Debreceni Egyetem

Hobbikertészeket is nevel Sipos gazda

Idén augusztusban indul a KertAkadémia új eseménysorozata, amely a hobbikertészek számára kínál ismereteket. A rendezvényen vidéki helyszíneken, egyetemi partnerek közreműködésével, neves előadók adják át ismereteiket.

Megvannak az év egyetemei

Május 29-én megtartották az Év Egyeteme 2025 gálát a Várkert Bazárban. A díjátadó ünnepségen több kategóriában díjazták a felsőoktatási intézményeket.

Mit tehetünk, ha szemtanúi lettünk egy bűncselekménynek?

Mikortól kell védeni a tanút, és mit tehetünk, ha szemtanúként vallomást kell tennünk? A tanúvédelemről Szabó Krisztián jogásszal beszélgettünk.

Közel kilencven énekessel ünnepelt a Debreceni Egyetem Bárdos Lajos Leánykara

Telt házas koncerttel ünnepelte fennállásának ötvenedik jubileumát a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Bárdos Lajos Leánykara. A fél évszázados évforduló alkalmából tartott március 29-i eseményen egyszerre csaknem kilencven énekes állhatott a Liszt terem színpadán.

Tucatnyi magyar egyetem a világ legjobbjai között

Megjelent a QS World University Rankings by Subject 2025-ös kiadása, amely 55 egyéni és 5 széles témakörben rangsorolja a világ egyetemeit. Számos tantárgy, köztük az orvostudomány, a számítástechnika és az információs rendszerek, valamint az anyagtudomány is jelenleg minden eddiginél több intézményt listáz. A magyar intézmények közül 12 egyetemet rangsoroltak 5 széles és 32 egyéni területen – áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményében.

A Hajdúságban a lélek szabadon szárnyal

Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című programsorozat stábját ezúttal Iván Szandra énekes-dalszerző kalauzolta szülőföldjén, a legendásan vendégszerető Hajdúságon.

Túlterheltek és nem szeretik a szolfézst a magyarországi zeneiskolások

A zeneoktatásban résztvevő oktatók és tanulók több mint fele napi rendszerességgel hallgat zenét, főként digitális eszközökön – derül ki egyebek mellett abból az átfogó kutatásból, amelyet a Magyar Zenei Tanács (MZT) készített a magyarországi zeneoktatásról, az újmédia-eszközök használatáról és a zenehallgatási szokásokról.

Torontói professzoré lett az idei Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért

Stephen W. Scherer professzor, a torontói Hospital for Sick Children egyetemi klinika kutatási vezetője és a Torontói Egyetem orvosi karának professzora a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért idei díjazottja, az elismerést kedden vette át a Debreceni Egyetemen.

Nem hagyják kipusztulni a lápi pócot a debreceniek

Újabb szakaszához érkezett hazánk egyik fokozottan védett halfajának a megmentése: több mint háromszáz lápi pócot telepítettek a Navatba és a Nyíres-tóba a Debreceni Egyetem (DE) szakemberei. A természettudományi és technológiai kar szakemberei arra számítanak, hogy egy év múlva már két korosztályból álló, nagy egyedszámú populációkat lehet majd megfigyelni.

Kortárs európai drámák magyar nyelvű fordítására hirdet pályázatot a Debreceni Egyetemi Színház

A Debreceni Egyetemi Színház (DESzínház) műfordítói pályázatot hirdet bármely európai nyelvből, szabadon választott kortárs – az utóbbi harminc évben megjelent – drámaszöveg vagy -részlet fordítására.

A száz éve született Mikolás Tibor építészre emlékeznek Debrecenben

Száz éve született Mikolás Tibor építész, aki a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar fél évszázados épületét is tervezte. Ehhez kapcsolódóan Mikolás100 címmel ünnepi rendezvénysorozat kezdődött, melyet jubileumi fotó- és makettkiállítás nyitott hétfőn a ZK Galériában.

Mi a közös Taylor Swiftben és a földikutyában?

A hónap utolsó hétvégéjén múzeumok, kutatóintézetek, egyetemek, sőt, első ízben a Richter Gyógyszertár várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján.

Harminc országból több mint száz hallgató ismerkedik a magyar nyelvvel és kultúrával Debrecenben

A Debreceni Nyári Egyetem az ország legrégebbi, 1927-ben alapított ilyen jellegű oktatási programja. Idén először Kelet-Európával is foglalkozó kurzus is indul.

A jövő komolyzenei sztárjai Debrecenben

Huszonharmadik alkalommal rendezik meg Debrecenben az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját, a július 7. és 19. között zajló kurzuson százötven fiatal zenész vesz részt – közölte a nyári akadémia művészeti igazgatója a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján hétfőn a helyszínen.

Az ELTE a legjobb magyar egyetem egy nemzetközi rangsor szerint

Az ELTE mintegy 140 helyet javítva tavalyi eredményén idén az 564. lett a Quacquarelli Symonds világrangsorában, ezzel az első helyre került a hazai felsőoktatási intézmények között. A magyar egyetemek közül a Szegedi Tudományegyetem a második, a Debreceni Egyetem pedig a harmadik helyezett.

A lítiumalapú akkumulátorok ígéretes alternatíváját fejlesztették ki magyar kutatók

Újratölthető cink-levegő akkumulátor környezetbarát, nagy teljesítményű prototípusát fejlesztették ki a Debreceni Egyetem természettudományi és technológiai karának kutatói. Az új típusú energiatároló cellulóz alapú, biológiailag lebomló anyagokat használ adalékanyagként és membránként.