Demeter Szilárd

Lejárt a PIM vezetésére kiírt pályázat benyújtási határideje

A Kulturális és Innovációs Minisztérium tájékoztatása szerint a benyújtási határidőig egyetlen pályázat érkezett, melyet Demeter Szilárd nyújtott be, aki jelenleg is az intézmény vezetője.

Új tagokat választott a Digitális Irodalmi Akadémia

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) több új tag felvételéről döntött ma Budapesten. A múzeum épületében megtartott szavazással Garaczi László József Attila-díjas író és Kornis Mihály József Attila-díjas író, drámaíró vált a testület tagjává.

Átadták az első Magyartanárdíjakat

A magyar nyelv napjának alkalmából tartott ünnepségen a Nemzeti Színházban november 11-én átadták az idén alapított Magyartanárdíjakat. Az elismerésben három pedagógus részesült kiemelkedő tudományos, ismeretterjesztő és közösségi tevékenységükért.

A magyar nyelv napja a Nemzeti Színházban

November 11-én délelőtt tíz órától a magyar nyelvet ünneplik a Nemzeti Színházban. A rendezvényen felszólal Szamosvölgyi Péter és Demeter Szilárd, később pedig – idén először – átadják a Magyartanárdíjat.

Az indiánok nem hagynak cserben minket – Szőcs Géza 70

Hogyan lehet egy végtelenül sokoldalú emberre jól emlékezni? Úgy, hogy megmutatjuk minden arcát. Erre vállalkozott a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezvénye november 9-én, a Szőcs Géza 70 című könyv bemutatóján.

Új jegyzetsorozat indult a Kossuth Rádióban a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával

A sorozat alapját Demeter Szilárd nyáron megjelent Rendhagyó hazaszótár című könyvének szócikkei adják. A Vasárnapi újságban hallható sorozatban a PIM főigazgatója hétről hétre a jelen történéseire reflektál.

Hazaszótár: Szívkör

A szerző előadásában hallható a Kossuth Rádióban Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötete alapján készülő jegyezetsorozata. A műsor az író, publicista világlátását és magyarságfelfogását adja át egy-egy kiválasztott fogalommal.

A legnagyobbak is kezdik valahol – megújul a Kajla-program, indul A Reformkor Nagyjai

A Kajla és A Reformkor Nagyjai programok is fordulóponthoz érkeztek. Ezzel kapcsolatban tartottak tájékoztatót a Petőfi Irodalmi Múzeumban október 11-én. A kisiskolásoknak szóló foglalkoztató füzetek, valamint a Kajla útlevelek hamarosan megérkeznek az oktatási intézményekbe és az óvodákba.

Bemutatták Demeter Szilárd A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyvét a XXI. Század Intézetben

A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyvről Demeter Szilárd íróval G. Fodor Gábor, a kötet szerkesztője, Békés Márton, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója és Ferkó Dániel, az esemény moderátora beszélgetett.

Ikarosz, a barlanglakó – Demeter Szilárd nyitóbeszéde a Prózamaratonon

Szeptember 21-én a kortárs prózának szenteli a napot a Petőfi Irodalmi Múzeum a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és az MTVA közreműködésével. Az első Prózamaraton megnyitóján Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója mondott nyitóbeszédet. Az elhangzottakat változtatás nélkül közöljük.

Elindult az első Prózamaraton

Elindult az első ízben megszervezett Prózamaraton csütörtökön délelőtt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A hét órán át tartó eseményen Az év novellái 2023 antológia 27 szerzője olvas fel műveiből, és beszélget újságírókkal.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának beszédei a 4. Térey Könyvünnepen

A 2023. szeptember 14-i debreceni eseményeken elhangzott beszédek teljes szövege.

Debrecent nézte és Debrecen visszanézett rá: hazatalált Térey hagyatéka

Már negyedik alkalommal gyűltek össze a debreceniek Térey János születésnapján, szeptember 14-én egykori otthona előtt.

„1956-ot nevezték már ellenforradalomnak is, az is a hőseink meggyalázása volt”

Mint azt a G7 hírül adta, az új orosz történelemtankönyv szerint a fasiszta Magyarország volt katonái fogtak fegyvert az 1956-os forradalomban, és rengeteg gyilkosságot követtek el. A Telex megkeresésére Demeter Szilárd kultúrpolitikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója kommentálta a kiadványt.

Jaj a kétszer gyáváknak

Demeter Szilárd A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyve korunk valóságáról és a mi belső valóságunkról szól. A szerzővel Sinkovics Ferenc készített interjút a Demokrata oldalán.

A valahol szabadsága címmel írt könyvet Demeter Szilárd

Árokparti piknik helyett kertészkedés az idők végezetén, erre invitál bennünket Demeter Szilárd legújabb kötetében, amely a XXI. Század Intézet 21 elnevezésű zsebkönyvsorozatában jelenik meg hamarosan A valahol szabadsága címmel – adta hírül az Origo.