interjú
„Elég tágra nyitnám a támogatottak körét” – Interjú Bús Balázzsal
Bús Balázst, az NKA új alelnökét kérdeztük a szervezet szerepének stabilitásáról, a korlátozások alatti pályáztatásról és politikai szempontokról.
„Azt szeretném, hogy a közönség elvarázsolva érezze magát, nem pedig becsapva”
Interjú Gyertyán Balázs bűvésszel, aki a mentalizmus és a fakírság területébe is belekóstolt.
„Minden tárgyban ott vagyok én is” – Interjú Boros Ilona restaurátorral
Egy korábbi, szárnyakat adó vezetőnek köszönheti, hogy három évtizede a pályán van. Ha ez nincs, lehet, hogy ma nyomozóként derít fel szövevényes ügyeket. Boros Ilona a Kecskeméti Katona József Múzeum műtárgyvédelmi munkatársa, akinek gondos kezei 30 éve adnak új életet régmúlt korok tárgyainak. Várkonyi Éva interjúja.
Ritkán rosszalkodtam és keveset beszéltem
A muzsikuscsaládból származó Medveczky Balázs szereti a természetet, az utazást, a zenét, a könyveket és a balettet. Bátran vált, ha valahol nem érzi jól magát: így történt, hogy a budapesti pezsgést maga mögött hagyva két évvel ezelőtt Szegedre költözött. Nem bánta meg.
A szókimondás terén mindig elment a falig
A nyolcvan éve született Gion Nándorról beszélgetett Kurcz Ádám István irodalomtörténésszel Poós Zoltán a Mesecemtrum oldalán.
Pénteki kultúrrandi a Yellow Mood zenekarral
Péntekenként megjelenő sorozatunkban sokszínű művészeket, alkotókat mutatunk be. Ezúttal a Yellow Mood zenekarral beszélgettünk.
„Meg kell még találnom itt a helyemet”
Szabó Tiborral, a szombathelyi Weöres Sándor Színház új igazgatójával újratervezésről, fizikai színházról és az intézmény most felállt művészeti tanácsáról beszélgettünk.
„Ami engem a legjobban érdekel, az valójában az EMBER, így, csupa nagybetűvel”
Véleménye szerint napjainkban kincset érő tudást jelent a társadalomról, különböző kultúrákról tanulni, megismerni emberek, közösségek szokásait, megvizsgálni, hogy hogyan adaptálhatóak hagyományaink a változó világunkra és megérteni mindennapjainkat érintő társadalmi jelenségeket. Interjú az idén 30 éves fennállását ünneplő pécsi Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszék vezetőjével, Prof. dr. Nagy Zoltánnal.
A legjobb történetek a mindennapi hazugságainkban vannak – Interjú O. Horváth Sári íróval, rendezővel
„Az ember érdekel. Az ember viszonya önmagához, a társadalomhoz és a világhoz a változó időn keresztül. Szerintem az igazán izgalmas kortárs dráma ugyanúgy az állandó emberi értékekről, kérdésekről szól, azokat vizsgálja és járja körbe, nem elfelejtve, hogy most és itt élünk – adott országban, adott földrészen, adott bolygón. Együtt.”
„A rajtvonalnál toporgunk, és a startpisztolyra várunk"
Nem divatos színházfelfogásról, társulatépítésről és a színház esedékes felújításáról is beszélgettünk Seregi Zoltán rendezővel, a békéscsabai Jókai Színház igazgatójával.
„Csak az számít, ami bennünk történik”
Bár a színház teljesen kitölti Nagy-Kálózy Eszter életét, egy jó mozifilm láttán feltör belőle a filmes nosztalgia. Férjével, Rudolf Péterrel nemrég a Csehov házaspárt alakították egy előadásban, amelynek díszlete saját otthonuk volt. „Féltünk, hogy olyan lesz, mintha rólunk szólna. De amikor elindul a közvetítés, csak az számít, ami bennünk történik, megszűnik a külvilág."
Mi lenne, ha... Reisz Gáborral
Új rovatunkban alkotókat kérünk arra, hogy kalandozzanak el velünk a művészet különféle területeire.
„Zenekart és mozdonyt is vezetek”
Hivatását tekintve két világ vonzásában él: „öröm a mindennapi zajban a szimfonikus hangzás” – vallja, ha pedig egy kis időre szeretne mindent maga mögött hagyni, ahogy mondja: „a régi, már bevált terápiához fordulok: mozdonyra ülök.” Interjú Bókai Zoltánnal, a Pécsi Harmadik Színház művészével.
Pénteki kultúrrandi Szilágyi Sapi ékszertervezővel
Péntekenként megjelenő sorozatunkban különleges, sokszínű alkotókat mutatunk be.
„Érdemes lenne tovább erősíteni a fesztiváljelleget”
„Egyelőre át sem látjuk, hogy mit vesz át a színház” – fogalmazott a Kultúra.hu-nak Barnák László reagálva a tegnap megjelent hírre, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetése a színházhoz kerül. A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatóját kérdeztük, mihez kezdenek vele, és inkább teherként vagy adományként tekintenek rá.
„Ezt érzem, ide lőjetek” – Interjú a friss lemezes/filmes Esti Kornéllal
2020 zenei karanténgyümölcseinek egyike az Esti Kornél december közepén megjelent, Itt maradtam az éjszakában című lemeze és az ahhoz készült egyórás film. A projekt a legjobbkor fejeződött be ahhoz, hogy feltehesse a pontot a rendhagyó esztendő végére, és segítsen azt meg a banda 15 éves munkásságát összegezni.