hírek

Szabó T. Anna költő és Egri Kati színművész kapta a Szabó Magda-díjat

Szabó T. Anna költő, író és Egri Kati színművész kapta a szerdán első alkalommal átadott Szabó Magda-díjat, mely a Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas író, költő, műfordító, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselőjének munkássága és személye előtt tiszteleg.

Éremkiállítást ihletett Madách Imre főműve

Madách 200. Jelenetek a Tragédiából címmel nyílt kamarakiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, amely Szabó Tamás ötvös és Szabó Imrefia Béla szobrászművész éremsorozatát mutatja be.

Római kori temetőre bukkantak a Gázai övezetben

A Gázai övezetben római kori, kétezer éves temetőre bukkantak, amelyben szarkofágokat is találtak – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.

Nagyméretű Rubik-kockát ábrázoló festmény tűnt fel Szöulban

A dél-koreai főváros a jövőre 80 éves Rubik Ernő és ugyancsak jövő évi jubileumot ünneplő találmánya, az 50 éves Rubik-kocka tiszteletére kérte fel a magyar Neopaint Works csapatát a festmény elkészítésére. A kocka mellett egy Rubik-portré is helyet kapott.

Először bírságoltak űrszemét miatt az Egyesült Államokban

Először sújtottak űrszemét miatt bírsággal egy amerikai műholdas szolgáltatót. Az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság vezetője áttörő jelentőségűnek nevezte az elszámoltatást.

Egy per miatt lelepleződhet Banksy

A Banksy néven ismert graffitiművész ezidáig anonimitásban maradt. Azonban egy rágalmazási per miatt kiderülhet, ki áll a világhírű graffitik mögött.

Múzeumok éjszakája Bécsben: történelmi kukásautók és graffitinézegetés is lesz

Szombaton rendezik meg a Múzeumok hosszú éjszakáját Ausztriában. Az eseményre több mint száz kiállítóház készül Bécsben; hosszú szünet után erre a napra megnyitja kapuit például a bécsi köztisztaságiak múzeuma, lehet hajóról graffitiket nézegetni és fogkeféből robotot építeni.

Elkezdődtek a munkálatok az uniós támogatásból megújuló gernyeszegi Teleki-kastélyban

Teljes körű felújítás kezdődött az egyik legimpozánsabb erdélyi nemesi rezidenciában, a gernyeszegi Teleki-kastélyban, amely 4,6 millió euróból újul meg – közölte Teleki Kálmán tulajdonos az Agerpres hírügynökséggel.

A Semmelweis Egyetem egyik épülete és egy balatoni nyaraló lett Az év háza

Egy badacsonyörsi nyaraló és a Semmelweis Egyetem egészségtudományi karának épülete kapta idén Az év háza díjat.

800 millió forint jogdíj a színészeknek

Nyolcszázmillió forint jogdíjat fizet ki több mint százezer magyar és külföldi előadóművésznek az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI).

A Műanyag égbolt lett a legjobb Strasbourgban

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta 2123-ban játszódó animációja a legjobb európai alkotásnak járó Ezüst Méliès-díjat kapta a Strasbourgi Európai Fantasztikus Film Fesztiválon.

Magyar kutató kapja az idei fizikai Nobel-díjat

Krausz Ferenc Németországban élő, magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fizikus és Anne L’Huillier Svédországban dolgozó, szintén francia fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.

Szerdán jelenik meg a friss Nobel-díjas Karikó Katalin önéletrajza

Szerdán jelenik meg Karikó Katalinnak, az orvosi-élettani Nobel-díj egyik idei kitüntetettjének önéletrajza Áttörések – Életem és a tudomány címmel a Helikon Kiadó gondozásában.

Karikó Katalin orvosi-élettani Nobel-díjat kap

Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Ritkaságok is felbukkannak a Virág Judit Galéria harmadik Zsolnay-aukcióján

Október 18-án tartja története harmadik dedikált Zsolnay-aukcióját a Virág Judit Galéria. A világ minden pontjáról várnak licitálókat az eseményre, ahol 68 magyar kerámiát árusítanak ki. A múzeumi rangú kollekciót október 5-től bárki ingyenesen megtekintheti a belvárosi galériában.

Kecskemét lovasa nyerte a 16. Nemzeti Vágtát

Tóth Tamara, Kecskemét lovasa nyerte Galaxy nevű lovával a 16. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban.