Demeter Szilárd
Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központot hoznak létre
Létrejön a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ – jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter az Ez itt a kérdés című műsorban az M5 csatornán kedden.
Demeter Szilárd lesz a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter Demeter Szilárdot bízta meg a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói feladatainak ellátásával.
Emlékezzünk, hogy tanuljunk
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja az Országgyűlés határozata alapján február 25-e, amelyről 2001 óta emlékezünk meg. Ez alkalomból tartott szentmisével és mécsesgyújtással egybekötött közös megemlékezést a Szeged-Csanád Egyházmegye, a Lénárd Ödön Alapítvány, a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Krónika Intézet február 16-án délután a Szegedi Dómban.
Csoóri Sándor népdalerdejében
Február 9-én utánozhatatlan varázslat helyszíne volt a Hagyományok Háza. A Csoóri Sándor-emlékest a népköltészetről töprengő költő gondolatainak adott testet, méghozzá megelevenítő erővel, a hagyomány sodrásába vonva a közönséget.
A kert, ahol Petőfi megpihen
Bicskén, a művelődési központ kertjében január 30-án Petőfi-verspadot avatott Bálint Istvánné polgármester és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
Bárkié is a dicsőség, a hazáé a haszon
A Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be a Bárkié is a dicsőség, a hazáé a haszon kiállítási katalógust, ami a Magyar Géniusz vándorkiállítás szellemiségét, valamint tárgyait őrzi meg az örökkévalóság számára.
Felsőfokú végzettséget nyújtó könnyűzenei képzés indul szeptembertől
Szeptemberben indul a Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) és a Miskolci Egyetem (ME) közös kortárs könnyűzenei alapképzése, amelyre február 15-ig jelentkezhetnek az ének, basszusgitár, szaxofon, harsona, trombita, gitár, ütőhangszerek és billentyűs hangszerek szakirányok iránt érdeklődők.
Futaki a miénk
A január 2-án elhunyt magyar képregényrajzolótól, Futaki Attilától búcsúzik Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
Melyek a kortárs magyar irodalom időtálló versei? Száz év múlva kiderül!
Az idő igaz címmel készítette el versantológiáját a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Kultúra magazin, amelyet a következő évszázad olvasó emberének szánnak a kötet szerkesztői. Az azonban rejtély marad, hogy mely versek szerepelnek az antológiában, egészen 2123-ig.
Időkapszulát helyezett el a Petőfi Kulturális Ügynökség
Az idő igaz címmel könyvet küldött a jövőbe a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ). A Petőfi-bicentenárium zárásaként elhelyezett időkapszulába Petőfi versei mellé ma is élő költők műveit válogatták be.
Új elnököt választott az Országos Közgyűjtemények Szövetsége
2023. december 5-én Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban tartotta évzáró elnökségi ülését és közgyűlését a 2005-ben megalakult országos hatókörű, nemzeti közgyűjteményeket átfogó szakmai szervezet.
A kultúrpolitika nem engedheti meg a gettólogikák luxusát
Kulturális öngondoskodás, szövetség, közösségépítés, válságálló struktúra kialakítása – ilyen kulcsszavak köré épül Demeter Szilárd vezetői koncepciója, melyet a szakmai bizottság a részletes meghallgatást követően egyhangúlag támogatásra javasolt.
Újabb öt évig Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója
Csák János kulturális és innovációs miniszter 2024. február 1-jei hatállyal Demeter Szilárd Csabát nevezte ki a Petőfi Irodalmi Múzeum élére.
„Mondottam, lábnyom, mértéked legyen nulla”
Az eszkimó szín apokaliptikus vízióját helyezte a középpontba a Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb interaktív kiállítása.
Madách: Az álom vége?
Demeter Szilárd főigazgató beszéde a Petőfi Irodalmi Múzeum Az álom vége? – Klímaváltozás Az ember tragédiájában és ma című kiállításának megnyitóján.
Demeter Szilárd lesz az Országos Közgyűjtemények Szövetségének új elnöke
Békéscsabán tartotta idei őszi közgyűlését a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége – adta hírül a BEOL Békés vármegyei hírportál. A konferenciát első alkalommal rendezték meg a városban, amelyen Demeter Szilárd bejelentette: ő lesz az Országos Közgyűjtemények Szövetségének új elnöke.