Zajti Ferenc filmje nyerte az idei Lakiteleki Filmszemle fődíját

Egyéb

Az érdi rendező, Zajti Ferenc Autóstoppal a szabadság felé című filmje kapta meg a XXI. Lakiteleki Filmszemle fődíját, amelyet pénteken adtak át.

Zajti Ferenc az alkotásával Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének egymillió forintos különdíját és a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 200 ezer forintos különdíját érdemelte ki.

Csák János kulturális és innovációs miniszter egymillió forintos különdíját a budapesti Domokos János A Te neved című filmje kapta.

A Magyar Művészeti Akadémia 500 ezer forintos különdíját, a FilmHungary és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem különdíját a Láthatatlanok című filmért a budapesti Cs. Nagy Sándornak ítélték.

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 200 ezer forintos különdíját és a Medimédia Kft. 150 ezer forintos különdíját A bennünk élő Börzsöny című alkotásért a Nagymaroson élő Végh Attila vehette át.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 300 ezer forintos különdíjával és a lakiteleki Tisza Nyugdíjas Klub 25 ezer forintos különdíjával a zsűri a kolozsvári Csibi László A szocializmus hátsó bejárata című alkotását jutalmazta.

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 300 ezer forintos különdíját és az M5 csatorna különdíját a Léptem után nyomot hagyok című filmért a szegedi Szél Zsolt kapta.

A Kairosz Kiadó 200 ezer forintos különdíját és a Nemzeti Művelődési Intézet különdíját a budapesti Märle Tamás A miniszterelnök című alkotása érdemelte ki.

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár 150 ezer forintos különdíját, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter különdíját, valamint a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete 25 ezer forintos különdíját az Erdély és Románia „nagy egyesülése” című filmért a csabdi Major Anitának ítélték.

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 150 ezer forintos különdíját és a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 25 ezer forintos különdíját a kárpátaljai Csapon élő Balla Béla Sárba ragadva című filmje kapta.

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 150 ezer forintos különdíját, valamint az Antológia Kiadó és Nyomda Kft. könyv- és ajándékcsomagját a Be nem gyógyult sebek című alkotásért a miskolci Osgyáni Gábor vehette át.

Mindezek
mellett több más díjat és különdíjat is átadtak.    

A Sára Sándor emlékére meghirdetett XXI. Lakiteleki Filmszemlére ezúttal is krónika, korkép, művelődés, portré és fikciós műsorok kategóriákban lehetett nevezni. A felhívásra hazai és határon túli alkotóktól összesen 114 alkotás érkezett. Az előzsűri októberi döntése alapján a filmszemle versenyprogramjába 22 film jutott. A negyventagú zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer volt.

Fotó: Baon/Bús Csaba