Győri Nemzeti Színház
Májusban indul a Margitszigeti Szabadtéri Színház évada
Május 19-től szeptember 11-ig színházi előadások, koncertek, táncelőadások, operagála, klasszikus balettek és operák is várják a közönséget a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A szezonnyitó előadás a Mária evangéliuma című rockopera lesz.
Nem önthetjük ki a fürdővízzel a katarzist, mert az a színház lényege
Győrbe került a Kaszás Attila- és a Junior Prima díj, a tavalyi évadban pedig minden idők legtöbb bemutatóját tartotta a Győri Nemzeti Színház. Bakos-Kiss Gábor, az intézmény Jászai Mari-díjas igazgatója szerint a legjobb alkotókkal felelősségteljesen kell jó színházat csinálni: a jelen művészetével a jövőnek.
Télzáró kulturális kalandozások
A szerelmesek napja már mögöttünk, lassanként a karneváli szezon és a téli napok is búcsúznak, azonban számos programot tartogat még az idei február. Ráadásul a szökőévnek köszönhetően plusz egy napunk van. Ragadjuk meg az alkalmat, és zárjuk kultúrával az évszakot!
Én ilyen guggon ülő vagyok
Magyarnóta-énekesnek készült, azonban hamar kiderült: operaelőadásokba illő, gyönyörű baritonja van. Természetességét a színpadon eleinte szürkeségként aposztrofálta, azonban nagyívű művészi pályája bizonyítja: ez korántsem volt így. Bede-Fazekas Csaba Kossuth-díjas operaénekes, színművész 90. születésnapja alkalmából kötet jelent meg az életéről, ennek budapesti bemutatóján volt alkalmunk egy rövid beszélgetésre.
Talán a halas is rám szavazott
Édesanyja szinte megszállottan egész Szolnokot bejárta, hogy lobbizzon érte. Váratlan halála miatt sajnos nem érhette meg, hogy fia, Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház művésze háromszori jelölés után idén végre hazavigye a 15. Kaszás Attila-díjat. Élményvideónk a díjátadóról.
Csankó Zoltán: Soha nem kerültem skatulyába
Rendkívül sokszínű színész, aki – főiskolai tanára jóslatát beváltva – 50 éves kora körül teljesedett ki a színpadon. Harmadszorra jelölték Kaszás Attila-díjra, és azt mondja: ha nem ő kapja a legtöbb szavazatot, méltó vigaszdíjat talál ki magának.
Ügynökök, balekok és Magyarország jövője – Tíz kihagyhatatlan színházi előadás az év végére
Hogyan kerülnek ma színpadra a klasszikus magyar drámák és operettek? Mennyire billentik ki a rendezők a megírás korából a műveket és hozzák közel napjainkhoz? És mik azok a témák, amelyek a kortárs szerzőket a leginkább foglalkoztatják? Válogatásunkban novemberi és decemberi premierek szerepelnek.
Négy színművészt jelöltek a Kaszás Attila-díjra
Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház, Fehér László, a Forte Társulat, Fila Balázs, a József Attila Színház és Nagy Cili, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze a Kaszás Attila-díj idei négy jelöltje – jelentették be a Nemzeti Színházban tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
Shakespeare-től Shakespeare-ig – Tucatnyi izgalmas színházi bemutató szeptemberben
Jóval korábban kezdődik az évad: már szeptemberben premierekkel készülnek szerte az országban. Ezekből választottunk ki tizenkét fontos előadást Budapestről és vidékről, kőszínházakból és független társulatoktól, prózai és zenés bemutatókat.
150 éve született Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház legendás igazgatója
Százötven éve, 1873. május 3-án született Hevesi Sándor rendező, író, műfordító, kritikus, a Nemzeti Színház legendás igazgatója.
Gyergyói mesék – Berecz András új műsora
Új műsort mutat be Berecz András mesemondó a Nemzeti Színházban, március 8-án. A Fel a medvére, a fa nem játék! című előadás a gyergyói „dzsungelből” merít, alcíme szerint Hazug Pistának és Szamár Jóskának a tiszteletére készült. Az előadó a címbeli tréfás szócseréről is mesélt Ungvári Juditnak.
Brecht és Petőfi hónapja – Válogatás a februári színházi premierekből
Zsótér Sándor negyedszer rendezi a Kurázsi...-t, Bagó Bertalan másodszor a Koldusoperát. Veszprémben két Petőfi-bemutató készül: a Pannon Várszínházban a Szálinger Balázs által továbbírt Karaffát, a Petőfi Színházban egy életrajzi musical-ősbemutatót láthat a közönség.
Győr, az egyik legsokszínűbb színházi város
A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozata ebben az évadban országjárásra indult. A novemberi állomás Győr volt, ahol Bakos-Kiss Gábor, a vendéglátó Győri Nemzeti Színház, Kocsis Rozi, a Vaskakas Bábszínház és Velekei László, a Győri Balett igazgatója számolt be az aktuális eseményekről. Ezúttal is volt egy helyi újságíró vendég, aki évek óta követi az intézményekben folyó munkát.
Győr ad otthont a Magyar Színházi Társaság novemberi Jó kérdés beszélgetésének
Szokatlan időpontban lesz a következő Jó kérdés: november 20-án, vasárnap 13.30-kor kezdődik a beszélgetés a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy-termében, ahova a sorozat állandó moderátora, Seres Gerda a Rába-parti város színházigazgatóit várja.
Hat nagyszínpadi bemutató lesz az idei évadban a Győri Nemzeti Színházban
Hat nagyszínpadi bemutatóval készül az idei évadra a Győri Nemzeti Színház, a Győri Balett pedig Henrik Ibsen Peer Gynt című drámai költeményét adaptálja a balettszínpadra – hangzott el a két kulturális intézmény közös évadnyitó társulati ülésén kedden Győrben.
A Radnóti és a Győri Nemzeti Színház kapta a VersFesztivál fődíját
A budapesti Radnóti Színház és az Ördögkatlan Fesztivál Petri György költészetére épülő Kezdhetek folytatódni című produkciója és a Győri Nemzeti Színház 152 lépés Auschwitz felé című előadása nyerte el megosztva a Kaleidoszkóp VersFesztivál versszínházi fődíját.