hírek

Kiderült, kik mutatkozhatnak be a Magyar Zene Háza színpadán

Négy kategóriagyőztest és két különdíjast hirdetett a Zene Háza zenepedagógiai fesztiválja. A több mint száz beérkezett pályázat közül 22 második fordulós produkciót véleményezett az öttagú zsűri.

Árverésen bukkant fel az első Petőfi-összes

1847-ben, a Petőfi Sándor összes költeményei című kötetben először jelentek meg a költő művei gyűjteményes kiadásban. Erre a Petőfi Sándor első, összes addigi költeményét tartalmazó muzeális kötetre lehet licitálni.

Átadták a felújított Csokonai Nemzeti Színházat Debrecenben

Szeptember 17-én ünnepélyes keretek között adták át a felújított Csokonai Teátrumot, Debrecen történelmi színházépületét.

Kétezer éves üvegek társaságában láthatók a kortárs magyar üvegművészet remekei

A zadari Ókori Üvegmúzeumban Üveg által összekötve címmel nyílt meg a kortárs magyar üvegművészeti szcéna széles horizontját bemutató kiállítás.

Megvannak a Színikritikusok díjának nyertesei

Átadták a Színikritikusok díját. Az Örkény Színház négy, a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a Forte Társulat koprodukciója három elismerést kapott, csakúgy, mint Cseri Hanna bábrendező-zeneszerző.

Megrongálták a berlini Brandenburgi kaput

Az Utolsó Nemzedék nevű csoport klímaaktivistái festékkel rongálták meg vasárnap a berlini Brandenburgi kaput. Kai Wegner főpolgármester szerint az ehhez hasonló akciók károsítják a valódi diskurzust a klímaváltozásról.

Dániel András Kuflijai köszönnek vissza a felújított budapesti játszótéren

Magyarországon elsőként a főváros V. kerületében hoztak létre Dániel András nagysikerű Kuflik mesesorozatának szereplőivel benépesített játszóteret, amely akadálymentes, így a megváltozott képességű gyermekek igényeinek is megfelelő.

Így születik a mű a Magyarpolányi Nemzetközi Művésztelepen

A Bakony délnyugati lejtőin, a Polányi Hosszúhegy és a Kálvária-hegy közötti völgyben, festői környezetben helyezkedik el Magyarpolány. A zsáktelepülés mindennapi életének szerves része a kultúra, itt működik ugyanis az egész VEB 2023 EKF-régió egyik legaktívabb művészközössége.

Az Európai Filmkultúra Kincse lett a Nyugati pályaudvar

Az Európai Filmakadémia (EFA) az Európai Filmkultúra Kincse címmel tüntette ki 2022-ben a Nyugati pályaudvart, ennek alkalmából emléktáblát avattak pénteken Budapesten, a vasútállomás csarnokában.

Megvásárolták Térey János Káli holtak című regényének filmjogait

A Káli holtak mozgóképes adaptációjának jogát Csáky Attila producer vásárolta meg, így várható, hogy a közeljövőben film készül a 2018-ban megjelent műből, amely Térey János első prózaregénye volt.

Elhunyt Fernando Botero kolumbiai festő és szobrász

Kilencvenegy éves korában elhunyt Fernando Botero, a Dél-Amerika Picassóra adott válaszaként is emlegetett kolumbiai festő és szobrász, akinek jellegzetes stílusa és sajátos hangulatú művei ihlették a művészettörténészek által megalkotott „boterizmus” műszót.

Meryl Streep szívesen visszatérne egy harmadik Mamma Mia! filmben

Szívesen visszatérne egy harmadik Mamma Mia! filmben, akár újjászületett Donnaként is – mondta el Meryl Streep egy interjúban.

Poszeidón elveszett templomára bukkantak

A kutatók egy földrengés és cunami által elpusztított ókori várost vizsgáltak – adta hírül az Art News. A görög kulturális minisztérium szerint olyan leletek kerültek elő, amelyek a település kultikus funkciójáról árulkodnak.

Elárverezték a Notre-Dame üvegablakait, bírósági ügy lett belőle

Feljelentést tett egy örökségvédelmi szervezet a Sotheby’s ellen a párizsi Notre-Dame-nak az 1862-es restaurálás után ellopott és 160 évvel később az árverési ház által aukcióra bocsátott két festett üvegablaka miatt. Az aukciós ház kitart amellett, hogy törvényesen járt el.

Elhunyt Kutas László Kossuth-díjas szobrász- és éremművész

Szeptember 12-én, 87 éves korában elhunyt Kutas László szobrász- és éremművész. A Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti Kutas Lászlót.

Magyar származású fotográfusnő az amazóniai indiánokért

A Néprajzi Múzeum Magyarországon elsőként ad otthont a 92 éves Claudia Andujar fotográfus átfogó tárlatának szeptember 15-től. Bár a világ számos ismert közgyűjteménye őrzi képeit, és nemzetközi fotográfiai események rendszeres szereplője, munkáit a régióban még kevesen ismerik.