Juhász Anna
Egy biztos pont – Rómába érkezett a Nemes Nagy Ágnes irodalmi turné
„Róma olyan, mint egy édesanya, aki az idetérőket átmelegíti, táplálja, gondoskodik róluk és a biztonságot jelenti. Minden ember igénye az, hogy legyen az életében egy biztos pont, ahová visszatérhet, amibe kapaszkodhat, ahol örök értékekkel találkozhat. Ami a szabadságot jelentheti. Valami ilyesmi lehetett a megtartó ereje a második világháború utáni Rómának is, ahová 1947 telén érkezett Nemes Nagy Ágnes és férje, Lengyel Balázs ösztöndíjjal. A mostani helyzetben talán még inkább átérezhetjük, mit jelentett számukra Róma derűje, békéje, szépsége” – vallja Ughy Szabina költő, a Nemes Nagy Ágnes-turné egyik meghívott vendége.
Nemes Nagy Ágnes kortárs szemmel Itáliában
Olaszországi irodalmi turnét szervezett a Petőfi Kulturális Ügynökség.
Amikor – Bogdán Zsolt Bartis Attila novellái alapján készült előadásának turnéja
Március 6-án Debrecenben, a Vojtina Bábszínházban, március 8-án a Nemzeti Színházban, március 9-én pedig a Magvető Caféban várja a közönséget a különleges előadás és a hozzá kapcsolódó, az íróval közös beszélgetés.
Keményre kalapált versek egy keményre faragott nőtől
Nemes Nagy Ágnes Babits Mihályhoz fűződő viszonyáról beszélgetett Juhász Anna irodalmár Szabó T. Anna költővel és Kelevéz Ágnes irodalomtörténésszel a Kossuth-díjas költőnő centenáriumi programsorozatának február 23-i estjén.
Így szerettek ők – A Frici & Aranka című filmről
„Te buta, furcsa, édes és rettentően keserű, aranyos és szép és csúnya és tehetséges, nyugtalan te, te nagy baj és öröm a világon, nagy szerencsétlenség az én fejemben benne.” Karinthy Frigyes Böhm Arankáról
Az örökség témáját járja körbe a Kattarzis Irodalmi Divatszalon
Érdemes február 25-én a balatonfüredi Kiss Ferenc Gyűjtő klubjába, a Partitúra Galériába látogatni.
„Viszonylagos öröklét” #2 – Nemes Nagy Ágnes 100
Az irodalmi beszélgetéssorozat második eseményén, február 23-án 19.00 órától Juhász Anna irodalmár vendégei Szabó T. Anna költő, Kelevéz Ágnes irodalomtörténész és Györgyi Anna színművész lesznek.
Karinthy Frigyes és Böhm Aranka története ünnepli a Valentin-napot
Valentin-naphoz kapcsolódva mutatják be a Frici&Aranka című filmet: a Karinthy Frigyes és Böhm Aranka életét, a századforduló irodalmi miliőjét ábrázoló alkotás díszbemutatóját február 15-én este tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Viszonylagos öröklét – Nemes Nagy Ágnes 100
2022-ben Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő születésének századik évfordulója tiszteletére a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum Juhász Anna irodalmár vezetésével centenáriumi eseménysorozatot indított.
„Előbb örökre megnézném szobád” – Irodalmi Karaván #5.
A Petőfi Kulturális Ügynökség Irodalmi Karavánja január 28-án, pénteken negyedik állomásához érkezett, hogy az íróvendégek Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda után Székelyudvarhelyen tartsanak rendhagyó irodalomórát a Benedek Elek Pedagógiai Líceum diákjainak.
„Egy kőtöréssel kezdődik, majd megszólal egy hang” – Irodalmi karaván #4.
Január 27-én, Csíkszeredában Bereményi Gézával, Szöllősi Mátyással és Sárik Péterrel folytatódott a Petőfi Kulturális Ügynökség Irodalmi Karavánja.
A kényszer és a szabad akarat – Irodalmi Karaván #3.
Kézdivásárhelyre érkezett a Petőfi Kulturális Ügynökség Irodalmi Karavánja. Az 1680-ban alapított Nagy Mózes Elméleti Líceumban – a település és Felsőháromszék szellemi központjában – Bartis Attila író, fotográfus és Juhász Anna irodalmár, az ügynökség kiemelt programokért felelős igazgatója tartott rendhagyó irodalomórát.
A költemény azé, aki megérti – Irodalmi Karaván #2.
A Petőfi Kulturális Ügynökség Irodalmi Karavánjának második állomásán, január 25-én reggel Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban diákok sokasága várta Bartis Attilát és Juhász Annát rendhagyó irodalomórára. Nagyszerű pillanatoknak lehettünk részesei.
Hazajönni Erdélybe mindig nagyon más – Irodalmi Karaván #1.
Január 24-én, hétfő reggel útjára indult a Petőfi Kulturális Ügynökség Irodalmi Karaván nevű irodalmi turnéja Székelyföldre. Az út célja kettős: amellett, hogy közönségtalálkozókon és rendhagyó irodalomórákon lehet találkozni a magyar irodalom jelentős alkotóival – például Bartis Attilával, Bereményi Gézával és Szöllősi Mátyással –, maga az utazás dokumentálása is célja a szervezőknek.
Textil inspirálta történetek
Egészen mély, személyes történetek, gondolatok, asszociációk indultak kalandos utazásra Zoób Kati KATTARZIS névre keresztelt „irodalmi divatszalonjában”, amely stílusosan a magyar kultúra napján nyitotta meg kapuit Balatonfüreden. Bartis Attila író-fotográfust, Kiss Ferenc zenész-műgyűjtőt és Zoób Katit Juhász Anna kísérte el az álom témája köré felépített szellemi utazásra.
Irodalmi karaván Juhász Annával Székelyföldön
„Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv” – Kányádi Sándor gondolatait mottóul véve a Petőfi Kulturális Ügynökség a 2022-es évet olyan kiemelt programok elindításával kezdi meg, amelyek az egységes magyar nyelv és kultúra ügyét szolgálják. 2022-ben elindul az Irodalmi Karaván elnevezésű rendezvénysorozat, melynek célja megmutatni a magyar nyelv és irodalom egységét, emellett a kortárs szerzőket megismertetni – határok nélkül.