építészet
„Az empátia legalább annyira fontos, mint a térlátás”
„Az építész felelőssége nagyobb, mint egy íróé, zeneszerzőé vagy képzőművészé. Mert egy könyvet le lehet tenni, egy rossz koncertet ott lehet hagyni, egy érdektelen kiállításról el lehet menni, de egy épülettel muszáj együtt élnünk évtizedekig vagy tovább” – véli Skardelli György. A nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett építésszel a házak kisugárzásáról, az évszázadok múltán is értékálló művészetről és elhasznált papírok hátoldalára készült skiccekről is beszélgettünk.
A harmónia építésze
Andrea Palladio késő reneszánsz építészmester magyar vonatkozású kötődéseit igyekeztünk feltárni.
Kreatív beton
Innovatív magyarországi látszóbeton épületek közül válogattunk a közelmúltból és a szocializmus idejéből is.
Két magyar építésziroda terve is a legjobbak között
Két magyar építésziroda, a ZDA - Zoboki Építésziroda és a Robert Gutowski Architects terve is bekerült a legjobbak közé a kínai Sencseni Operaház tervezésére kiírt nemzetközi tervpályázaton.
Láthatatlan szépség
Kevés olyan épület van Magyarországon, amely létrejötte óta ugyanazt a feladatot látja el. E kivételek közé tartozik a Városliget szélén álló Vakok iskolája. Ott jártunk.
Előadássorozat indul az építészet és a belsőépítészet viszonyáról
A tíz előadásból álló, a Belsőépítészet mesterei című sorozat első állomásán február 20-án Reith András építész prezentációját hallgathatja meg a közönség.
Először adták át a Vargha László-életműdíjat
A Népi építészeti programról szervezett konferenciát a Teleki László Alapítvány pénteken. A budapesti szimpóziumon első alkalommal adták át a Vargha László-díjakat.
Történetek, építészet, design
Csodálatos alkotásokkal, emberi történetekbe ágyazott kortárs építészettel és designnal várnak a Budapesti Építészeti Filmnapok március 5-8. között a Toldi moziban.
Egy álom anatómiája
A Mai Manó Ház 2020. évi első kiállítása a német származású képzőművész, Katharina Roters brutalista építészeti fotográfiáit mutatja be január 29-től.
Íme a Szentendre – Kultúrpart ötletpályázat eredménye
A szentendrei Duna-korzón álló művelődési ház régi épületét és környezetét újraálmodó ötletpályázaton a bírálóbizottság három díjat és négy elismerést adott át.
Az együttműködés művészete az építészetben
Kortárs építészeti kiállítás nyílik a Kortárs Építészeti Központban december 9-én The Art of Joining: Teamwork címmel.
Mintamaraton a Ludwigban
Közel harminc alkotó vonultatja fel munkáit a november 30-i programon.
A hagyományos építészet új perspektívája
A szegedi nagytáj építészeti emlékeit gyűjtötte össze a Móra-múzeum és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.
Ahol a nyugatosok tanyáztak
A Zsolnay Art Szalon szezonzáró estjén Saly Noémi a Britannia Szálló történetéről és a Nyugat Barátok Köréről mesélt.
Átadták az idei Pro Architectura díjakat
Építészek, irodák teljesítményét ismerték el a Pro Architectura díjak átadásán november 15-én az Országházban.
Tarolt a Párizsi udvar és a Vizafogó tagóvoda
Az Archikon építésziroda projektjei kapták a legtöbb elismerést a Média Építészeti Díja átadáson.