hírek

Újra kiírják a Zeneakadémia rektori pályázatát

Ezt Csák János kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be kedd este.

Isabelle Adjanit bíróság elé állítják

Isabelle Adjani francia színésznőnek október 19-én bíróságon kell felelnie pénzmosási és adócsalási vádakra.

Orson Welles Gina Lollobrigida-portréját vetítik a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon

Gina Lollobrigida előtt tiszteleg a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál: a megnyitó előtti napon levetítik Orson Welles rövidfilmjét, amelyet az olasz díváról forgatott 1968-ban.

Július 19-én történt

1850-ben ezen a napon született Czigler Győző építészmérnök, aki olyan épületeket tervezett, mint a Rózsák terei görögkatolikus templom, a Központi Statisztikai Hivatal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem több pavilonja, 1879-ben pedig Móra Ferenc író, újságíró (képünkön).

Ismét látható Debrecenben a Föld legnagyobb rágcsálója, a kapibara

Nagy Gergely Sándor, a Debreceni Állat- és Növénykert igazgatója emlékeztetett arra, hogy miután elöregedett és elpusztult az állatkert korábbi kapibara állománya, júliusban a németországi Hodenhagen állatkertjéből érkezett egy tavaly februári születésű fiatal hím kapibara a Nagyerdőbe.

Megtalálták I. Ottó görög király uralkodói jelképeit

Megtalálták I. Ottó görög király uralkodási jelképeit: a koronát, a jogart és a kardot a görög királyok egykori nyári palotája, az Athéntól északra található Tatoi felújításakor – közölte hétfőn az athéni kulturális minisztérium.

Az eredeti ár több mint 400-szorosáért kelt el egy iPhone

Több mint 190 ezer dollárért (60 millió forintért), az eredeti ár több mint 400-szorosáért kelt el egy amerikai árverésen egy első generációs, gyári csomagolású, kiváló állapotú 2007-es iPhone-modell – számolt be róla hétfőn a BBC hírportálja.

Ismét látható a bécsi Szent István-székesegyház egyik ékessége

Első ízben lehet megtekinteni a bécsi Szent István-székesegyház gótikus déli díszkapuját, az Énekesek kapuját (Singertor), amelyre eddig csak vezetett túrák résztvevői vethettek pillantást – jelentette hétfőn a Kathpress katolikus hírügynökség.

Július 18-án történt

Ezen a napon született 1932-ben Kertész Ákos Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, 1936-ban pedig Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze (képünkön).

Hollandia félezer műkincset ad vissza Indonéziának és Srí Lankának

A holland kormány 478 olyan műtárgyat ad vissza Indonéziának és Srí Lankának, amelyek a gyarmattartó időkből származnak.

Karim Kal az Henri Cartier-Bresson-díj idei nyertese

A díj 2023-as nyertese a samoëns-i székhelyű Karim Kal fotográfus Haute Kabylie (Kabilia vidéke) című projektje.

Elhunyt Lator László költő, műfordító, esszéista

2023. július 17-én, életének 96. évében elhunyt Lator László, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista.

Elhunyt Jane Birkin brit énekes-színésznő

76 éves korában elhunyt Jane Birkin. A brit énekes-színésznőt holtan találták a francia fővárosban található otthonában – közölte vasárnap a párizsi városvezetés.

Július 17-én történt

1888-ban ezen a napon született Füst Milán Kossuth-díjas író, költő, drámaíró, esztéta, 1914-ben pedig Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas színésznő (képünkön); 1955-ben megnyílt a Disneyland, a világ leghatalmasabb szórakoztató központja.

Királysírokat találtak Cipruson?

A Lárnaka közelében található Tekész Khalá Szoultánasz nevű mecsetnél talált sírok a kutatók szerint a Földközi-tenger térségében valaha talált leggazdagabb nyughelyek közé tartoznak.

Szerb együttes kapta az Aranypapucs díjat

A 29. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztiválon a közönség szavazati alapján az Újvidékről érkező szerb Vila Néptáncegyüttes vehette át a Aranypapucs díjat.