hangoskönyv
Már Magyarországon is elérhető a hangoskönyv-streaming szolgáltatás
Oroszlán Szonja, Bereczki Zoltán és Náray Tamás hangján hallgathatod kedvenc olvasmányaidat az új streaming platformon.
Doktor House Dumbledore bőrébe bújik
Hugh Laurie Golden Globe-díjas színész kölcsönzi majd a hangját a Roxfort igazgatójának egy új kiadású Harry Potter-hangoskönyvben.
Új hangoskönyvsorozat készül a Harry Potter-regényekből
Teljes szereposztással, több mint száz színész közreműködésével készül új hangoskönyvsorozat angolul J. K. Rowling Harry Potter-regényfolyamának mind a hét kötetéből – számolt be róla a Variety.com.
Hangoskönyvek a vakvilágban – rendhagyó irodalomórán jártunk
– Ne jelentkezzetek, nem látom! – figyelmezteti a középiskolás diákokat Takács Pető Péter, aki negyvenévesen veszítette el látását. Egy angyalföldi technikum alagsori tornatermében ülünk, ahol rendhagyó irodalomórára állították sorba a tornapadokat és szőnyegeket.
„A csúcson lakott, és?” – Térey János A Legkisebb Jégkorszak című hangoskönyvéről
Térey kozmikus laboratóriumában azt vizsgálja, hogy egy krízishelyzet milyen hatással van a közéletre és a privát szférára. Hiszen egy kapcsolatban nem akkor ismerjük meg a másikat, amikor a kávéházban azt figyeljük, hogy hány cukorral issza a feketéjét, hanem akkor, amikor mondjuk fagyos kézzel kell feltenni a jégvirágos kocsi kerekére a hóláncot.
Hangoskönyv-stratégia mesterkurzust hirdetnek magyar kiadóknak
A Petőfi Kulturális Ügynökség a norvég Beat Technologyval együttműködésben ingyenes szakmai workshopot rendez, amelyhez kiadók és szakemberek egyaránt csatlakozhatnak. A webinárium témája a hangoskönyv-stratégia kialakítása és gyakorlatba való átültetése.
„Látogatni mész, de a halálhírt közlik” – Bemutatták Kozma Lilla Rita Utcamesék című hangoskönyvét
Október 28-án a Magvető Caféban, Nagy Borús Levente moderálásával bemutatták Kozma Lilla Rita Utcamesék című, 2021 őszén megjelent novellagyűjteményének hangoskönyv-változatát. A szerző és Nagy Zsolt, az írások előadója egyaránt a könyv társadalmi mondanivalójára helyezte a hangsúlyt, a szociális szakmáért és az általa segített emberekért szóló segélykiáltásként beszéltek róla.
Látássérült lány novellájából adott ki hangoskönyvet a Jókai Színház
Egy látássérült lány novelláját készítette el hangoskönyv formájában a Békéscsabai Jókai Színház több művésze.
Hangoskönyv készült Cieplinski ezredes börtönleveleiből
Hangoskönyv készült Lukasz Cieplisnki ezredes, a lengyel függetlenségi harc szimbóluma börtönleveleiből. A feleségének és fiának írtakból született, Istenért és hazáért halok meg című mű bemutatója március 1-jén lesz a budapesti Lengyel Intézetben.
Vakok világa
Sok látássérült ember mérges, ha őt és sorstársait világtalannak nevezik. Hiszen nekik van világuk, érvelnek (noha a világtalan szóban a fényt, és nem a közös földi életünket jelenti a világ). Azt mondják, az ő világuk néha még szebb is, mint a látóké. Amit persze mi, látók nem tudhatunk, azt viszont nagyon is, hogy a vakok és gyengénlátók világa komoly együttműködés, derék segítségnyújtás és erős szolidaritás alapján álló igazi közösség.
Bene Zoltán két elbeszélése hangoskönyvben
Bene Zoltán Szeptember című elbeszélése Hegyi Barbara előadásában, Bezerédi Zoltán és Reviczky Gábor közreműködésével, Búza tér, 1956 című novellája pedig Fesztbaum Béla előadásában hallgatható meg.
Hangoskönyvek Száraz Miklós Györgytől
Megjelent Száraz Miklós György Rio Lobo című novellájának, valamint az Apám darabokban című regény részletének, az Én és a besúgók című művének hangoskönyvváltozata.
Amikor Vecsei H. Miklós meséli A Pál utcai fiúkat
Vecsei H. Miklós felolvasásában jelent meg A Pál utcai fiúk hangoskönyv
Olvassunk! Olvassunk fel!
Online megtartották a Juhász Anna Irodalmi Szalon 109. estjét, ahol az olvasás és a felolvasás jelentőségéről esett szó.
Ingyenes interaktív hangoskönyvek
A Samsung és az interaktív hangoskönyvekkel foglalkozó BOOKR Kids együttműködésének köszönhetően március 20-tól egy hónapon keresztül több mint 400 mese válik letölthetővé.
A Pál utcai fiúk hangoskönyvben
Az ifjúsági regény hangoskönyvben való kiadásával fennállásának 70. évfordulóját ünnepli a Móra Kiadó.