hírek

Emlékérmet bocsátott ki I. András király tiszteletére az MNB

Az emlékérme kibocsátását a Magyar Nemzeti Bank alelnöke közölte a tihanyi apátság látogatóközpontjában tartott hétfői ünnepségen.

José Carreras novemberben visszatér Budapestre

November 29-én legújabb gálakoncertjével tér vissza José Carreras Magyarországra. „Nagyon örülök, hogy visszatérhetek egyik kedvenc közönségemhez, a magyar zenerajongókhoz, akik előtt már sok emlékezetes fellépésem volt” – mondta a tenor, aki a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

Elhunyt Pap Éva színművész

Pap Éva színművész halálát a Madách Színház tette közzé Facebook-oldalán.

Schiff Andrást a Salzburgi Ünnepi Játékok díjával ismerték el

A kitüntetést, a fesztivál rubinokkal díszített kitűzőjét korábban olyan művészek kapták meg, mint Edith Clever, Christa Ludwig, Anne-Sophie Mutter, Christian Stückl, Jürgen Flimm, Riccardo Muti, Mariss Jansons, Daniel Barenboim, Franz Welser-Möst és Wolfgang Rihm.

Íme a Tündérkert első előzetese!

Ősszel indul a Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában készült Tündérkert című történelmi kalandfilmsorozat. Megjelent az első előzetes, mutatjuk.

Elkezdődött és élőben követhető a 2. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny

A versenyzők fellépési sorrendjét eldöntő sorsolással vette kezdetét az augusztus 20. és 28. között Debrecenben zajló 2. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny. Idén a karmesterek mérik össze tudásokat, a megmérettetés élőben, online követhető.

Több mint kétszázezer résztvevő a 14. Kolozsvári Magyar Napokon

Meghaladta a kétszázezret a 14. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) látogatottsága. A vasárnap este zárult kulturális seregszemlén a bő egy hét alatt 220–230 ezer ember vett részt – közölte hétfőn a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület.

A tudományos és a kulturális élet kiválóságait tüntették ki augusztus 20. alkalmából

Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket és kulturális elismeréseket adott át.

Elhunyt a párizsi Notre-Dame újjáépítését irányító Jean-Louis Georgelin

Elhunyt Jean-Louis Georgelin tábornok, a francia hadsereg egykori vezérkari főnöke, aki eddig a párizsi Notre-Dame-székesegyház felújítását irányította.

Négy magyar filmet díjaztak a Szarajevói Filmfesztiválon

Buda Flóra Anna, Gyimesi Anna, Somogyvári Gergő alkotását, valamint Tudor Giurgiu román-magyar koprodukcióban készült nagyjátékfilmjét is díjazták a Szarajevói Filmfesztiválon szombat este.

Spanyolországi turnéra indul a Szegedi Kortárs Balett

Spanyolországi vendégjátékkal nyitja idei évadát a Szegedi Kortárs Balett: előbb Murciában, majd Mallorcán lépnek fel.

Egyedülálló aranykincsre bukkantak egy vasúti építkezésen

Egyedülálló, késő bronzkori aranykincsre bukkantak az alsó-ausztriai Ebreichsdorf városban, a lelet péntektől a bécsi Természettudományi Múzeum kiállításán látható.

Erdély művészete a két világháború között címmel nyílt kiállítás Debrecenben

Erdély művészete a két világháború között címmel Böhm József nagyváradi magángyűjtő gyűjteményéből nyílt kiállítás pénteken a debreceni Déri Múzeumban.

Folytatódik a Zeneakadémia rektori pályázata körüli vita

Az idén október 31-én megüresedő rektori pozíció körüli konfliktus júliusban pattant ki. A Kulturális és Innovációs Minisztérium által kiírt pályázat nyomán tiltakozó nyílt levelek születtek, melyek hatására módosították a pályázati kiírást – ez azonban többek szerint további problémákat vetett fel.

Újabb titkok derültek ki Ötziről, a jégemberről

Ötzi, a mintegy 5300 éves gleccsermúmia bőre és szeme feltehetőleg sötétebb volt, és kopaszodni kezdett, derült ki egy frissen közzétet tanulmányból.

További ezer piros telefonfülkét fogadhatnak örökbe Nagy-Britanniában a helyi közösségek

További mintegy ezer piros telefonfülkét bocsátanak társadalmi hasznosításra Nagy-Britanniában, mivel egyre kevesebben veszik igénybe őket telefonálásra.