hírek

Megérkezett a fenyőfa és a karácsonyi díszítés a Szent Péter térre

Az idén az Appenninekből érkezett, 26 méter magas jegenyefenyő lesz a Szent Péter téri karácsonyfa, melyhez a díszeket pénteken adták át a Vatikánnak.

A Vizafogó park és pavilonépület nyerte Budapest építészeti nívódíját

A Budapest építészeti nívódíjával kitüntetett, XIII. kerületi Vizafogó park és pavilonépület tervezői, Nagy Csaba és Pólus Károly, valamint Hómann János és Pécsi Máté tájépítész egy eredetileg beépítésre szánt telekből olyan közparkot hozott létre, amely jelentősen javítja a környék lakosságának életminőségét.

Tíz év kihagyás után újra odaítélték a Pro Cultura Urbis-díjakat

Szilágyi Lenke fotóművész, Kieselbach Tamás műkereskedő, művészettörténész, valamint a Hosszúlépés. Járunk? városi sétaszervező cég alapítói és munkatársai kapták idén az elismerést.

Megújul a veszprémi Ruttner-ház

Diákszálló, kávézó és a leendő börtönmúzeum fogadóközpontja lesz majd az egykor vas- és fűszerkereskedésként működő veszprémi Ruttner-házban, amelyet az Európa kulturális fővárosa (EKF) program támogatásával újítanak fel – közölte pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján a Veszprém 2023 Zrt. vezérigazgatója.

Zajti Ferenc filmje nyerte az idei Lakiteleki Filmszemle fődíját

Az érdi rendező, Zajti Ferenc Autóstoppal a szabadság felé című filmje kapta meg a XXI. Lakiteleki Filmszemle fődíját, amelyet pénteken adtak át.

Hat fesztivál kapta meg idén a Magyar Fesztiválszövetség minősítését

Átadták a Magyar fesztivál regisztrációs és minősítési program 2022-es minősítési okleveleit november 18-án a Magyar Zene Házában.

Negyvenéves a Népművészeti Egyesületek Szövetsége

Az idén negyven éve, 1982-ben megalakult Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) hazánk jelenleg egyetlen, népi kézművességet támogató civil szervezete.

Vári Fábián László kapta a 21. Győri Könyvszalon Alkotói Díját

Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas kárpátaljai író, költő, néprajzkutató kapta a Győri Könyvszalon idei Alkotói Díját.

Bradley Cooper lesz Steven Spielberg új filmjének sztárja

A San Franciscó-i zsaru című 1968-as krimi nyomán forgatja Steven Spielberg az új filmjét, melynek főszerepét Bradley Cooper kapta.

Belgium német ajkú közössége ajándékozta idén a brüsszeli karácsonyfát

Felállították a karácsonyfát a brüsszeli főtéren, az idei fenyőt Belgium német ajkú közössége ajándékozta a fővárosnak.

Négy magyar tudós is bekerült a világ legidézettebb kutatói közé

Ismét közzétették a legtöbbet idézett kutatók listáját, amelyre idén négy magyar tudós is felkerült.

A reformkor tényleg nyomot hagy! – Petőfi vs. Kossuth a Nemzeti Színházban

Szónokok vették birtokba november 12-én a Nemzeti Színházat. A 23. Kossuth-szónokverseny döntőjében 23 középiskolás és egyetemista fiatal mérhette össze szónoki képességét, a legjobbak pedig vitatkozásban is kipróbálhatták magukat.

Közös pontok, közös jövő – Megtartotta őszi közgyűlését a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége

Gyulán tartotta a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége (MVMSZ) a szakmai konferenciával egybekötött őszi közgyűlését november 16–17-én. A kétnapos tanácskozáson szó esett a válságkezelésről és a Magyar géniusz programról is.

A Külön falka nyerte idén az Art Mozi Egyesület díját

Kis Hajni első nagyjátékfilmje, a Külön falka nyerte idén a hazai művészmozikat és artfilm-forgalmazókat képviselő Art Mozi Egyesület filmdíját.

Együttműködik a Színművészeti Egyetem és a Pázmány

Együttműködési megállapodást kötött a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) csütörtökön Budapesten.

Teljes programmal, de rövidebb évadot játszik a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház

Csaknem 45 millió forint pótlólagos forrást biztosít Zalaegerszeg önkormányzata a Hevesi Sándor Színház biztonságos működéséhez. Az intézmény a Griff Bábszínházzal együtt sűrítve játssza végig a teljes évadot, így azt tavasszal egy hónappal korábban zárja le – közölte a város polgármestere csütörtökön.