hírek

Régóta várt bemutatók és kivételes együttműködések a Liszt Ünnepen

Az október 11. és 22. között nemzetközi világsztárok és hazai művészek részvételével zajló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál több mint száz programja között két ősbemutató, két zenetörténeti jelentőségű magyarországi premier és kortárs művekre koreografált táncbemutató is szerepelt.

Szerelmi légyott az év madárfotóján

Díjátadóval és a nyertes fotókból összeállított, január közepéig látható kiállítás megnyitójával zárult a Birdo – Az év madárfotósa 2023 fotópályázat. A magánszemélyek kezdeményezésére indult, kétfordulós fotópályázatra mintegy 2500 fotó érkezett.

Németországi turnéra indul a Pécsi Balett

Közel négy éve kapott meghívást a németországi Fellbach városától a Pécsi Balett, hogy a Rómeó és Júlia című előadást bemutassák testvérvárosukban. A dátumokat már kitűzték, amikor a világjárvány közbeszólt. A programot akkor elhalasztották, de az egyeztetések folyamatosan zajlottak.

Csák János azonnali hatállyal megszüntette L. Simon László munkaviszonyát

Csák János miniszter mint a munkáltatói jogkör gyakorlója, a mai napon átadta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója munkaviszonyának megszüntető okiratát. Cikkünk L. Simon László nyilatkozatával frissült.

Kiderült, milyen etikai vonatkozásai vannak a mesterséges intelligenciának a filmekben

A hetven ország filmes szakembereit, köztük Golden Globe- és Emmy-díjas alkotókat tömörítő IQ 1989 után ismét Budapesten tartotta éves fórumát.

Miklapuszta középkori templomát tárták fel régészek

Pénzérmék, ékszerek és viseleti tárgyak, fegyverek, valamint sírok és harangtöredékek is előkerültek az elmúlt hetekben a Bács-Kiskun vármegyei Miklapuszta középkori templomának feltárása közben.

Gyimesi Anna Affrikáta című alkotása nyerte a 31. marosvásárhelyi Alter-Native Rövidfilm Fesztivál fődíját

Magyarországi film, Gyimesi Anna Affrikáta című alkotása nyerte idén a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját.

Kiállítás nyílt a 20 éve elhunyt Papp László emlékére

Időszaki kiállítás nyílt a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban a 20 évvel ezelőtt, 2003 októberében elhunyt háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László emlékére.

Több mint harminc síremlék újult meg az Új Köztemető 300-as parcellájában

A Nemzeti Örökség Intézete több mint 30 sírt újított fel a Nemzeti Gyászpark 300-as percellájában az 1956-os forradalom és szabadságharc eltiprásának emléknapjára. A Nemzeti Gyászpark az Új Köztemető legtávolabbi parcelláit, a 298-as, a 300-as és a 301-es parcellát jelenti.

Már kétezer éve is dobókockákkal játszottak a kelták

A 2200 éves leletet Lengyelországban, egy kelta lelőhelyen tárták fel.

Megnyitják Michelangelo firenzei titkos kamráját a nagyközönség előtt

November 15-én megnyitják a nagyközönség előtt azt a szenespincét, ahol Michelangelo Buonarotti, a nagy reneszánsz művész rejtőzködött egy feldühödött pápa elől – jelentette be a Medici-kápolnák Múzeuma.

Megkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepe

Mától egy hónapon át több száz tudománynépszerűsítő programmal várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Őket választották idén a nemzet művészének

Lantos István zongora- és orgonaművész, Sajdik Ferenc grafikus-karikaturista és Selmeczi György zeneszerző-zongoraművész vehette át idén a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat pénteken a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban.

Különösen fényesen ragyog mától a Jupiter

Különösen fényesen ragyog a Jupiter az éjszakai égbolton péntektől, az óriásbolygó ugyanis ekkor kerül oppozícióba, azaz a Földdel való szembenállásba.

Hat év után ismét szerepel magyar művész a Rising Stars legjobbjai között

Hat év után a Müpa jelöltje, Pusker Júlia hegedűművész is bekerült a Rising Stars nevű európai tehetségkutató legjobbjai közé.

Elhunyt Gránásy László Széchenyi-díjas fizikus

Hatvannyolc éves korában elhunyt Gránásy László Széchenyi-díjas szilárdtestfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Az MTA közleménye szerint a tudós, akit az MTA Fizikai Díjával és Akadémiai Díjjal is kitüntettek, november 1-jén hunyt el.