évforduló

November 9-én történt

„Azt hiszem, jobb minőségű életre születtem, mint amit élnem adatott. De ez gőgös kijelentés, a gőg pedig mindig ostobaság, lényegében. Megélni az életet, azt, ami jutott, s úgy megélni, hogy a teljes jusson, ez az életfeladat, bárhol is éljünk.” Ezen a napon született a Nobel-díjas Kertész Imre.

A száz éve született Szőnyi Erzsébet zeneszerzőre emlékeznek Szegeden

Egész napos emléküléssel és hangversennyel emlékeznek a száz éve született és öt éve elhunyt Szőnyi Erzsébet zeneszerzőre, zenepedagógusra, karnagyra, a nemzet művészére, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjára november 9-én Szegeden.

John Milton vakon és magányosan jutott el költészetének csúcsára

Háromszázötven éve, 1674. november 8-án halt meg a neves angol költő, John Milton, aki legismertebb művét, az 1667-ben megjelent Elveszett Paradicsom című vallásos eposzt már vakon és magányosan írta.

Kafka és Jane Austen stílusa keveredik Kazuo Ishiguro műveiben

November 8-án lesz hetvenéves Kazuo Ishiguro Nobel-díjas japán származású angol író, a Napok romjai szerzője, akinek több mint negyven nyelvre fordították le műveit.

November 8-án történt

1903. november 8-án leplezték le Budapesten, a Városligetben Anonymus szobrát, Ligeti Miklós alkotását. Anonymus, azaz Béla király (névtelen) jegyzője az egyik Béla nevű királyunk, feltehetően III. Béla krónikása volt. A névtelen történetíró szobrát I. Ferenc József adományozta a magyaroknak.

Sztálin James Bondja olyan jól álcázta magát, hogy beszervezte a német hírszerzés

Nyolcvan éve, 1944. november 7-én végezték ki Japánban a német Richard Sorgét, a második világháború talán leghíresebb hírszerzőjét, akit a Le Figaro című francia lap nevezett el Sztálin James Bondjának.

Nem kért kegyelmet a huszonhárom évesen kivégzett Szenes Hanna

Nyolcvan éve, 1944. november 7-én végezték ki a nyilas rémuralom alatt Szenes Hanna költőt, az ellenállási mozgalom mártírját, Izrael nemzeti hősnőjét. Naplóját, leveleit és verseit a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg 1991-ben.

November 7-én történt

Ezen a napon született Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője, 1884-től az új Operaház fő-zeneigazgatója. Az ő nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése.

A vasútépítés fellendülése idején lett a magyar nehézipar egyik megalapozója

Kétszáztíz éve, 1814. november 6-án született a svájci Unter-Embrachban Ganz Ábrahám, a magyar nehézipar egyik megteremtője, akinek nevét a vállalatai mellett utcák és iskolák is viselik.

Többször szembesült a halállal a szaxofon feltalálója

Kétszáztíz éve, 1814. november 6-án született Adolphe Sax belga hangszertervező, akinek első fontos újítása egy módosított kialakítású basszusklarinét volt, majd a basszusklarinét hangzását javító kísérleteinek eredményeként született meg legnagyobb találmánya, az 1846. június 28-án szabadalmaztatott szaxofon.

Nem érhette meg Szigetvár elestét az Oszmán Birodalom legnagyobb uralkodója

Ötszázharminc éve, 1494. november 6-án született I. (Nagy) Szulejmán török szultán, az Oszmán Birodalom legnagyobb uralkodója. Az 1526-os mohácsi csatában a magyar seregeket megsemmisítő, Buda várát 1541-ben csellel elfoglaló uralkodó 1566-ban, Szigetvár elhúzódó ostroma közben halt meg.

Az iszlám hitre áttérve is büszke volt magyarságára Germanus Gyula

Száznegyven éve, 1884. november 6-án született Budapesten Germanus Gyula író, utazó, a magyar orientalisztika egyik legnagyobb alakja, aki az iszlám hitre áttérve is büszke volt magyarságára: hosszú külföldi útjain az egész testet elfedő iszlám öltözék alatt mindig testére csavarva viselte a magyar lobogót.

November 6-án történt

Ezen a napon született Ganz Ábrahám vasöntőmester, a magyar nehézipar egyik megteremtője. 1841-ben Svájcból érkezett hazánkba, hogy a József Hengermalomban dolgozzon. Mivel becsapták, kilépett. Önálló vállalkozást indított, és világhírűvé tette a magyar acél- és gépgyártást.

A szovjetek hírszerzője volt, mégis Szibériába száműzték kémkedésért

Százhuszonöt éve, 1899. november 5-én született Radó Sándor Kossuth- és állami díjas geográfus, Dóra néven a második világháború alatt a szovjet hírszerzés egyik legértékesebb ügynöke.

Szőcs Géza mindig jelen van

Szőcs Géza négy éve hagyott itt bennünket. Ma őrá emlékezünk.

November 5-én történt

1983. november 5-én ismeretlenek betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, ahonnan hét felbecsülhetetlen értékű festményt loptak el. Az évszázad bűnügyeként elhíresült eset végül szerencsésen végződött, a tetteseket elfogták, és a képek is visszakerültek a helyükre.