hírek
Életműdíjat kapott Mészáros Márta
Életműdíjjal tüntették ki Kijevben a 64. Molodiszt nemzetközi filmfesztiválon Mészáros Márta rendezőt, akinek A temetetlen halott című alkotását az 1956-os forradalomról készült filmekből összeállított Magyar Rapszódia elnevezésű blokk nyitófilmjeként vetítették le október 23-án este az ukrán fővárosban. Mészáros Márta hangsúlyozta, hogy nem történelmi filmet akart készíteni, hanem olyat, amely a hétköznapi emberek, azon belül főként a nők érzelmeit mutatja be.
Elhallgatott zenekarok
Elhallgatott zenekarok címmel a hatvanas-hetvenes években működött, ma már legendás magyar beat- és rockegyüttesek dalai hangzanak el a régi tagok közreműködésével december 3-án a budai MOM Kulturális Központban. Az esten a Syrius, a Taurus, a Kex, az Atlas, a Bajtala trió és a Liversing számait hallhatja a közönség.
Film az első emberi űrutazásról
Látványos kivitelezésű, igaz történeten alapuló életrajzi dráma a Gagarin, amelynek magyarországi bemutatója ugyan három évet váratott magára, most már itthonról is betekintést nyújt az űrverseny legintenzívebb időszakába és az első emberi űrutazás páratlanul izgalmas történetébe. A film a földműves családba született asztronauta, Jurij Alekszejevics Gagarin emberi oldalát is felvillantja.
Gitárfesztivál a zenerajongóknak
Astor Piazzolla műveit állítja három koncertjének középpontjába idén a 2. Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál. A klasszikus zene rajongói Magyarországon ritkán hallható előadókkal és művekkel találkozhatnak november 4. és 6. között. A tangó királyaként is emlegetett Astor Piazzolla azon ritka klasszikus szerzők közé tartozik, akik képesek hidat építeni a komoly- és könnyűzene rajongói között.
Győztesek az operagálán
Plácido Domingo Operalia-versenyének két győztese, a Magyar Állami Operaház operaénekese, valamint a Pécsi Filharmonikusok trombitaművésze lép fel november 13-án a pécsi Kodály Központban az operagálán. A Pécsi randevú című gálán az Operalia sztárjai közül Elsa Dreizig és Stefan Pop lép színpadra.
Hegedűszó a Müpában
Niccolo Paganini és Pablo de Sarasate műveit egy 1733-ban készült „Ex-Garay” Stradivarin szólaltatja meg Zalai Antal hegedűművész Balog József zongoraművész közreműködésével november 2-án a Müpában. Az esten Paganini ritkán játszott művei mellett felcsendül többek között az Andalúziai románc és a Cigánydalok című Sarasate-darab is.
Kiállítás a protestáns iskolákról
Protestáns iskolákat, tanítókat és diákokat mutat be a Református Tehetséggondozó Alapítvány vándorkiállítása, melynek pécsi megnyitóján Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára mondott ünnepi beszédet október 25-én. Mint kiemelte: a megújulás a protestáns iskolarendszerben gyökeredzik.
Kodály emléke tovább él
A nép legjobban a népdalain keresztül ismerhető meg – vallotta Kodály Zoltán, akinek egész életében központi szerepet játszott a tanítás és a tanulás. Alakját és a ránk hagyott gazdag életművét a fiatalabb generációknak is meg kell ismernie, ezért Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából országos műveltségi vetélkedőt rendeznek 5. – 8. osztályos diákok számára.
Magyar költő Cambridge-ben
The Alien in the Chapel (Idegen a kápolnában) címmel jelentek meg Békássy Ferenc angolul írt versei, levelezései. Gömöri György és Gömöri Mari könyvét a Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be október 20-án: a műből kiderül, hogy a költő ostoba gyűlöletnek tartotta az első világháborús események hazai eredőit.
Méltatták a Tóth Ilonkát
Az évek múltával visszafizetett adósságnak minősítette a WSieci lengyel konzervatív hetilap a budapesti Nemzeti Színház Tóth llonka című darabját, melynek ősbemtutatóját október 21-én tartották meg Varsóban. Az előadás az 1956-os Emlékbizottság támogatásával valósult meg a lengyelországi magyar évad kiemelt rendezvényeként.
Mozival újít a fesztivál
Virágkorát éli a '90-es évek magyar popzenéje, derül ki a Total Dance Festival közvélemény-kutatásából. A koncertshow szervezői idén rekordszámú résztvevőre számítanak, a fesztiválra már a jegyek 70 százaléka elkelt. Idén az eddigi egyedi zenei kínálat mellett új, filmes hatásokat is bevetnek, így a fesztivál komplex audiovizuális élményekkel várja a látogatókat.
Séta a kultúrával kéz a kézben
Sétáltunk már úgy a városban, hogy nem csak épületeket, szép parkokat, templomokat láttunk, de a mögöttük rejtőző történeteket és kultúrát is? Semmi sem csak kő és malter. Minden régi épület mögött meghúzódnak titkok, emberek, hagyományok, kultúrák. Aki nem hiszi, válasszon ki egy sétát a számtalan túravezetés közül, és járjon utána. Mi összegyűjtöttünk néhány érdekes programot.
Slágerekből szőtt magyar film
Elkészült a #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, melyet a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű zenei formáció, a Wellhello slágerei inspiráltak. A hat történetet Wellhello dalokkal egybeszövő egészestés játékfilm mindössze húsz forgatási napot és alig három hónapos utómunkát igényelt, ami saját műfajában rendkívül rövid időnek számít.