filmzene

Filmzenei sorozat indul az Urániában

Hányféle módon kerülhetnek zenék egy filmbe?  Hogyan segíti egy-egy film zenei világa, hogy nézőként kapcsolatba lépjünk a történettel? Az Uránia Nemzeti Filmszínház több mint harmincalkalmas, közönségtalálkozókkal, filmsláger-koncerttel és élőzenés némafilmvetítéssel is kiegészülő vetítéssorozata a stílusok és megközelítésmódok sokféleségére koncentrál, és történetileg 110 éves ívet jár be.

Megvan, ki volt 2023-ban a világ legtöbbet játszott zeneszerzője

Az ötszörös Oscar-, háromszoros Emmy-, négyszeres Golden Globe- és huszonötszörös Grammy-díjas John Williams szerzeményeit játszották 2023-ban a legtöbb alkalommal.

Minden taktusért meg kell harcolni

Dés László öt évtizede kiemelkedő szereplője zenei életünknek. A Kossuth- és Liszt-díjas előadóművész, dalszövegíró és zeneszerző több film és musical zenéjét szerezte. Nevéhez fűződik a Valahol Európában, A Pál utcai fiúk és A dzsungel könyve zenéje is. A szaxofonművész ma hetvenéves.

Egy zeneszerző, aki mindennap komponált

Kilencven éve, 1933. november 23-án született Krzysztof Eugeniusz Penderecki lengyel zeneszerző, a kortárs zene kiemelkedő alakja. Zenéje hallható a Ragyogásban, az Ördögűzőben, a Veszett a világ és az Inland Empire című filmekben, a Viharszigetben és a Twin Peaks sorozat 2017-es évadában is.

Latabár Kálmán legnépszerűbb filmjeit is vetítik a Budapesti Klasszikus Film Maratonon

A Trainspotting magyar felmenőkkel rendelkező producere, a BAFTA-díjas Andrew Macdonald és öccse, az Oscar-díjas Kevin Macdonald is a Budapesti Klasszikus Film Maraton vendége lesz.

„A legfontosabb a történet és a képsorok szolgálata” – interjú Alpár Balázs zeneszerzővel

Alpár Balázs zeneszerző, zenei producer, előadóművész munkásságában a film- és reklámzenei, valamint színházi alkotások mellett megférnek kamaraegyüttesek darabjai és kortárs kompozíciók is. Hétvégén az I. Balatoni Filmzene Fesztivál szakmai házigazdájaként, illetve a Fugato Orchestra vezetőjeként és billentyűseként is színpadra lép.

Először rendeznek filmzenefesztivált a Balatonnál

Augusztus 25. és 27. között első alkalommal rendezik meg Balatonalmádiban a Balatoni Filmzene Fesztivált.

Magyarok nyerték a legjobb rövidfilmzene díját Annecy-ben

A 27 című, magyar-francia koprodukcióban készült animációs kisfilm nyerte el a legjobb rövidfilmzenének járó díjat pénteken a Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválon. A Buda Flóra Anna rendezésében készült alkotás zenéjét Mákó Rozi és Mákó Mári duója, a COMMITTEE komponálta.

Hans Zimmer megkezdte Budapestet is érintő európai koncertturnéját

Hans Zimmer Oscar-díjas filmzeneszerző vasárnap Oberhausenben kezdte meg európai koncertturnéját, amelynek egyik állomása június 5-én Budapesten lesz.

Elhunyt Szakamoto Rjuicsi, Az utolsó császár Oscar-díjas zeneszerzője

Elhunyt Szakamoto Rjuicsi Oscar-díjas japán zenész és zeneszerző – jelentette vasárnap a Jomiuri Simbun című japán napilap.

Idén is meghirdetik a Némafilmhez filmzenét! pályázatot

Idén is meghirdeti Némafilmhez filmzenét! című pályázatát a Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet. A pályázatra, amelyen régi magyar némafilmekhez kell kísérőzenét alkotni, most először külföldi zeneszerzők is jelentkezhetnek.

Bizalmi alapon, magas színvonalon – Magyar zenészek hallhatók a legnézettebb sorozatokban

A Wednesday a Netflix valaha legnézettebb sorozata. A benne elhangzó zenéket Magyarországon, a Budapest Scoring stúdióban, magyar zenészekkel vették fel a komponista, Danny Elfman személyes irányításával, Tim Burton rendezésével. A főszereplő csellószólóit Ölveti Mátyás játszotta fel a megrendelő személyes kérésére.

Hans Zimmer új filmzenei albuma jelenik meg

Új filmzenei albuma jelenik meg jövőre Hans Zimmer Oscar-díjas filmzeneszerzőnek – jelentette be a hétvégén kiadója, a Sony Classical.

Megjelent Ákos első filmzenealbuma

Magunk maradtunk címmel megjelent Ákos első filmzenealbuma. Ezt a zenész az általa rendezett, idén tavasszal azonos címmel bemutatott kisjátékfilmhez írta. A CD-n és az LP-n egy új dal is szerepel több verzióban.

Elkészült Lábas Viki, Járai Márk és Felcser Máté első közös filmzenéje

Lábas Viki és Járai Márk közösen énekelnek az új magyar generációs vígjáték, az Együtt kezdtük főcímzenéjéhez készült dalban. Felcser Máté és Járai Márk közös szerzeménye, az Együtt én meg te az újrakezdésről szól.

Idén is meghirdetik a Némafilmhez filmzenét! pályázatot

Ismét pályázatot hirdet Némafilmhez filmzenét! címmel a Művészetek Völgye Fesztivál és a Nemzeti Filmintézet. A zeneszerzőket arra invitálják, hogy álmodjanak filmzenét régi magyar némafilmekhez.