hírek
Elkezdődött a tanév a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen hétfőn évnyitóval és díszdiploma-átadó ünnepséggel kezdődött a tanév.
Két magyar előadás szerepel a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál programjában
Tizennégy előadással, köztük az egri Harlekin Bábszínház és a Szabadkai Gyermekszínház magyar nyelvű produkcióival várja a legkisebbeket idén a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál, amelyet szeptember 17. és 22. között rendeznek meg.
Lezárult a beadási határidő a Budapesti Operettszínház és a Pesti Magyar Színház – Ifjúsági és Családi Színház vezetői posztjára
A Budapesti Operettszínház vezetésére 3, a Pesti Magyar Színház – Ifjúsági és Családi Színház vezetésére 4 pályázat érkezett.
97 éves korában elhunyt Fahidi Éva
A holokauszttúlélő íróra készítette Szabó Réka a Tünet Együttes Sóvirág – avagy A létezés eufóriája című előadását, amelyben az akkor kilencvenéves Fahidi Éva egy fiatal táncosnővel, Cuhorka Emesével lépett színpadra.
Sebastiaan Van Yperen lett a szegedi Fricsay-karmesterverseny legjobbja
Sebastiaan Van Yperent ítélte a legjobbnak a zsűri a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversenyen. A holland dirigens a második díjat kapta meg a zenei megmérettetés döntőjében, amelyet vasárnap este rendeztek a Szegedi Nemzeti Színházban.
Pedro Almodóvar és Patricia Arquette is díjat kapott a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon
Mijazaki Hajao The Boy and the Heron (A fiú és a kócsag) című animációs filmjével nyílt meg csütörtökön a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), amelyen Patricia Arquette, Andy Lau és Pedro Almodóvar is díjat kapott.
Berlinben élő moldáv hegedűs nyerte az idei Bartók Világversenyt, Kelemen Gáspár különdíjas
Lilia Pocitari kapta a 22 ezer eurós első díjat a Zeneakadémia 2023-as Bartók Világversenyén. A megmérettetés 14 ezer euróval járó második helyét a japán Szeki Tomotaka, a 8 ezer eurós harmadik díjat pedig a német-lengyel-japán Maya Alexandra Kasprzak érdemelte ki a nemzetközi zsűri döntése alapján.
Boldoggá avatták a zsidómentés miatt kivégzett lengyel családot
Boldoggá avatták vasárnap a délkelet-lengyelországi Markowában az 1944-ben zsidók bújtatása miatt a németek által meggyilkolt hétgyermekes Ulma családot, köztük a kivégzés pillanatában született gyermeket.
Grúz siker a 19. CineFesten
Elena Naveriani grúz rendező Rigó, rigó, szederinda című filmje kapta a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat. A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat a neves finn rendező, Aki Kaurismäki Hulló levelek című alkotásának ítélte a zsűri.
Díjat nyert Reisz Gábor filmje Velencében
Reisz Gábor harmadik nagyjátékfilmje, a Magyarázat mindenre a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Orizzonti szekciójában elnyerte a Legjobb film díját. Az Orizzonti válogatásában rendszerint olyan filmek kapnak helyet, amelyek esztétikájukban és kifejezésmódjukban a legújabb trendeket képviselik.
Elhunyt Tiboldi Mária Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő
Életének 85. évében szeptember 8-án elhunyt Tiboldi Mária Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő.
Szakmai napot tart a Magyar Művészeti Akadémia a Velencei Üveghéten
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szakmai napot tart 2023. szeptember 11-én, hétfőn 15 órától az Ateneo Veneto Aula Magna kiállítóterében, a 2023. szeptember 2. és 15. között megrendezett Velencei Üveghéten.
Egy 40 ezer éves csecsemő csontjai adhatnak új irányt az antropológiai kutatásoknak?
Homo sapiens csecsemő csontját azonosították tudósok egy franciaországi barlangban, amelyben a feltételezések szerint kizárólag neandervölgyiek éltek. A felfedezés új irányokat jelöl ki a további kutatások számára.
Csokoládénak hitte, de az évszázad aranyleletét találta meg az amatőr régész
A népvándorlás korából származó antik kincseket talált egy norvég amatőr archeológus – közölte csütörtökön a norvégiai Stavangeri Egyetem.
Vaskori csónakot találtak egy észak-svájci tóban
Egy 2500 éves, az első vaskorban használt, jó állapotban fennmaradt csónakot fedeztek fel a Svájc északi részén fekvő Neuchâteli-tóban – jelentette az RTS svájci közszolgálati televízió.
Római kolostorok nyújtottak menedéket üldözött zsidóknak a második világháborúban
Római kolostorok nyújtottak menedéket több ezer üldözött zsidónak a második világháború alatt – közölték kutatók csütörtökön egy levéltárban talált dokumentumra hivatkozva, amely 3200 zsidó származású menekült nevét tartalmazza.