dalszerzés

Mentorprogram indul fiatal dalszerzők támogatására

Az Artisjus mentorprogramot indít fiatal dalszerzők támogatására.

Saját dalt írt a kvantumszámítógép

Egy brit technológiai startup, a Moth és a szintén brit zenész, az elektronikus műfajokban utazó ILĀ elkészítette a világ első olyan, különböző platformokon is elérhetővé tett dalát, amelyet kvantumszámítógép támogatta mesterséges intelligenciával (MI) írtak – adta hírül a The Next Web.

Rekordot döntöttek tavaly a dalszerzők

2024-ben több mint 13,5 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami reálértékben elérte a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek. A globális trendeknek megfelelően rekordot döntött a bejelentett új művek száma, továbbá az új regisztrált szerzőké is.

A tíz legjobb Oscar-nyertes dal Judy Garlandtól Eminemig

Az Oscar-díjak odaítélésén keresztül nemcsak a filmművészet fejlődését, de a zenei műfajok és trendek teljes alakulását is figyelemmel követhetjük. Összeválogattunk tíz nagyszerű nyertes szerzeményt.

Hogyan talált rá Heincz Gábor Biga a gitárjára?

Heincz Gábor Biga, a többszörös Fonogram-díjas énekes, dalszerző és producer a főszereplője a Hajógyár hangszerbemutató sorozata, az Instrument legújabb epizódjának.

Ezek az emberek bekötött szemmel is képesek slágert írni

Zenés talkshow-ból tehetségkutatóvá avanzsált Lil Frakk műsora, ahol a dalszerzők szimulációs játékhoz hasonló alkotótáborban bizonyíthattak.

Új daldisztribúciós modellel kísérletezik a Polyglot

Rövid távon izgalmas kísérlet, hosszú távon az európai zeneipar rezilienciájának kulcsa lehet a Polyglot modellje. Az európai dalcsereprogramban magyar, lengyel, lett, olasz, portugál, spanyol (katalán) és ukrán dalokat választanak ki, fordítanak le, hogy azok új életet kezdjenek egy másik országban. A Polyglot dalpályázata július végéig várja a dalszerzők jelentkezését.

Elhunyt id. Kaszás Péter zenész, dalszerző

Az alkotó, aki a kilencvenes években Zámbó Jimmynek is számos slágert írt, életének 78. évében, szerdán hajnalban halt meg – közölte a Magneoton kiadó az MTI-vel.

Meglepő eredménnyel zárult az Artisjus dalfelismerő kísérlete

A közönség többsége a mesterséges intelligencia segítségével írt dalokat az ember művének véli, de magabiztosan felismeri, ha igazi dalszerző egyáltalán nem vett részt az alkotásban – derült ki az Artisjus dalszerzők napi kísérletéből.

Rekordösszegű jogdíjat kap több mint százezer magyar és külföldi zenész

Az Előadó-művészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) csaknem 1,8 milliárd forint összegű jogdíjat fizet ki több mint százezer magyar és külföldi zenésznek. A kifizetett összeg 200 millió forinttal meghaladja a megelőző év ugyancsak rekordösszegét.

Dalszerző Expo: ismét rendezvénysorozat indul

Ismert magyar és külföldi zenei szakemberek részvételével április 27-től június 8-ig rendezvénysorozattal jelentkezik a Dalszerző Expo (DEX) az Artisjus fővárosi székházában.

Pénteki kultúrrandi Ladányi Gábor gitárművész-dalszerzővel

Ladányi Gábor sokféle stílusban gitározik. Az improvizatív műfajokat kedveli leginkább, amikor a színpadon születik meg benne a zene. Szerzeményeinek történetük van. Egyetemi évei során jazzlegendákkal muzsikált Brüsszelben, a trióját is ott alapította. Számára olyan a jazz, mint egy jó beszélgetés.

Hogyan írjunk dalt együtt? – Kézikönyv készült a közösségi dalszerzésről

A csoportos zenélés, dalszerzés élményét teszi mindenki által hozzáférhetővé a Fiatalok a Magyar Zenéért Egyesület (FMZ) friss kiadványa, a Közösségi dalírás.

Ukrán–magyar dal született az Artisjus dalszerző táborában

A táborba tizenegy országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők, énekesek és producerek, hogy közösen alkossanak a hazai dalszerzőkkel.

Aki a levegőből kapkodta a vattacukrot – Beszélgetés Takáts Eszter dalszerző-énekessel

Takáts Eszter komoly témákról ír, énekel, mégis egy bohém hippi, örök fiatal, aki gyakran alkot együtt írókkal, táncosokkal. Egy nap akár húsz dallamötlet is megszületik a fejében, dalai témája többnyire a szerelem. Huszonkét éve nem változott a mottója: „Szeressünk!” Alkotómunkájáról, vidéki életéről és szeptemberben megjelenő lemezéről beszélgettünk.

Kilenc ország alkotói a budapesti dalszerző táborban

Kilenc országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők, énekesek és producerek a szerdán kezdődő budapesti Artisjus Songwriting Campre, ahol három napon át közösen alkotnak a hazai dalszerzőkkel.