EMMI

Hamarosan zárul a Köszönjük, Magyarország! jelentkezési határideje

Még 4 napig várják a táncművészet bármely stílusában tevékenykedő, elsősorban a hivatásos előadóművészet, táncművészet területén életvitelszerűen dolgozó művészek jelentkezését a Köszönjük, Magyarország! című pályázatra a Nemzeti Táncszínház oldalán.

Pályázat nehéz helyzetbe került előadók számára

Pályázatot írt ki a Filharmónia Magyarország (Filharmónia) a koronavírus járvány miatt fellépések nélkül maradt, nehéz anyagi helyzetbe került klasszikus zenei előadók számára

Egymilliárd forinttal segítik a független előadóművészeket

Az EMMI kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán. Ennek eredményeképpen sikerült 1 milliárd forintot átcsoportosítani a független művészek megsegítésére, melyet Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján oszt szét a bevétel nélkül maradt előadóknak.

EMMI: Béremelés és versenyképesség-javulás a kulturális szektorban

A kormány kiemelten fontosnak tartja a közszférában dolgozók megbecsülését, ezért az egészségügyi és az oktatási ágazatokat követően a harmadik meghatározó humánszektor, a kulturális szakterület béremeléséről is döntött.

26 fiatal nyert állami zenei ösztöndíjat

Három állami zenei ösztöndíj biztosít szakmai előrelépési lehetőséget a pályakezdő művészek számára. A rendszeres pénzbeli támogatáson és a fellépési lehetőségeken túl az ösztöndíjak segítik a tehetséges fiatalokat pályájuk elindításában.

Rendszeres online munkamegbeszélés indul a kultúra területén

„Rendkívül megnyugtató számunkra, hogy heti rendszerességgel, közvetlenül kommunikálhatunk a szaktárcával" – nyilatkozta több intézményvezető is, miután az EMMI kultúráért felelős államtitkársága bevezette az online szakmai munkaértekezletek rendszerét.

Állandó játszóhelyet kapott a Babits Színház Esztergomban

Az esztergomi Babits Mihály Színház hetven fős kamaraterem kialakításával állandó játszóhelyet kapott a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban.

Ezer ingyenes program a kultúrházakban

Mintegy ezer ingyenes program vár február 14. és 16. között a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozatán, amelynek idei szlogenje „Mindennap értéket adunk!".

A legtöbb kulturális beruházás indult el 2010 óta

Számos intézmény, épület újult meg az elmúlt tíz évben.

Sorra újulnak meg a színházak az egész országban

2010 óta csaknem 15 milliárd forinttal több pénz jut a színházak támogatására, amik sorra újulnak meg vidéken és a fővárosban egyaránt.

A Kultúra Lovagja címeket adtak át

A Kultúra Lovagja címeket adtak át szombaton a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepi gálán.

EMMI: 2020-ban még több pénz jut kultúrára

2019-ben 453 milliárd forintot szánt a kultúrára a kormány, idén pedig ez az összeg elérheti az 578 milliárd forintot.

EMMI: kiszámítható helyzet és felelősségi viszony jön létre a színházak fenntartásában

Az EMMI közleménye szerint a színház működéséért a fenntartó a felelős.

Emlékezés a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokra és kényszermunkásokra

Konferenciát tartottak a Parlamentben a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján.

A Kínai Cirkuszfesztiválon is bemutatkozott a magyar cirkuszművészet

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár előadást tartott a 6. Nemzetközi Kínai Cirkuszfesztivál a szakmai konferenciáján.

Könyv jelent meg a hazai középkori pénzverésről

A Pankart és csopce című pénztörténeti kötetet Győrben mutatták be.