évadismertető

Meghirdették a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház új évadának műsorát

Változatos, műfajilag is sokszínű programmal várja a közönséget következő évadában, június közepétől egészen augusztus végéig a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház.

Műfaji határokon átívelő, hibrid koncepcióval indítja évadát a TRIP Hajó

A TRIP felismerte, hogy bárhová, bárkihez el tudja juttatni a kulturális tartalmait online – így a 2020/21-es évadban a hajón tervezett premierek mellett egy új repertoárt is épít, kifejezetten a virtuális térre tervezve.

Bemutatták az új évadtervet a Csíki Játékszínben

Hét bemutatót tervez a 202/2021-es évadban a Csíki Játékszín, amelynek közönsége októberben ezek közül kettőt már megtekinthet.

A Pornóval indul a kolozsvári magyar színház 228. évada

A koronavírus-járvány terjedése és a járvánnyal kapcsolatos hatósági intézkedések kiszámíthatatlansága miatt bizonytalanságok közepette kezdődik a Kolozsvári Állami Magyar Színház 228. évada – mondta el pénteken sajtótájékoztatón Tompa Gábor, az intézmény igazgatója.

Erre készülnek a magyar színházak Szabadkán

A Kosztolányi Dezső Színház fokozott munkatempóval indít, a Népszínház magyar társulata „normális" évadra készül Szabadkán.

Ezt kínálja a Pannon Filharmonikusok az új évadban

Strauss, Bruckner és Hindemith műveinek megszólaltatásával, Bogányi Tibor vezényletével, Balog József zongoraművész közreműködésével kezdi meg új évadát csütörtökön a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ), amely idén és jövőre két jeles évfordulót is ünnepel.

Az elmaradt előadások pótlásával indul az évad az Újvidéki Színházban

Az előző évad elmaradt előadásainak pótlásával kezdi a 2020-2021-es évadot az Újvidéki Színház, emellett azonban – a járványhelyzet alakulásától függően – újdonságokra is lehet számítani.

Friss szövegek, kortárs alkotók a Stúdió K évadában

Válságos korok bizonytalanságaira és a velük való megküzdés stratégiáira reflektálnak a Stúdió K Színház következő bemutatói, a Kosztolányi Dezső – Garai Judit: NERO, a Günter Grass – Gyarmati Kata: Kutyaévek és Závada Péter új, A széplélek címmel készülő drámája.

Antik történet DJ-vel – Évadismertető a Budapest Bábszínházban

Öt új bemutatót hirdetett most induló évadára a Budapest Bábszínház. A csecsemőszínházi produkcióktól a „magyar Da Vinci-kódon át” a DJ-vel tarkított Héraklész-feldolgozásig sokszínű repertoárt vonultat fel a társulat.

Churchill, Greta Garbo, Ferenc pápa, Gorbacsov és mások

Elindult a Rózsavölgyi Szalon kilencedik évada.

Évadot zárt és újat hirdetett a jövőre 90 éves Szegedi Szabadtéri

Az ország legnagyobb szabadtéri színháza jövőre ünnepli fennállásnak 90. évfordulóját, melynek apropóján több újdonsággal is készülnek.

75 + egy – Továbbra is ünnepi évad a MÁV Szimfonikusoknál

A MÁV Szimfonikus Zenekar ünnepi évadát a pandémia megjelenése tavasszal megszakította, ezért a következő évadban folytatják jubileumi koncertsorozatukat. Kilenc bérletsorozatot hirdetnek a megszokott helyszíneken, minden korosztály számára.

Évadnyitó a Móricz Zsigmond Színházban

Közönségkedvenc darabok, új és visszatérő rendezők, ismert vendégművészek – az induló évadban is sokszínű élményeket tartogat közönségének a nyíregyházi színház.

Újra lendületben a Duda Éva Társulat

Bizakodva, hogy sikerül kikerülni a járvány veszélyzónáit, a Duda Éva Társulat nagy lelkesedéssel és újult erővel megkezdte a 2020/2021-es évadot.

Meseadaptáció és táncos bábjáték a Griff Bábszínházban

Változatos műsortervvel, magyar népmesék, klasszikus művek adaptációjával, táncos bábjátékkal és babaszínházi produkcióval készül a 2020/2021-es évadra a zalaegerszegi társulat.

Startol a Trafó 2020/2021-es évada

A Táp Színház A Menedék című produkciójával és a Mögöttes hangok zaja című tárlat megnyitójával kezdődik pénteken a Trafó – Kortárs Művészetek Háza 2020/2021-es évada.