Budapest Park

Robbie Williams és Alanis Morissette is koncertezik jövőre Budapesten

Alanis Morissette tizenhét, Robbie Williams egy év után tér vissza Budapestre.

Télen folytatja a nyári bulikat a Budapest Park

Saját fesztivállal jelentkezik télen a Budapest Park: december 20-án és 21-én rendezik meg a Budapest Park Winterfest elnevezésű eseményt az MVM Dome-ban, ahol sokszínű zenei kínálattal, nyolc produkcióval várják a közönséget.

Nem követné, hanem diktálná a trendeket a Park FM

Elindult a Park FM, a közösségi rádió, amelynek a küldetésébe és működésébe most egyaránt betekintést nyerhetünk.

Náksi Attila: Nem akartuk a múltat aprópénzre váltani

A nyár utolsó szombatján ismét megrendezik a Parádé Remembert, amelynek állandó fellépőjével, Náksi Attila lemezlovas-producerrel beszélgettünk.

Táncházfesztivál a Budapest Parkban

Harmadik alkalommal rendezik meg a FolkPark Táncházfesztivált. Augusztus 15-én a Budapest Parkban várják a népzene és a néptánc kedvelőit, ahol 22 órától hajnali 2-ig három tánctéren húzzák a talpalávalót.

Feloszlik a Sum 41, de novemberben még egyszer fellépnek Budapesten

A közös zenéléssel felhagyó világhírű kanadai pop-punk csapat, a Sum 41 idén év végén még egyszer eljön Magyarországra.

Tíz budapesti kertmozi, ahol a szabad ég alatt ropogtathatjuk a popcornt

Budapest idén is elkényezteti a filmrajongókat, hiszen a város különböző pontjain, különleges helyszíneken hódolhatunk a szabadban mozizás élményének.

Vitáris Iván: Hiszünk abban, hogy ami Budapesten menő, az New Yorkban is az lehet

Az ország egyik kedvenc rockbandájának frontembere, Vitáris Iván dalszerzésről, itthoni és külföldi kultúrafogyasztásról és arról, hogy a zenekar végre úgy szól, ahogy mindig is szerették volna.

Budapesten búcsúznak el a közönségtől a legendás kubai muzsikusok

Fennállása utolsó turnéjára indult a kubai zene leghíresebb formációja, a Habana Social Club. Európában kilenc országot érint a zenekar búcsúturnéja, melynek magyar állomása a Budapest Parkban lesz.

A Thievery Corporation a Budapest Parkban lép fel

Ismét Magyarországon ad koncertet a Thievery Corporation. A világhírű amerikai duó tavaly a Paloznaki Jazzpiknik sztárfellépője volt, idén július 14-én pedig a Budapest Parkban ad műsort, illetve ot mutatja be hamarosan megjelenő új lemezét.

Yungblud a Budapest Parkban koncertezik

Az elmúlt három évhez hasonlóan ismét koncertet ad Magyarországon Yungblud. A multiinstrumentalista brit énekes-dalszerző június 9-én a Budapest Parkban lép fel.

Az Analog Balaton, a Dalfutár és a Budapest Park is díjat kapott Veszprémben

Lezajlott Veszprémben az éves Music Hungary Konferencia & Showcase, aminek fókusztémája idén a Mesterséges Intelligencia és Természetes Intelligencia a zeneiparban.

Nyit a Budapest Park, idén is több világsztár lép fel

Idén is több világsztár, köztük a Cult, a Simple Plan, a Scooter, a Billy Talent, az Asking Alexander és Dj Bobo, valamint a hazai élvonal lép fel a Budapest Parkban, amely április 27-én az Aurevoir. koncertjével nyit.

A The Cult júniusban a Budapest Parkban játszik

Az idén 40 éves világhírű brit rockcsapat, a The Cult június 27-én a Budapest Parkban is bemutatja nemrég megjelent új albumát.

Csinibaba táncdalfesztivál: a Katona József Színház a Budapest Parkban ünnepel

Különleges táncdalfesztivállal ünnepli fennállásának 40. évfordulóját május 21-én a Katona József Színház társulata a Budapest Parkban.

Rekord nézőszámmal zárt a Budapest Park

Rekord nézőszámmal zárta szezonját az idén tízéves Budapest Park. A szórakozóhely és kulturális komplexum koncertjeire mintegy 610 ezer ember volt kíváncsi.