Budapest Art Week

Leglátogatottabb kiállítóterünk

Napi ötszázezres nézőszámmal egyetlen múzeumunk sem dicsekedhet, mégis található Magyarországon néhány olyan műalkotás, amelyet naponta félmillióan látnak. Igaz, néha csak elszaladnak előtte, vagy éppen vonaljegy érvényesítésekor pillantanak oda. A frissen felújított hármas metró műalkotásait jártuk végig.

Az angyal a részletekben

Randalírozó gyerekek, bárgyú spanyolnak jósoló cigány, a commedia dell’arte álarcos színészei, paradicsomi táj állatsereglettel – a látványos kavalkádot a németalföldi festők jelenítették meg vásznaikon, újfajta látásmódot és témákat választva műveiknek.

Budapest Art Week hetvennél is több helyszínen

Kiállítások, műterembejárások, tárlatvezetések, vezetett városi séták, múzeumpedagógiai foglalkozások és sok egyéb program közül választhat az 5. Budapest Art Week (BAW) közönsége; a képzőművészeti eseménysorozatnak a főváros több mint hetven művészeti színtere ad otthont október 16. és 25. között.

Látható, mégis láthatatlan kastély

A címben szereplő paradoxon feloldása igen egyszerű, Óbuda egyik legforgalmasabb csomópontjában, a Szentlélek téren naponta tízezrek haladnak el mellette, mégis kevesen tudják, hogy az egyemeletes kastélyépület magas fehér falai egy másik, díszes barokk kastélyt rejtenek.

Éljen az egyenjogúság! Vagy mégsem?

Az ország első koedukált oktatása valósult meg az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde 1871-es megnyitásával. A könyvtárban azonban még külön olvasótermet biztosítottak a hölgyek és urak számára a tanároké és vendégeké mellett, ezért volt szükség 4 különálló teremre a könyvtáron belül. A Képzőművészeti Egyetem épületbejárásán más érdekességeket is megtudtunk.

A női lélek mélységei és magasságai

A női lélek mélységei és magasságai címmel hirdetett látogatást két galériában a Budapest Art Week képzőművészeti eseménysorozat. A program középpontjában olyan alkotók álltak, akik műveikben valamilyen aspektusból kifejezetten női sorsokra jellemző vonásokat elevenítenek meg.

Egy hét, száz kiállítás

Hat nap alatt 74 helyszínen csaknem 100 kiállítás, valamint 100 kísérőrendezvény és idén először önálló művészetpedagógia program is várja az érdeklődőket a Budapest Art Week programsorozaton április 9. és 14. között Budapesten.

Ilyen volt a Budapest Art Week

Azt tapasztaltam, hogy ha van alkalmad az alkotóval beszélgetni, akkor sokkal közelebb kerülhetsz a kortárs képzőművészethez – mondta Bérczi Linda, a Budapest Art Week (BAW) igazgatója. Melyek voltak az idei Art Week legnépszerűbb programjai? Mit terveznek jövőre? Mennyire kedvelte meg a magyar közönség a kortárs képzőművészetet? Bérczi Lindával a rendezvény hátteréről beszélgettünk.

Használat előtt felrázandó!

Egy művészeti alkotás akkor jó, ha gondolatokat ébreszt. Nincs ez másként a Budapest Art Week saját kiállításán sem, mely a Szuszpenziók címet viseli és a Tesla Budapestben kapott helyet. Tükrös szivárvány, emberekkel teli léghajó, modern csendélet egy rendetlen szobáról, Tatabánya elefántja, űrből érkezett szuvenír – többek között ezek fogadják a látogatókat a Tesla kiállítóterében.