Harry Potter
Negyvenötezer fontot adtak a Harry Potter és a bölcsek köve első kiadásáért egy árverésen
Pedig még egy helyesírási hiba is éktelenkedik a borítóján.
Új hangoskönyvsorozat készül a Harry Potter-regényekből
Teljes szereposztással, több mint száz színész közreműködésével készül új hangoskönyvsorozat angolul J. K. Rowling Harry Potter-regényfolyamának mind a hét kötetéből – számolt be róla a Variety.com.
Harry Potter egy hétvégére Debrecenbe költözik
Az olvasást népszerűsíti az első debreceni Harry Potter-hétvége, amelyen február 23. és 25. között minden korosztályt színes programokkal várnak a szervezők.
Az eredeti Harry Potter-varázspálcára is lehet licitálni Londonban
A Harry Potter és a bölcsek köve című J. K. Rowling-regény első, keményfedeles kiadása az előzetes becslés szerint akár 150 ezer fontért (68 millió forintért) is elkelhet egy novemberi londoni árverésen.
A Harry Potter első kiadását árverezik el Londonban
A Harry Potter és a bölcsek köve című J. K. Rowling-regény egy ritka, első angol kiadását bocsátja árverésre a Christie's Londonban.
17 millió forintért kelt el a Harry Potter első kötetének kefelevonata
Szokatlanul nagy érdeklődést váltott ki, és végül a becsült ár mintegy duplájáért, 37 500 fontért (17 millió forint) kelt el egy aukción Nagy-Britanniában J. K. Rowling írónő Harry Potter és a bölcsek köve című könyvének, a sorozat első kötetének egyetlen ismert kefelenyomata.
Több mint tízmillió forintot is érhet az első Harry Potter-kötet kefelevonata
A Harry Potter és a bölcsek köve első kiadásának a szerző, J. K. Rowling által dedikált, eddig ismeretlen kefelevonata április 28-án kerül kalapács alá Londonban.
Ismét itt a Jane Austen-könyvklub!
Tudtad, hogy Jane Austen Emma című regénye a Harry Potter-sorozatot is inspirálta? Hallottál róla, hogy az első kiadást az írónő a királyi család egyik tagjának ajánlotta? Miért ezt a regényt tartják a szerző legjobb művének? Jane Austen-könyvklubot indítottunk a Kultúra.hu oldalán! Cikksorozatunk harmadik részében az Emma kapja a főszerepet! Tarts velünk, és olvassuk együtt a művet!
Elvarázsolt Y-generáció
Vajon melyik házba osztott volna minket a Teszlek-süveg? Milyen patrónust tudnánk megidézni? Milyen alakot öltene a saját mumusunk? Miért nincs nálunk egy láthatatlanná tévő köpeny vagy a tekergők térképe, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá? A Harry Potter-univerzum nemcsak a hazai olvasók szívébe varázsolta be magát, de nyomott hagyott a kortárs magyar kultúrán is.
Őszi-téli olvasmányok gyerekeknek
Megérkezett a hideg, amely egyre inkább a négy fal közé szorítja a gyerekeket is. A világ azonban így is kitárulhat előttük a könyvek által. Mit kínál az ősz a legkisebbeknek és a nagyobbaknak? Milyen olvasmányokat adjunk a gyerekek kezébe, amelyek megszerettethetik velük az olvasást? Összegyűjtöttük az ősz során megjelent legizgalmasabb könyveket.