is szerepel.
Attila, a hun király – Kiállítás a Margitszigeti Színház szervezésében
A Margitszigeti Színház a nagy nyári operabemutatójához, Verdi Attila című művéhez kapcsolódóan nagyszabású kiállítást szervezett a hun király legendák ködébe vesző alakjáról és a hunok történetéről.
Sorella története – Magyar kisfilm Velencében
A 79. Velencei Nemzetközi Flmfesztivál Immersive elnevezésű szekciójának versenyprogramjában kerül sor az ausztrál–svéd–magyar koprodukcióban készült, Sorella története című kisfilm világpremierjére, melynek rendezője Hegedüs Péter.
Zajlanak a próbák a Csokonai Színházban
A Nikola Tesla – Végtelen energia, a Teljesen idegenek, A Pál utcai fiúk, a Hotel Menthol és a Játék a kastélyban óriási sikere után a Zenthe Ferenc Színház Nem élhetek muzsikaszó nélkül című zenés vígjátékával zárja a nyári előadások idei sorozatát a Nagyerdei Szabadtéri Játékok.
Tündöklés és mélység – La Traviata Szegeden
Káprázatos látványvilággal kel életre Verdi egyik legnépszerűbb operája a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A La Traviata legújabb szegedi előadását Juronics Tamás rendezésében, július 29-én mutatják be a Dóm téren.
Ifjú barbárok – Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése zárja az évadot Kolozsváron
A Kolozsvári Állami Magyar Színház július 6-án, szerdán a színház stúdiótermében mutatja be az Ifjú barbárok című előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, mely egyben az idei, 2021/2022-es évad utolsó bemutatója is.
Ifjúkori Mozart-vígoperát mutat be amerikai koprodukcióban az Opera
Az álruhás kertészlány című darabot Almási-Tóth András rendezésében, a San Diegó-i Opera Neóval együttműködésben mutatja be a Magyar Állami Operaház július 1-jén az Eiffel Műhelyházban.
Nemzetközi koprodukcióban mutat be előadást a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Az Aiszkhülosz drámáján alapuló Prométheusz'22 című produkciót mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház a romániai Konstancai Állami Színházzal és az SNT Drama ljubljanai teátrummal közösen.
A Mozart! a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
A Mozart! című musicalt mutatják be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Lévay Szilveszter és Michael Kunze művét, amely Wolfgang Amadeus Mozart zeneszerző életét dolgozza fel, pénteken és szombaton láthatja a közönség.