hírek
John Williams és Bob Iger tiszteletbeli lovagi címet kapott II. Erzsébettől
John Williams zeneszerző és Bob Iger, a Walt Disney vállalat volt elnöke is szerepel II. Erzsébet utolsó kitüntetési listáján.
Az eredeti Harry Potter-varázspálcára is lehet licitálni Londonban
A Harry Potter és a bölcsek köve című J. K. Rowling-regény első, keményfedeles kiadása az előzetes becslés szerint akár 150 ezer fontért (68 millió forintért) is elkelhet egy novemberi londoni árverésen.
Ősszel folytatódik a Táncház Akadémia
A Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa nagyszabású programsorozat 2022-es felvezető eseményeihez a Táncház Egyesület is csatlakozott Táncház Akadémia elnevezésű projektjével.
Száznál több programmal készülnek Budapest egyesítésének 150. évfordulójára
Több mint száz programmal készülnek a Pest, Buda és Óbuda egyesítése, azaz Budapest létrejötte 150. évfordulója alkalmából tervezett ünnepségsorozatra, amely november 17-től egy éven át zajlik majd, a programok nagy részét várhatóan jövő áprilisától tartják meg.
Meghalt Axt László artistaművész
Hetvenkét éves korában elhunyt Axt László, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Jászai Mari-díjas artistaművész.
Elhunyt Ipacs László, a VHK alapítója, dobosa
A zenész kedden hajnalban, 65 évesen halt meg, a hírt lánya, Emese tudatta a Facebookon. A temetésről később intézkednek.
Ausztria maori és moriori maradványokat ad vissza Új-Zélandnak
Maori és moriori őslakosok maradványait adja vissza a bécsi Természettudományi Múzeum Új-Zélandnak, ahonnan a 19. században osztrák sírrablók rabolták el őket. A maradványokat kedden indították útnak.
Szent István alapította bencés monostor maradványait tárták fel Zalaváron
A Szent István király által 1019-ben alapított bencés monostor maradványait tárták fel a szakemberek Zalavár-Várszigeten az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) támogatásával zajló idei ásatáson. Az eredmények bepillantást engednek a Karoling- és az Árpád-kor történetének jelentős fejezeteibe.
Kétszáz forintos belépőjeggyel várja a nézőket a Bethlen Téri Színház
A 2022/23-as évadban is folytatódik a Bethlen Téri Színház A színház mindenkié programja. Az idei évad első kedvezményes előadása a Közép-Európa Táncszínház Audibles című kortárs táncelőadása lesz szeptember 30-án 19 órakor.
A szegedi Móra múzeum arany műtárgyát New Yorkban és Chicagóban állítják ki
A Móra Ferenc Múzeum gyűjteményének kiemelkedő darabját, a bronzkori arany lábvértet New Yorkban, majd Chicagóban mutatják be rangos kiállításokon.
Változatos koncertek a gödöllői hárfafesztiválon
A hagyományosan októberben megrendezésre kerülő fesztiválon a hangszer művészeinek legkiválóbb hazai és nemzetközi képviselői lépnek fel.
Gyerek- és ifjúsági korosztálynak szóló animációs filmek a Primanimán
Az október 5. és 8. között megrendezendő Primanima fesztivál ismét kiemelt figyelmet szentel az ifjabb közönségnek. A három korosztályra bontott gyerekfilmes versenyprogram mellett a PrimaTeen várja a tinédzsereket szórakoztató és gondolatébresztő animációkkal, és a Rutkai Bori Banda is fellép.
A növeszthető alapanyagok lehetőségei
A Király utcai K11 LABOR galériában október 6-án nyílik a Szimbio Lab csapat első bemutatkozó kiállítása, amely a biodizájn világába kalauzol.
Oroszország nem nevez filmet a 2023-as Oscar-díjra
Az Orosz Filmművészeti Akadémia idén nem nevez alkotást a legjobb nemzetközi film Oscar-díjáért folyó versengésbe.
Sebő-jubileum és Söndörgő-világpremier a Müpában
Az évfordulóját ünneplő legendás Sebő együttes mellett rendhagyó koncerttel érkezik a Müpába a Söndörgő és a Carson Coma, visszatérnek népszerű tánc- és újcirkuszi produkciók, és újabb fejezettel folytatódnak a már megszokott sorozatok.
Mi a közös a digitalizált műalkotásban és a pénzben?
Eike Schmidt, a firenzei Uffizi Képtár igazgatója előadásával indult útnak a Ludwig Múzeum, a BC4LS központ és a PADME Alapítvány sorozata, amely a fenntarthatóság témáját járja körül.