irodalom

Irodalmi találkozások

Túlélési stratégiák címmel várja irodalmi estre a literatúrakedvelőket a székelyudvarhelyi G. Café március 24-én, 20 órára. A témát nem pszichológusok járják körbe, hanem a kortárs magyar irodalom ismert írói: Bodor Ádámmal, Dragomán Györggyel és Szabó T. Annával beszélget Murányi Sándor Olivér író. Három szerző, három külön világ találkozik és mesél az érdeklődőknek.

A felejtés ellen egy íróval

A kortárs magyar próza egyik legkiválóbb szerzője, aki hat elméleti kötet után 2010-ben debütált szépíróként. A hangos sikert második regénye, a szegedi hajléktalanok világát bemutató A harmadik híd hozta meg számára. Szilasi László azt vallja, hogy szinte mindent az irodalom által tudunk igazán zavartalanul megszemlélni. Sajátos írói világába március 14-én a Müpa Literárium estjén enged betekintést.

Az irodalom szabadságáért harcolt

Ő volt a romantikus dráma megteremtője, akinek nevéhez az „Hernani csatája” fűződik, amikor is a fiatal művészek, a jövő lovagjai és a szabadság védelmezői „csaptak össze” jelképesen a parókás, klasszicista drámát kedvelő urakkal. Victor Hugo azonban regényeivel is beírta magát a világirodalomba, olyan alakokat megteremtve, mint a Notre-Dame púpos toronyőre vagy A nyomorultak főhőse: Jean Valjean.

Archaikus imádságok új gyűjteménye

Angyalok csendítének című új könyvéről, gyűjtéseiről beszélgettek a szerzővel, Takács Györggyel dr. Czövek Judit és Harangozó Imre néprajzkutatók a Magyar Napló könyvesboltban tartott bemutatón február 11-én. Dsupin Pál és Navratil Andrea népzenei gyűjtésekből és a kötet anyagából adtak elő népdalokat, népballadát.

Az elmúlt évek irodalmi művei

Az elmúlt több mint másfél évtized magyar nyelvű irodalmi alkotásaiból nyújt széles merítést a Hitel folyóirat februári lapszáma, amelyben kortárs alkotókat kérdeztek meg az általuk legfontosabbnak ítélt, 2000 után született művekről. A leggyakrabban említett szerzők között van Ágh István költő és Szilágyi István író is.

Az anyanyelvünk lélegzése szerint - Interjú Kodolányi Gyulával

Idén másodjára vehette át Kodolányi Gyula, költő, szerkesztő, egykori egyetemi oktató a Prima-díjat – elsőként 2003-ban részesült belőle a Magyar Szemle szerkesztőségének tagjaként. Prima Primissima-jelölése kapcsán kérdeztük alkotói tevékenységeiről, oktatói és szerkesztői tapasztalatairól.