interjú

„Kéjesen úszom ezekben az életekben” – Szabó Gabi színművész az „énmagról”, változásról és állandóságról

Hamarosan kezdődik az évad a József Attila Színházban, ahová Szabó Gabi idén ősszel mint a tavalyi évad legjobb színésznője léphet be újra. Írófeleség, képzőművész, anyuka, korábbi boltos, műsorvezető és szegedi lány – mindez csak néhány a magánéleti szerepei közül.

„Nem átlagos korabeli nő” – Rujder Vivien Szilágyi Erzsébet szerepéről

Rujder Vivien minden idők egyik legmonumentálisabb európai televíziós produkciójának női főszerepét kapta meg. A hatszáz színész és kaszkadőr részvételével forgó sorozat a 15. századba repít, és Hunyadi János összeesküvésekkel, botrányokkal és hatalmi játszmákkal teli életét mutatja be. Hősünk legerősebb szövetségesei a nők, köztük Szilágyi Erzsébet.

Kányádtól a párizsi kifutóig – Venczel Kati dizájner műhelyében jártunk

Székelyföld egyik régi parasztházában, Kányádon elegáns, érzéki iparművészeti csodák születnek. A csábítás művészetét jól ismerő Venczel Kati divattervező munkái Párizs kifutóin hódítanak. Szerinte Kelet-Európában többet kell dolgozni a sikerért, mint Nyugaton, mégsem bánja, hogy maradt. A dizájnert műhelyében kerestük fel.

Pénteki kultúrrandi Szabó Olivér Norton bemutatócsillagásszal

Fiatal, éles eszű, jó humorú, és már azelőtt válaszol a kérdésedre, mielőtt feltennéd. A Svábhegyi Csillagvizsgálóban tartott előadásain pár óráig elhiszi az ember, hogy a matematika és a fizika mégsem annyira ördögtől való, majd nagyobb tudásszomjjal távozik, mint amilyennel érkezett. Életéről, kutatásairól, a James Webb űrtávcsőről, az új holdra szállásról és a földön kívüli életről beszélgettünk vele.

„Jólesik a visszaigazolás, de fontosabb a józan önértékelés” – Interjú Barabás Árpád Freddy székelyudvarhelyi színésszel

Szakmailag régen kinőtte a várost, de azt vallja, ez az ő léptéke. Barabás Árpád 12 éve alapembere a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatának, szinte folyamatosan közönségdíjas. A Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján újabb szakmai elismerést kapott, ezúttal intenzív színpadi jelenlétét értékelte a zsűri. Hazatérése után egy kávé mellett a díjak jelentőségéről is kérdeztem.

Nem szitokszó az olvasás – Interjú Székely Zoárd íróval

Egy újabb írógeneráció színre lépése mindig nagy öröm az olvasni szerető közönség számára. Az 1993-ban született, friss Móricz Zsigmond-ösztöndíjas Székely Zoárddal pályakezdéséről, kortársairól, készülő regényéről beszélgettünk.

„A hegymászás talán könnyebb volt...” – Pál Emőke a Magasságok és mélységekről

Csoma Sándor első nagyjátékfilmjének a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a premierje. A Magasságok és mélységek Erőss Zsolt hegymászó özvegyének történetét és gyászfeldolgozását beszéli el. Sterczer Hilda szerepét Pál Emőke, a gyergyóremetei születésű, Kolozsváron élő színművész játssza.

„Egész életét az újrakezdés lendülete jellemezte” – Szilágyi Márton Petőfi vonzásáról és a Petőfi-kutatás helyzetéről

A Petőfi-év alkalmából számos könyv jelent meg vagy jelent meg újra az Osiris Kiadónál, köztük Petőfi összes versei, prózája, műfordításai, valamint Kerényi Ferenc 2008-as, Petőfi Sándor élete és életműve című, kivételes jelentőségű munkája. Szilágyi Márton irodalomtörténészt, a kritikai kiadás hatodik, utolsó kötetének szerkesztőjét az elődök példájáról, a „Petőfi-stafétáról” és a „Petőfi-mágnesről”, továbbá általában a tudományos kutatás szenvedélyéről kérdeztük.

