hírek

Testépítőből színész, majd politikus – Arnold Schwarzenegger 75 éves

Július 30-án hetvenöt éves Arnold Schwarzenegger egykori testépítő-világbajnok, filmszínész, Kalifornia állam volt kormányzója.

Galiba Gyermekfesztivál öt napon át

A Debreceni Virágkarnevál kísérőprogramja, a Galiba Gyermekfesztivál öt napon át közel 200 ingyenes programot biztosít az ország egyetlen klasszikus vidámparkjában, a debreceni Nagyerdőn augusztus 17. és 21. között.

Györkös Mányi Albert-kiállítás nyílik Tordaszentlászlón

A Györkös Mányi Albert zenetanár-festőművész születésének 100. évfordulójára szervezett eseménysorozat részeként kiállítás nyílik az alkotó szülőfalujában, a Kolozs megyei Tordaszentlászlón.

Szamurájok, harakiri és japán kultúra a Határtalan Régészet nyári számában

A titokzatos japán világot járja körbe a Határtalan Régészet című magazin nyári száma. Megtudhatjuk, hogy a szamurájok hogyan harcoltak, milyen kötelességeik voltak, milyen különleges vallási szokásokat követtek az emberek Japánban vagy milyen okból hajtottak végre harakirit.

Újabb antiszemita tartalom okozott botrányt a kasseli Documenta kiállításon

Újabb antiszemita tartalom váltott ki felháborodást a kasseli Documentán, a világ egyik legjelentősebb kortárs művészeti seregszemléjén, amelynek igazgatója tíz napja mondott le egy korábbi hasonló botrány miatt.

Tíz premierre készül a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház az új évadban

Tíz bemutatót tervez a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a szeptemberben kezdődő 2022/23-as évadban, amelyben ötven előadásból választhat a közönség. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették pénteken a nógrádi megyeszékhelyen.

Öt új helyszínnel bővült a történelmi emlékhelyek listája

Történelmi emlékhely lett a budapesti V. kerületben az egykori Landerer-nyomda, az isaszegi csatatér, a siklósi vár, a szabolcsi földvár és templom, valamint a tápióbicskei csatatér.

Zaklatási ügyek – Visszavonták a Bob Dylan elleni vádat

Visszavonta keresetét a nő, aki azzal vádolta a Nobel-díjas Bob Dylant, hogy amikor 12 éves volt, az énekes-dalszerző bedrogozta, leitatta és sorozatosan bántalmazta szexuálisan.

Több mint egymillió dollárért árverezték el Hitler aranyóráját

Több mint egymillió dollárért árverezték el Adolf Hitler aranyóráját az Egyesült Államokban.

Víz alatti fantáziavilág elevenedik meg egy új falfestményen Budapesten

Háromszáz négyzetméteres víz alatti fantáziavilág elevenedik meg a Frankel Leó út 46. számú ház tűzfalán Budapesten. A nagy méretű falfestményt a szomszédos telken található Molnár János barlang inspirálta.

Elhunyt Géczy Barnabás paleontológus

Elhunyt Géczy Barnabás Széchenyi-díjas paleontológus, egyetemi tanár, professor emeritus. Az MTA rendes tagja pénteken, életének 97. évében halt meg – közölte a Magyar Tudományos Akadémia az MTI-vel.

Megkezdődtek a Névtelen csillag próbái a Csokonai Színházban

A román drámaíró, Mihail Sebastian romantikus komédiáját a teátrum művészeti vezetője, Ilja Bocsarnikovsz állítja színpadra.

Elhunyt Bernard Cribbins, több brit kultsorozat színésze

Elhunyt 93 éves korában Bernard Cribbins brit színész, akit a Folytassa… című kultsorozatból és a Ki vagy, doki? című sorozatból is ismerhettek a nézők.

Virtuálisvalóság-túrán is részt vehetnek a schönbrunni kastély látogatói

A látogatóknak, akik VR-szemüveg segítségével léphetnek be a kastély izgalmas világába, a történelem valódi jeleneteit tartalmazó, számítógéppel készített, hiteles és pontos látványvilágot ígérnek.

ZamJam néven új fesztivál kezdődik Zamárdiban

A Kool and the Gang, Shaggy és Geszti Péter is fellép a Mol Nagyon Balaton új eseményén, a ZamJam fesztiválon, amely csütörtökön indul és szombatig tart Zamárdiban.

Szoborpark lesz a ceredi nemzetközi művésztelep alkotásaiból

Szoborparkot hoznak létre Salgótarjánban a ceredi ArtColony Nemzetközi Művésztelepen készülő alkotásokból.