Juhász Anna

Juhász Ferenc élete és pályája az XX sorozat következő alkalmának fókuszában

A XX. század kiemelkedő írói és költői kerülnek a Petőfi Kulturális Ügynökség 2023-as, XX című irodalmi sorozatának fókuszába. Petri György, Kormos István és Szőcs Géza után, a sorozat negyedik estjén Juhász Ferencet mutatják be a résztvevők.

Petőfi nyelvén

Kétszáz éve született költőnk, Petőfi Sándor az anyanyelvi kultúra legerősebb márkája. Nyelve annyira élő, hogy bátran használhatjuk a hétköznapokban. Petőfi a mi közös nyelvünk. Podcastajánló.

Szőcs Géza az egyenes, tiszta beszéd költője volt – Interjú Bollobás Enikővel

„Szőcs verseiben sok a játékosság, a humor. Sok verse felemel, kiemel bennünket a hétköznapi létből, s életünk nagy értékeire és örömeire világít rá. Mások a szellemi és politikai tartás, méltóság, ismét mások kulturális hagyományaink gazdagságának felmutatásával szereznek örömet.”

Aposztróf: Az Arc Angyala – Visky András, Vecsei H. Miklós és Ávéd János estje

Május 10-én a Várkert Irodalom Aposztróf sorozatában egy színházi, irodalmi és zenei trialógusra kerül sor, amelyben a fókusz az irodalmi, történelmi és emberi visszatekintésre helyeződik.

Áprilisban érkezik a Huszonhat év – Privát Petőfi koncertszínház

Április 22-én mutatják be a Huszonhat év – Privát Petőfi koncertszínházi előadást Kacsó Hanga népdalénekessel és Adorjáni Bálint színművésszel az élen. Az előadás Asztalos Emese és Juhász Anna munkája által állt össze, Szabó Dániel cimbalomművész kíséretével. A két főszereplőt kérdeztük a műsorról.

„Ünnep itt lenni” – Szabadkán búcsúzott a Petőfi Irodalmi Karaván

A Vajdasági Irodalmi Karaván utolsó napján Szabadkára érkezett a Petőfi Kulturális Ügynökség csapata és vendégeik, ahol először a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulói vehettek részt Száraz Miklós György és Juhász Anna rendhagyó irodalomóráján.

„Nem vallomásokat akar tenni az ember, hanem valamit létre akar hozni” – Zentára érkezett az Irodalmi Karaván

A vajdasági irodalmi túra harmadik állomására, Zentára érkezett kedden az Irodalmi Karaván, ahol a megszokott módon a helyi magyar iskolában kezdődött a program.

„A lázadás helyét át kell vennie a megértésnek” – A Petőfi Irodalmi Karaván Óbecsére érkezett

A Vajdasági Irodalmi Karaván második napjának úti célja Óbecse volt, ahol először Wirth Imre és Juhász Anna tartottak rendhagyó irodalomórát az Óbecsei Gimnázium tanulói számára a színház nagytermében.

Ki tudjuk építeni a hidat? – Megérkezett a Petőfi Irodalmi Karaván a Vajdaságba

Immár ötödik alkalommal, azonban a Vajdaságban most először indult útjára a Petőfi Irodalmi Karaván nevű rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy színvonalas irodalmi programokat biztosítson a határon túli érdeklődőknek, és lehetőséget adjon a kortárs irodalom kiemelkedő szereplőinek megismerésére.

A Vajdaságba utazik a Petőfi Irodalmi Karaván

Ötödik alkalommal indul útjára a Petőfi Irodalmi Karaván, a célállomás ezúttal négy vajdasági város.

Kolozsváron zárta első idei turnéját a Petőfi Irodalmi Karaván

Február 9-én Ki vagyok én – Petőfi Sándor arcai címmel telt ház előtt tartott előadást Háy János író, költő és Rozs Tamás énekes, csellista. A Petőfi Irodalmi Karaván első turnéjának záróeseményét megelőzően a fellépők a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjainak tartottak rendhagyó irodalomórát.

Akkor halt meg, amikor nem kellett volna – Zilahon járt a Petőfi Irodalmi Karaván

A Petőfi Irodalmi Karaván harmadik napján Háy János és Rozs Tamás személyében új vendégek csatlakoztak az irodalmi turnéhoz, míg Huzella Péter és Zalán Tibor elbúcsúzott a csapattól.

A magyar néptől nem lehet elvenni azt a mítoszt, ami Petőfit övezi – Nagybányára érkezett a Petőfi Irodalmi Karaván

A Petőfi Irodalmi Karaván kedden reggel a püspöki palota meglátogatása után – ahol Schönberger Jenő püspök a híres oltárt mutatta meg a vendégeknek, ami előtt Petőfi és Szendrey Júlia összeházasodott – búcsút intett Szatmárnémetinek, és február 7-én Nagybánya felé folytatta útját.

Telt házzal indult Szatmárnémetiben a Petőfi Irodalmi Karaván

Az idei első, összességében a negyedik Karaván ezúttal a Petőfi-bicentenárium tiszteletére a leghíresebb magyar költőnk nevét viseli, és az életmű mellett az utazás tematikája köré épül.

Negyedik alkalommal Erdélyben a Petőfi Irodalmi Karaván

2023. február 6. és 9. között Szatmárnémetiben, Nagybányán, Zilahon és Kolozsváron áll meg a karaván, amelynek keretében tematikus, rendhagyó irodalomórák, Szalon-estek, irodalmi koncertek lesznek. Az utazáshoz forgatás is kapcsolódik.

A szeretet ereje a dévai közösségben tapintható volt – Déván búcsúzott a III. Irodalmi Karaván

Utolsó állomására, Dévára érkezett a III. Irodalmi Karaván november 5-én, ahol először Böjte Csaba gyermekotthonát, a dévai Szent Ferenc Alapítványt kereste fel a Petőfi Kulturális Ügynökség stábja és vendégei, Juhász Anna, Földes László Hobo, valamint a csapathoz frissen csatlakozott Csender Levente erdélyi író.