„Úgy éreztem, pár napig jó lesz Harsányi Attilának lenni” – Beszélgetés a Kaszás Attila-díj idei nyertesével

Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház tagja kapta idén a Kaszás Attila-díjat. Ennek kapcsán beszélgettünk a színművésszel, hogy a díjaktól meg azok mentális hatásaitól eljussunk a legókig és a diafilmekig.

„Lelket lehelünk az anyagba” – Pogány Gábor Benő szobrász műhelyében jártunk

Amióta Pogány Gábor Benő Munkácsy-díjas szobrászművész szolnoki műhelyében beleláttam abba, hogyan készül egy bronzszobor, azóta egészen más szemmel nézem a szobrokat.

Pénteki kultúrrandi Katona Kati digitális művésszel

Sky és projection mapping, interaktív installáció, 3D animáció. Bár ezek a kifejezések sokak számára még idegenül hangzanak, a digitális művészetek egyre nagyobb teret követelnek maguknak. Katona Kati fényinstallációival, vj-szettjeivel, mapping projektjeivel többek között már Berlinben, Londonban és Seattle-ben is bemutatkozott.

„A túlélés feltétele, hogy az építész megválogassa, melyik felkérésre bólint rá” – Interjú Várday Zsolttal

Másfél évtizede a kortárs építészeti gondolkodás friss levegőjét vitte magával Székelyudvarhelyre a Várday házaspár. Mindketten a temesvári építészeti egyetemen szereztek oklevelet, majd rövid csíkszeredai kitérő után, 2009-ben Udvarhelyen nyitottak irodát. Amikor kávéházi beszélgetésre invitálták az építészet iránt érdeklődőket, sokan rádöbbentek, mennyire hiánypótló a munkájuk: infúzióként kapta tőlük a város az épített örökséggel, a falukép védelmével, az építészet megújulásával kapcsolatos információkat.

„A zene azért született, hogy örömet szerezzen” – Interjú Cári Tibor zeneszerzővel

Több tucat színházzal dolgozik együtt; előadásokhoz és filmekhez is ír zenét, és van pár formációja, amelyekkel időről időre koncertezik. A nuevo tangó a kedvenc zenei műfaja, és bár alig ismerem, érteni vélem, miért: akár az argentin tánczene, ő is egyszerű és mégis bonyolult; szenvedélyes és mégis visszahúzódó. Cári Tiborral, a temesvári Állami Magyar Színház társulatának zeneszerzőjével és zenei vezetőjével szülővárosában, Székelyudvarhelyen, a The Tango Orchestra zenekar előadása után beszélgettem.

„A rendszert ellened hozták létre, és ebben ne is számíts változásra!” – Beszélgetés Marianne Williamsonnal

Marianne Williamson az Egyesült Államok spirituális és progresszív vallási közösségeinek egyik jól ismert alakja. Tizennégy könyvéből négy vezette a New York Times bestsellerlistáját. 2021-ben indult a demokrata elnökjelöltségért. Az ukrajnai konfliktusról, a világunkra váró legnagyobb kihívásról és Biden elnök intézkedéseiről kérdezte Jászberényi Sándor a Continental Literary Magazine oldalán.

Egy rejtőzködő művész átváltozásai – Látogatóban Orosz Istvánnál

„Sok olyan munkám van, melyekről úgy gondolom, hogy ha lenne még egy életem, újra neki kellene állnom átírni, megrajzolni.”

Mi lenne, ha... Köbli Norbert forgatókönyvíróval

A játszma, Apró mesék, Félvilág, Örök tél, Trezor és még sorolhatnánk – Köbli Norbert nevéhez számos sikeres film forgatókönyve kötődik. Ezúttal olyasmiről faggattuk, amit kevesen tudnak róla.