Hungarian Art & Business

Kusnyár Eveline képzőművész bemutatkozása a HAB-ban

Július 4-én nyílt meg az MBH Bank Művészeti Alapítvány pályázatán nyertes művészek második kamarakiállítása. A Hungarian Art & Business (HAB) földszintjén lévő központi térben mutatkozhatnak be a meglévő vagy kifejezetten a helyszínre tervezett művészeti projektek.

Rieder Gábor megírta Vasarely és Fajó közös történetét

Megjelent a HAB első művészeti könyve, Vasarely és Fajó címmel, amely egyszerre regényes olvasmány és tudományos mű, miközben egy esztétikus könyvtárgy, amelyet jó érzés kézbe venni és lapozgatni.

Egyéves a HAB

Egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az Andrássy úton az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával létrejött Hungarian Art & Business (HAB), amely a kortárs művészet egyik központi színterévé vált. Tavaly óta számos eseménynek adott otthont a központ, az időszaki kiállításokon pedig mintegy 15 000 látogató vett részt.

Gyereksereget láttak vendégül a HAB legújabb kiállításán

Az MBH Bank 160 hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyermeket látott vendégül gyermeknap alkalmából művészeti alapítványának kiállítóterében. Az eseményen a fiatalok a tárlatvezetés során megtekinthették a Hungarian Art & Business (HAB) legújabb kiállítását. A bank által szervezett programot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 32. alkalommal megrendezett kétnapos gyermeknapi eseménysorozatának részeként szervezték meg.

Victor Vasarely meg akarta szállni a világot, Fajó János itthonról segített neki

A bolygó meghódítása címmel nyílik új időszaki kiállítás a Franciaországba emigrált Victor Vasarely, valamint az őt példaképnek tekintő, itthon alkotó Fajó János közös munkáiból a Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központban.

Kocsi Olga nyerte el a HAB-díjat

Ünnepélyes díjátadón hirdette ki a HAB-díj nyertesét a Hungarian Art & Business művészeti központot működtető MBH Bank Művészeti Alapítvány. A díjat a tavalyi évben alapították azzal a céllal, hogy egy kiválasztott, 35 év feletti művész számára az Alapítvány alkotói támogatást nyújtson összesen nettó 3,2 millió forint értékben. A benyújtott pályázatok közül Kocsi Olga 7x7 Beton ikon című alkotásának ítélte oda a szakmai zsűri az első helyezést, amelynek értelmében a mű megvalósítását követően az alkotás az alapítványi műgyűjtemény része lesz.

Az egyik legnagyobb magyarországi képzőművészeti magángyűjtemény remekművei Budapestre érkeznek

Új időszaki kiállítással indítja az évet az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával létrejött művészeti központ, a Hungarian Art & Business (HAB). A tárlat az Antal–Lusztig-gyűjtemény darabjaiból épül fel Gulyás Gábor kurátor válogatása nyomán, és április elejéig várja a látogatókat.

Ferkovics József nyerte az MBH Bank Művészeti Alapítvány roma képzőművészeket támogató pályázatát

Lezárult az MBH Bank Művészeti Alapítvány által meghirdetett pályázat, amelyet a szervezet a roma kortárs művészet elősegítésére írt ki. A benyújtott pályázatok közül a szakmai zsűri Ferkovics József Dunaparton című olajfestményének ítélte oda az első helyezést.